GNL911

Egy halk, szelíden szenvedélyes lányhang emelkedik sejtelmesen surrogó gitárokkal a háttérben. Aztán egyre erősödik az elektromos duruzsolás, egyre erőteljesebb lesz a lányhang: most már dühös, és kétségbeesett, teli tüdőből, teli torokból kiált, és közben arcátlan félhangokra és neveletlen elcsuklásokra ragadtatja magát. Alig hosszabb két percnél ez a féloldalas szakítástörténet, a Jacky, mégis benne van egy új nagy egyéniség kvintesszenciája. Utoljára ennyire tömören 1969-ben, a Led Zeppelin bemutatkozó albumának nyitódala, a Good Times Bad Times tudta összesűríteni a zenekar javának lényegét. De ők négyen voltak. Csaknem két évtizeddel később egy szem fiatal nő áll szemben a világgal. De nem akármilyen nő!

Az egyik leggyakoribb ír név, az O'Connor már előzőleg is egy rendkívüli rock-személyiséget takart: ki tudná feledni az Üvegtörők főhősnőjét, Hazelt, aki a valóságban is megcsömörlött a zenebiznisztől, de azóta is készíti minden divattól független lemezeit? Most pedig feltűnt egy honfitársnője, aki mellett még kevésbé lehet elmenni szótlanul. Sinéad O'Connor már akkor is „kiborítja” a hallgatót, ha csupán a hangját hallja.

Miként a blues-muzsikusoknál, mint B.B. King óta tudjuk, nem hátrány a gyapotszedés, a rock is profitálhat a zaklatott gyermek- és ifjúkorból. Ötgyermekes család, válás, nevelőapa, kamaszkorban elszenvedett erőszak, bolti tolvajlás, javítóintézet, ahol a legnagyobb büntetés a nevelő apácákkal együtt aludni. Aztán munka egy rossz hírű bárban, miközben már születnek a hamarosan robbanó dalok, és egy ostoba producer cicababát akar faragni a csodás sötét loboncot viselő lányból. Elég ahhoz, hogy valaki többé ne tűrje, hogy bárki megmondja, hogyan éljen, mit mondjon és hogyan énekeljen. Mindez egy lefojtott vulkán gyilkos erejével tört ki Sinéadból első albumán, a The Lion And Cobrán. A Chrysalis cég meglátta benne az elemi tehetséget és olyan lehetőséget kapott, mint kezdők a legritkább esetben: ő maga lehetett saját dalainak producere, nem szóltak bele a szövegekbe, sőt, a borítóba sem: így kerülhetett a címlapra egy teljesen kopaszra nyírt, agresszíven ordító, két erős kezét keresztben ökölbe szorító lány fotója. (Amerikában ugyanennek a sorozatnak egy lényegesen szelídebb kockája látható a lemezen – ennyit a „legszabadabb országról”...).

De maradjunk még Sinéad hangjánál és zenéjénél! Valamennyi dal zenéje és szövege az ő szerzeménye, ő is hangszerelte őket, és a pletykák szerint ellentmondást nem tűrően,  vaskézzel irányította a felvételek idején zenekarát, köztük első gyermekének apját, John Reynolds dobost. Nyilván neki járja el a „hétfátyoltáncot”, amiről a már-már hard-rockos Mandinkában, a slágerlisták kedvencében énekel. „Nem érzek fájdalmat, nem  érzek szégyent” - nem is kell, különben hogy tudná azokat a ma már tucatnyi énekesnő által utánozni próbált hangugrásokat bemutatni, amely tökéletesek a szélsőséges érzelmekhez? És teszi mindezt minden erőlködés nélkül, a világ legtermészetesebb módján. "Soha nem gondolkodtam azon, hogy stílust alakítsak ki, netán iskolát teremtsek, mivel nem is tanultam énekelni. Ez a hang magától, belülről jött, és úgy éreztem: ez vagyok én. Számomra alapvetően fontos a szabadság, mint művésznek és mint emberi lénynek egyaránt." - mondta Sinéad e sorok írójának egy 2007-es telefoninterjúban.

A feszes gitárokkal, és az elején üveghangokkal, a középrészben torzított vijjogásokkal alátámasztott Jerusalemben Sinéad legharciasabb oldalát mutatja, bár ott is akadnak egészen leheletfinom vokális megoldásai. A szent városhoz és a Bibliához mindennek csak annyi köze van, hogy hősnőnk nem vár újabb elszalasztott megváltásokra. (Mellesleg Sinéad emblémája egy Dávid-csillag, jobb felső sarkában egy ponttal).

 A lemez egyik legszebb felvétele következik: Just Like You Said U It Would Be. Folkos akusztikus gitár, ír dallam harmóniumon, pizzicato hangok, miközben Sinéad „vihar előtti csendben” énekli a dal részét, de úgy vagyunk vele, mint egy feszült krimivel: alig várjuk, hogy valami szörnyűség történjen. Nem kell sokáig várnunk! „Túl sok nyitott szájat láttam/túl sok zárt szemet, túl sok zárt fület/nem elég nyitott lelket/s sokszor láttam nyitott combokat”. Az első oldalt megint egy meglepetés zárja: vízcseppekként szólnak egy kórus háttér-hangjai, miközben egy újabb földije, Enya, egy zsoltár-szöveget mond gael-nyelven, ezt bontja ki a capella O'Connor egy poharat tartó lány, egy solymász fiú és alkonyi sétálók impresszionisztikus képeivel, majd olyan hangorkánt zúdít ránk, hogy egy templomot is megtöltene.

A lemez legerőteljesebb darabja nyitja a második oldalt. A Troy-ban Sinéad a vonósok, billentyűsek felett minden eddiginél jobban szabadjára engedi olthatatlan szenvedélyét. „Megölnék egy sárkányt érted, és belehalnék/visszahozom a főnixet a lángokból/az leszek ismét, aki vagyok/nincs több Trója, amit felégethetnél”. Hat és fél percben egy operára elegendő drámát játszik el ez a 21 éves lány. Van-e olyan szívtelen férfi, aki képes lenne nem visszarohanni hozzá ezek után? Ezek után a I Want Your Hands On Me csupán a nyers élvezet dala, becsületes kis funky-val, kis reggae-vel, ami azért szintén nem gagyi. Az énekesnő állítólag az akkoriban nagyon menőnek számító Mickey Rourke-ot akarta ily módon meghódítani. A Drink Before The War még a leghagyományosabb, „fehér soulos”, lassú rock-dal, de a „sinéadotron” még mindig nem hagyja magát teljesen kiismerni – a magas C-k mellett mintha kegyetlen gúnykacaj is csengene hangjában. A Just Call Me Joe az egyetlen „idegen” dal benne, de a zúgó gitárokkal, a végén „iparivá” torzított gitárokkal és egy „emberi jogvédő” hangzavarral ezt is saját képére tudta kedvencünk formálni. Hú, túléltük!

 A The Lion And Cobrától elválaszthatatlan az a videó, amely egy évvel később készült The Value of Ignorance címmel. Sinéad ezen élőben adja elő a lemez dalainak többségét. Még a képernyőről is lejön szinte ijesztő kisugárzása: hiába teljesen kopasz, hiába csak egy ujjatlan trikót visel, mégsem tudta elcsúfítani magát: óriási, óceán kékszemei, sötét függönyszerű szempillái, klasszikusan szabályos koponyája akkor sem válik taszítóvá, amikor száját hatalmasra nyitva üvölt, amikor viszont elenged egy-egy pajkos mosolyt, egyenesen végzetes – a szó jó értelmében.

Sinéad O'Connor ma már négygyermekes anya, többszörös botrányhős, próbált megtérni ősei vallásához, még pappá is szintelték egy keresztény szektában, de a Rasztafari hitben sem találta meg önmagát. Magánélete meglehetősen szerencsétlenül alakult, négyszer ment férjhez, néhány éve mégis azzal keltett nagy feltűnést – és persze „felháborodást” – hogy web-oldalán keresztül keresett magának szex-partnert. Ugyancsak címlapsztorit értek az elmúlt években eltűnései, öngyilkossági kísérleteire szóló hírek. De közben zenéjében ritkán tévedett. Pedig még Seress Rezső Szomorú vasárnapját is szájára vette (Gloomy Sunday) és énekelt gospeleket is. Holnap lesz éppen 50 éves  – de még mindig süt belőle valami, ami elől lehetetlen kitérni.

"Ha most találkoznék azzal a kislánnyal, azt mondanám neki: ne hagyja, hogy a gonoszok, a gáncsoskodók elkeserítsék, mert ő az erősebb" - mondta Sinéad, 20 évvel a The Lion and The Cobra után.