Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai


2016. június 23. 06:20 - Göbölyös N. László

Médiaábrázolások Fellini és Lumet filmjeiben

Szereti a mozi a médiamunkásokat. Legalábbis mint szereplőket. Ábrázolásukban már korántsem ennyire szeretetteljes. Amióta a hangosfilm kezdetétől megjelentek a vásznon az újságírók, szerkesztők, sajtómágnások, lényegesen kevesebb becsületes, halálmegvető, végsőkig kitartó kollégát láthattunk, mint…

Tovább
Szólj hozzá!
2016. május 31. 06:41 - Göbölyös N. László

„Ha dől a vér, dől a lé”

A vádlott: a mozi?

Jól ismert az a történet, mely szerint az 1930-as években betiltották Seress Rezső Szomorú vasárnap című slágerét, mert állítólag sokan ennek hatására lettek öngyilkosok. A 60-as évek végén a rock-zene került pellengérre „sátáni hatása” miatt, miután Charles Manson…

Tovább
Szólj hozzá!
2016. február 18. 06:48 - Göbölyös N. László

Kemény érzelműek a világ körül – Scorpions: World Wide Live (1985)

Két nagyszabású szabadtéri koncert kavarta fel Budapest már korántsem állóvízszerű zenei életét 1986 nyarán: az első a Queen-buli volt a Népstadionban, a második pedig a Scorpions az MTK-stadionban. Az elsőt őrületes reklámhadjárat, addig nálunk ismeretlen limuzinos…

Tovább
Szólj hozzá!
2016. január 29. 04:22 - Göbölyös N. László

Roberto Saviano: Al Caponétól Chapo Guzmánig avagy a boss-oknak tetszik a fikció

A hír, hogy Sean Pean, a hollywoodi sztár találkozott „El Chapo” Guzmánnal, a „sinaloai kartell” fejével, hogy a kiváló színész-rendező interjút készíthessen a nagy drogbáróval, bejárta a világot. De aki ismeri a nagy bűnszövetkezetek főnökeinek logikáját, az nem lepődik meg: El Chapo egyszerűen…

Tovább
4 komment
2016. január 15. 06:56 - Göbölyös N. László

Römékeljünk-e vagy sem?

Régóta vannak feltartásaim a remake-kel. Mint a mozitörténet szerelmese, annak vagyok a híve, hogy ha egyszer egy filmet igazán jól, maradandó értékként alkottak meg, akkor azt teljesen felesleges újra megcsinálni, mert ugyanolyan jól úgysem sikerülhet, és nem lehet elkerülni az összehasonlítást.…

Tovább
Szólj hozzá!
2016. január 09. 06:29 - Göbölyös N. László

Rabnak született szabad ember: Roy Harper: Born In Captivity (1984)

Egy magányos angol muzsikus, aki valamikor a 60-as évek közepén, miután kiszuperáltatta magát a Királyi Légi Erőből, ráállt egy zenei útra és arról azóta sem tért le. Egy magányos angol muzsikus, akit nemcsak a zeneértők és a modern költészet kedvelői, hanem a szakma is…

Tovább
Szólj hozzá!
2015. december 03. 06:28 - Göbölyös N. László

Legendásan foltos menedék: Legendary Pink Dots: Asylum (1984)

1990, Petőfi Csarnok, Hungarocarrot-fesztivál. Az a pillanat, amikor Budapest az európai alternatív rock központja volt. Arcpirítóan jó hazai és külföldi bandák adják egymásnak a színpadot, a legnagyobb várakozás mégis egy angol, ám Hollandiában élő csapatot előz meg. Már…

Tovább
Címkék: rock esszék Zene
Szólj hozzá!
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai