Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2018. december 10. 07:00 - Göbölyös N. László

Az ügynök csúnya élete és gyönyörűszép halála

covers_496181.jpg

Kafkát, Cormac McCarthy-t és Benny Hillt emlegetik az ajánlóban, én azonban inkább egy olyan találkozást tudok elképzelni, ahol Willy Loman, a Papírhold és a Született gyilkosok hősei találkoznak az elborult elméjű, perverz pornó-oldalaktól kizsigerelt Casanovával.

Ha Nick Cave, a „bibliás punk”, aki az És meglátá a szamár az Úrnak angyalát című első regényében egy olyan világot ír le, ahol a megváltásnak és a szeretetnek esélye sincsen, miközben a tömeg elvakult istenhite nem szab gátat semminek, főleg nem a gyűlöletnek, a Bunny Munro halálának középpontjában egy olyan ember áll, aki tán maga sem tudja, hogy mennyire kétségbeesetten keresi a szeretetet.

Egy házaló ügynök már Arthur Millernél is szánalmas figura volt, hát még mennyire az a 21. században, ahol az Amway és az MLM már-már vallási közösségbe tömöríti a hálózatépítő kereskedelemben megváltást kereső szerencsétlen naiv embereket. Bunny azonban, „nagyokos” kisfia kíséretében rendületlenül járja kuncsaftjait, de nem azért, hogy mint Willy Loman, sikertelenségében is feláldozza magát családjáért, hanem hogy legalább valami élvezetet csikarjon ki nyomorult életéből, különösen azután, hogy rosszul szeretett felesége végez magával. Bunny-t a vére – vagy drasztikusabban: a farka hajtja – és az általa felkeresettek sem elsősorban vevők, hanem potenciális kefélőtársak, de ugyanígy van pincérnőkkel, és minden vaginát viselő személlyel, aki az útjába kerül. Jól ismerem ezt az érzést: amikor egy amúgy ereje teljében lévő férfiember egyedül fekszik le, és nemcsak testet nem kap, hanem szeretetet sem, minden megoldás jó: idősebb hölgy vagy majdnem gyereklány, a céges buliban a kelleténél többet ivott kollegina vagy aranyszívű kurva, de megteszi egy olyan nő is, aki melléje ül egy kocsmában, és közli, hogy ma éjjel nincsen hol aludnia. És igazából annyi benne az öröme, mint Fellini Casanovájának a bábúnőben.Utólag valahol mégis hálás neki.

Bunny ebben az öntudatlan állapotban rohan a végzete felé, miközben rendszeresen felbukkan a nálam az emberiség elleni bűntettként nyilvántartott Kylie Minogue (Szegény  Cave még duettet is énekelt földijével, nem tudom, hová tette abban a pillanatban ízlését…), mint az elérhetetlen vágyak netovábbja, a befejezés pedig olyan kicsit, mint az All That Jazz fináléja, ahol a főszereplő show-vá rendezi saját halálát.

És közben a háttérben ott leselkedik egy sorozatgyilkos, egy ördögi figura. Cave kétségek között hagyja az olvasót: lehet, hogy Bunny és ezek a démonok egy és ugyanaz a személy? Lehet, hogy így akarja kiűzni magából az ördögöt, hogy elpusztítja?

Nyomasztó, abszurditásában néha már-már kacagtató a Bunny Munro halála. Különösen kísérteties úgy olvasni, hogy tudjuk, hogy Cave hat évvel e könyv megjelenése után elvesztette a fiát. Nem tudom, hogy ilyesmit hogyan lehet túlélni. Lehet, hogy egyszer még megszületik egy újabb regény, a lelkének legsötétebb bugyrait is közel negyven éve meztelenre vetkőztető Nick Cave-dalok és versek mellé.

 

Szólj hozzá!
2018. december 06. 04:27 - Göbölyös N. László

Tettenérés

Egy közeli, egyemeletes, de annál szélesebb alapterületű vásárcsarnokban vagyok, ahol össze-vissza minden kapható, mint a kínai áruházakban. Az egyik szögletben 10 méter hosszú, a legkülönbözőbb színű és rajzolatú műkörmöket állítottak ki, ezek vezetnek a ház exkluzív szegletébe. Próbálok bejutni, mert érdekel, bár nem élek műkörömmel, de valahogy gyanús nekem ez a szalon. Nem engednek be azzal az ürüggyel, hogy túl öreg vagyok, pedig sehol nincsen kiírva korhatár. Visszamegyek a vásárcsarnokba azzal a tervvel, hogy találomra megszólítok egy fiatalembert, aki majd megnézi helyettem a szalont. Összefutok egy mindannyiunk által jól ismert fiatal férfival, aki örömmel teljesíti kérésemet, bár neki meggyőződése, hogy az, aminek mondják. Amikor a bejárathoz ér, egy hölgy széles mosollyal fogadja, mondván, hogy már várják. Kis idő múlva a fiatal férfi visszajön, széles mosollyal megnyugtat, hogy minden rendben, és most már, mint az ő ismerősét, engem is beengednek.

Én viszont nem akarok semmi mást, csak hazajutni. Azt mondják, e vásárcsarnokhoz nagyon közel van az otthonunk, bár a környék egyáltalán nem ismerős. Az egyik szegletben van egy információs pult, de egy kulcscsomó-szerűen összefont műköröm-kompozíción kívül semmi nincs. Megfogom a csomót, rázni kezdem, hátha a hangjára előbújnak. Úgy is van, megjelenik három alig-öltözött hölgy, kevés ruhájuk ugyanolyan tiritarka, mint a műkörmük. Útbaigazítást kérek tőlük, ők azonban egyre csak magukat kínálják. Miután nem tudunk zöldágra vergődni, szó nélkül elindulok a kijárat felé, a kezemben maradt műköröm-csomóval. Már odakint vagyok, azon tanakodom, hogy merre induljak el, amikor látom, hogy elindul felém fenyegetően egy hatalmas termetű kidobóember, és követeli, hogy fizessem ki a műkörmöket, a fiatalember szeánszát, meg azt a néhány percet, amíg a hölgyek szóba álltak velem…

És Életem ekkor lépett be a hálószobába, hogy felébresszen előrehozott téli álmomból…

Szólj hozzá!
2018. december 03. 06:08 - Göbölyös N. László

A Frankenstein első filmváltozata

Mary Shelley 1817-ben jelentette meg Frankenstein című regényét. 1931-ben James Whale készített belőle először híressé vált filmet, Boris Karloff-fal a főszerepben, amely a színész védjegye lett. Az első adaptáció azonban már 1910-ben megszületett. Searle Dawley rendezte az Edison cég számára. A 13 perces némafilm a regény szabad adaptációjaként került forgalomba.

Az eredeti film negatívját az amerikai Kongresszusi Könyvtár vásárolta meg 2014-ben más filmekkel együtt, de csak egy évvel később jöttek rá az archivisták, hogy milyen ritkaság birtokába jutottak.

A tulajdonos a előzőleg Alois Dettlaff wisconsini polgár volt, aki még az 50-es években vásárolta meg a film, de csak akkor szerzett tudomást az értékéről, amikor az Amerikai Filmintézet 1980-ban felvette a 10 legjobban keresett elveszett film listájára. Dettlaff attól kezdve körbevitte a filmet a világ különböző fesztiváljaira. Különös figura volt, hosszú fehér szakállával gyakran jelent meg úgy, mint az Idő Atyja, tógában, kezében sarlóval és homokórával. Senkit sem engedett a film közelébe. 1988-ban Robert Wise-nak, az amerikai filmakadémia igazgatójának sem sikerült őt rávennie, hogy adja oda a negatívot restaurálásra és megőrzésre. DVD-kópiákat azonban készített eladásra.

Dettlaff 2005-ben meghalt és a Kongresszusi Könyvtár illetékesei kilenc évvel később végre hozzáférhettek gyűjteményéhez. A restaurálás megkezdésekor kiderült, hogy hiányoznak egyes feliratok, szerencsére az Edison New Jersey-i archívumában volt egy kópia, amelyből beletették ezeket az eredeti filmbe. Donald Sosint, a némafilmek jeles komponistáját kérték fel a filmzenéhez.

A némafilmben szereplő szörny nem olyan, mint Whale filmjében, de a Karloff megjelenítette Lény is különbözik a Shelley által leírt figurától. „Sárga bőre alig tudta eltakarni az alatta lévő izmok és erek szövevényét. Dús, fénylő, fekete haja volt, fogai gyöngyfehérek. De mindez szörnyű ellentétben volt vizenyős szemeivel, olyan színűek voltak, mint a tejfehér szemgödrök, amelyekbe belemélyedtek”.

Az első filmbeli Lény egy nagy fazékban születik, amelybe Frankenstein doktor különböző alkotó elemeket rakott abban a reményben, hogy megalkotja „a legtökéletesebb emberi lényt, amit a világ valaha ismert.”  Helyette azonban egy szörny jön a világra.  Először csak egy csontvázszerűséget látunk, aztán egyre vastagodik, végül kialakul a lény, aki inkább tűnik állatnak, mint embernek. Magas homlokát dús, göndör haj takarja, válla, keze, lába aránytalanul nagy, és amikor meglátja magát a tükörben, annyira megrémül és szégyenkezik, hogy elmenekül.

Az elmúlt 200 évben Mary Shelley regényét sokféleképpen értékelték. Tartották a Szörnyet modern Prométheusznak, a rabszolgaság, a proletariátus, sőt, az elvetélt anyaság szimbólumának is. Napjaink emberi génmódosítási kísérletei újabb értelmezést adhatnak neki. Igaz, hogy mozinézők millióinak már nem annyira Boris Karloff jut eszébe a Lényről, hanem inkább Peter Boyle Mel Brooks szenzációs paródiájából, aki a film végén lelket cserél az ifjú Frankenstein doktorral. A legújabb tudományos felelőtlenségek láttán ez az egész nem is olyan vicces…

 

Szólj hozzá!
2018. november 30. 06:00 - Göbölyös N. László

Naplóféle 18/11 (Elmeél 85.)

Már űrkutatási biztosa is van ÖKUéknak. Szívrepesve várom a redvesbe való eltakarodás teljhatalmú biztosának kinevezését.

Margit-körút, villamos. Szirénázás a vele párhuzamos, a Margit-híd felé vezető útsávban, hangosbeszélő gépiesen ismételgetni, hogy húzódjanak félre. Először azt hiszem, hogy valami filmforgatás lehet, de aztán látom, hogy felvezető rendőrautók jönnek, majd egy elsötétített üvegű nagy katonai busz, utána megint villogó rendőrautók. Bár a villamost nem akadályozza, mégis némi zúgolódás tör ki. Milyen jogon állítanak félre bárkit már katonák is? Egy jóarcú, ápolt szakállas fiatalember kifakad: „Ez a tipikus magyar primitívség. Kiüvölt a kocsiból, mert neki mennie kell. Ilyen a világon nincs.” Lehet, hogy nincs, de Budapesten, a Margit körúton, 2018 őszén mindenki félreállt.

Életem megdöbben azon, hogy október végén a szupermarketben már mikulás-akció van. De csak azért, mert a bevásárlás többnyire az én dolgom, és én már két héttel korábban is találkoztam zsúfolt mikulás-polcokkal. A minap pedig egy vízivárosi házban láttam olyan ajtót, ahol kint voltak a karácsonyi díszek. A mellette lévőn pedig a húsvétiak. Már vagy még, nem tudom.

Mindig dicsekedtünk azzal, hogy nem vagyunk tv-függők. De valahol mégis, hiszen a videónk három hétig szerelőnél volt, és bár nem unatkoztunk így sem, mert nem olyan családból származunk, űrt éreztünk a tv alatt, hogy nem láthattuk a nappalinkban a videókészülők számkijelzőjének fényét.

Elolvastam egy általam kedvelt kortárs író novelláját kedvenc hetilapomban, és nem értettem. Elolvastam még egyszer és még mindig nem értettem. Akkor vettem észre, hogy az első hasábon kezdődik az írás. Elolvastam, és harmadjára sem értettem.

Azt írta nekem (is) ÖKU a legújabb n.k.-hoz csatolt levelében, hogy „maradjunk kapcsolatban”. Csak tudnám, hogyan kell kapcsolatban maradni azzal, akivel nem tartok fenn semmilyen kapcsolatot?

Megnéztünk egy Miss Marple-krimit, elég lassú volt, szövevényes, de  a végén minden szál a helyére került. Megnéztük az Ocean’s Thirteent, elég lassú volt, szövevényes és a végén is zavaros maradt.

„Havanna már nem aktuális és az emberek nem szeretnek nosztalgiázni” – mondja egy régi kollégám a 40 évvel ezelőtt világifjúsági találkozóról, amiről senki sem akart nyilatkozni a résztvevők közül, akiket ő is jól ismert. De legalább megtudtam tőle, hogy Angela Merkel bizonyítottan amerikai ügynök, és hogy az egész migránshisztit Moszkvából súgták, mert tudták, hogy ez kell a magyar népnek, meg a melegítős díjbirkózó, aki kimondja az istenadta által hallani kívánt egyszerű igazságot. Most már biztos, hogy nem halok meg bután.

Szebbnél szebb randiguruk osztják az észt a neten a tökéletes párkapcsolatokról. Vajon velük milyen lehet randizni? Lehet, hogy ők a legmagányosabbak és a legsebezhetőbbek?

Láttunk egy új Hobo-darabot, amiben egy mai fiatalember újelvtárs apja vadászpuskájával lövi le a félrekefélő asszonyt. Másnap a retrocsatornán Fábri Zoltán utolsó filmje látható, amelyben egy régielvtárs vadászpuskájával lövi le lánya neki nem tetsző barátját.

Árpádházi Szent Erzsébet enni adott az éhezőknek, otthont a hajléktalanoknak. Szent Ambrus arra figyelmeztette a gazdagokat, hogy adakozzanak a szegényeknek, mert ami az övék, az igazából mindenkié, ahogyan a Föld is – hangzik a katolikus püspöki konferencia körlevelében. De sem Árpádházi Szent Erzsébet, sem Szent Ambrus nem támadt még fel a 21. században.

Vajon nagy bűn-e mise közben megszemlélni egy fiatal, formás feneket?

Láttunk egy filmet, ami immár sokadszor arról szólt, hogy 30 éves barátok, sőt, rokonok igazából semmit sem tudnak egymásról, vagy pedig másképpen ismerik egymást, mint ami a valóság. Minderre otromba vicceken és otromba leplezéseken keresztül ébrednek rá – aztán eltelik néhány hónap, és ugyanúgy tesznek, mint addig mindig…A 10. percétől utáltam a filmet, mert sejtettem, mi lesz belőle, miközben a szereplők saját levükben főttek, csak éppen saját magukkal nem néztek szembe. És a végén az a hamis, kedélyes befejezés….Az ember ilyenkor reménykedik, hogy az ő köreiben ilyesmi lehetetlen, és retteg attól, hogy egyszer mégis kirobban és akkor soha többé nem ülhetünk le újra ugyanúgy egy asztalhoz – szemben a film főszereplőivel.

Seress Rezső boldog lehet odaát, mert nem kellett megérnie, hogy a Kispipa falait papagáj-festmények borítják be, a piszoárban egy gombfoci-kapuba kell beletalálniuk a férfiembereknek, az emlékfalnak mondott valamivel, zongorája hűlt helyével szemben óriás LCD-képernyő, miközben úgy dübörög a zene, hogy az emberek egymás szavát sem hallják.

Életem talált a FB-on egy klipet, amelyen török gimnazisták játsszák magyarul Koppány dalát. A refrént így hallottam: „Rabok legyünk vagy szavazók?”

Kicsi, hajtott hátú, vékony öreg hölgy a 7. emeletről. Többnyire valamin dühöng a maga nyers modorában. Éppen most is ezt teszi, mert akkor járt a postás a nyugdíj-kiegészítéssel a házban, amikor ő nem volt otthon. Beszállunk a liftbe. „A fene vigye el a pótnyugdíjat – mondja – kint voltam a temetőben.” És akkor elsírja magát, még sosem láttam sírni. „Tíz éve halt meg a férjem. Vittem neki virágot….”. Lehajtott fejjel szállok ki a liftből…

Úgy gondolom, hogy engem megillet az ártatlanság vélelme, mivel azt sem tudom pontosan, hogy mi a lóizé az a Black Friday. A Black Tuesday (1929, meg 9/11) még csak-csak meg van, meg a Friday On My Mind, ha még emlékszik rá valaki…tudom továbbá, hogy mi az a Friday I’m In Love, a Ruby Tuesday, valamint a Gloomy Sunday, no meg az I Hate Mondays. És ezekhez még ki sem kell mozdulnom az előkarácsonyi tömegbe…

Lehet, hogy fény derült számomra, miért változtathatta politikai osztályunk hazánkat egy következmények nélküli országgá: nemzedékek nőttek és nőnek fel úgy, hogy az iskolában nem állhatnak fel a pad tetejére, nem állhatnak ki társaik elé saját gondolataikkal úgy, hogy ne kelljen félniük sem a lehurrogástól, sem attól, hogy kinevetik őket és ne téphetik tankönyveikből a butitó oldalakat…

Azt álmodtam, hogy ÖKU kirúgta nemzeti vejét, lányára pedig közbeszerzési pályázatot írt ki…

Egy retro témájú beszélgetésen voltam, amelyen szó esett arról, hogy a 80-as évek első felében az egyes divatirányzatok között akár a tettlegességig is fajulhatott a vita. Lásd még digók és csövesek, popperek és rockerek. Eszembe jutott egy eset, amikor a Kölyköd volt és a Ceretlek isz, meg nem isz egy programba került az ORI-jóvoltából, és a két tábor alaposan helyben hagyta egymást. Ki hitte volna, hogy a két frontember 30 évvel később egy követ fúj majd a Máriáénak mondott országban…

Megnéztük a több mint 30 éves Greystoke-ot, amely a Tarzan-legenda ürügyén lesújtó ítéletet mond a fehér ember felsőbbrendűségi gőgjéről. De azóta sem tanultunk belőle. Hogyan gondolhatja a 21. században egy amerikai fiatalember, hogy elmegy egy ősközösségben élő Indiai-óceáni szigeten a világtól elzárt törzshöz, hogy megtérítse őket a kereszténységre? Persze, hogy az életével fizetett, és még sajnálni sem tudom…

Néhány nappal később Johnny Cash életrajzát néztük, majd másnap reggel, egy álmatlan éjszaka után azzal próbáltam felébreszteni magamat, hogy a Ring of Fire-t dörmögtem a Fekete Ember hangnemében és egész tűrhető volt. Néha még kitör belőlem valami…

Gyógyszertár. Vény nélküli gyógyszereket hirdetnek nagy piros szájjal és kiöltött nyelvvel. Andy Warhol és a Stones vajon mit szólnak hozzá?

Az egyik este akármilyen írásomat nyitottam meg, állandóan megjelent rajtuk egy írás, mely szerint lehet, hogy a word-programom hamisítvány, és itt és itt lehet legálisat vásárolni. Aztán egy fél óra múlva eltűnt. Ennyit a szigorított adatvédelemről. Amúgy a programom teljesen legális…

Két napja volt egyéves az Unokánk, úgyhogy minden más le van…

46523942_297661817536641_5354445456300572672_n.jpg

 

 

 

Szólj hozzá!
2018. november 23. 05:57 - Göbölyös N. László

Lou őrült vágyai

dl5sflnwwaals79.jpg

1918. november 9-én, két nappal az első világháború vége előtt spanyolnátha végzett a frontról súlyos fejsebbel hazatért Guillaume Apollinaire-rel, a 20. századi modern francia költészet megteremtőjével. Egyik híres ciklusa volt a Versek Lou-hoz. Szerelmének leveleit most, a költő halálának 100. évfordulóján tették közzé.

Korábbról ismertek voltak azok a levelek, amelyeket Apollinaire írt a lövészárokból Louise de Coligny-Châtillonnak, akihez nagy, szenvedélyes szerelem fűzte 1914-15-ben. A nő hozzá írt levelei azonban csak most bukkantak fel, az utolsó 1916 januárjában íródott. A levelek többsége melankolikus, aggodalmas hangvételű, a költő hiányáról tanúskodnak.

„A háború nagy magánya…a te imádott kis gyermeked egyre inkább egy túl komoly nagy gyerek lesz….Olyan, mintha a háborútól 30 évvel öregebb lennék. Bárcsak ismertél volna előbb, a féktelen kölyköt. Nem bírom tovább, elhagy az erőm, szomorú, szomorú vagyok…” – írta a szerelmes nő.

Lou 40 levelét a Gallimard kiadó jelentette meg. Le Figaro hosszabb részleteket közölt az egyikből, amelyben legvadabb vágyainak és fantáziáinak ad hangot.

„Drága kis imádottam, nem jön álom a szememre. Hamarosan elolvasom a kisfiú versét, aki olyan jól korbácsol. Lehunyom szememet, és ez lesz a teljes élvezet, mint ma éjjel kétszer…Ó, Guim, szükségem van rád, szükségem van a szerelmedre, a legédesebb és legrészegítőbb simogatásaidra, de még inkább legvadabb szigorúságodra….Őrülten szeretlek, minden a tiéd, a szívedben, a húsodban. Sosem izgultam még fel ennyire. Csókolni akarlak, magamhoz venni, meginni, végigsimogatni a nyelvemmel mindenütt…ott zubog a véremben minden malacság és minden bűn….

Egy kicsit rossz kislány voltam ma éjjel. Ha majd mindent bevallok neked a füledbe súgva, nagyon keményen megkorbácsolsz majd..addig büntetsz, amíg szigorú, megérdemelt ütéseid nyomán ki nem serken a vérem…már érzem azt a pillanatot, amely fájdalmas lesz, miközben én imádni foglak. Arra kényszerítesz, hogy jó magasra emeljem és széttárjam kicsiny fenekemet az engedelmesség jeleként, hogy uralhass tekinteteddel is, és még azért is büntetsz, mert  engedetlen voltam neked azzal, hogy élveztem…kicsiny fenekem először tiszta piros lesz, irgalomért könyörgöm, de te csak szorítasz és hangod egyre dühösebb lesz…”

Lou, aki a félholtra verésről, az anális erőszakról és azt követő eszméletvesztéséről fantáziál, tudatja Apollinaire-rel, hogy van egy jó puskája, és ha a németek kezébe kerülne, végezne magával, mielőtt letepernék.

„Tiéd vagyok, rettenetesen vibrálok, szükségem van arra, hogy összetörj és legyőzz” – írja végezetül

A szerelem, a szenvedély a költő részéről barátsággá szelidült, 1915 augusztusában már egy másik nővel, Madelaine Pagés-szel jegyezte el magát. Ugyanakkor ez a szado-mazo világ íróként sem állt tőle távol, ennek legfőbb bizonyítéka a 11 ezer vessző című műve.

51nvhjomfml_sx307_bo1_204_203_200.jpg

Az előkelő családból származó Louise de Coligny-Châtillon nemcsak az Apollinaire iránti szerelmével vált ismertté. Még az első  világháború előtt egyike lett az első francia női pilótáknak. 1947-ben kiadta azokat a verstöredékeket, amelyeket a költő leveleiben küldött neki, de jogi vitába keveredett Apollinaire özvegyével, Jacqueline-nal és a kötetet végül bevonták. Louise 1963-ban halt meg Genfben, 82 éves korában.

Szólj hozzá!
2018. november 20. 06:06 - Göbölyös N. László

Öt pontosítás az 1918. november 11-i fegyverszünet kapcsán

larmistice-de-1918-1024x493.jpg

1918 tavasza az első világháború meghatározó pillanata. Németország, amelynek a bolsevikokkal megkötött breszt-litovszki béke következtében nem kell tovább harcolnia a keleti fronton, Nyugatra tudja erőit koncentrálni. Tudja, hogy gyorsan kell cselekednie. Az amerikai 1917 áprilisában csatlakoztak az antant szövetségeseihez, de idő kell a katonák kiképzéséhez és csapataik apránként érkeznek a frontra.  Március 21-én Paul von Hindenburg és Erich Ludendorff, a német hadsereg parancsnokai hazardíroznak. Minden csapatukat a francia délkeleti frontra vezénylik, a győzelmet biztosító áttörés reményében. De, akárcsak az 1914. szeptemberi „marne-i csoda” esetében, a támadást az ellenfél megállítja.

Hogyan is győzhetnének a négy év alatt kimerült központi hatalmak, amikor a szövetségesek kétmilliós friss utánpótlást kaptak? Augusztus 3-án a szövetségesek törtek át. Ez a német hadsereg fekete napja – írta Ludendorff, aki már tudja, hogy minden elveszett.

Mégis több hónap telik el, amíg a németek fegyverszünetet kérnek. November 7-én Mathias Erzberger német centrista katolikus képviselő és küldöttsége   átlépik a frontvonalat és a compiégne-i erdő Rethondes tisztására mennek, hogy Ferdinand Foch marsallal, a szövetégesek főparancsnokával tárgyaljanak a feltételekről. A győztesek kemény feltételeket szabnak: a németeknek vissza kell vonulniuk a Rajnán túlra, el kell fogadniuk a Rajna-vidék megszállását és át kell adniuk fegyvereiket. Négy napi kemény vita után november 11-én reggel 5 órakor írta alá a fegyverszünetet Foch, Erzberger és delegációik. Életbe lépését aznap délelőtt 11 órára tűzték ki.

Az első világháború végének 100. évfordulóján a Le Nouvel Observateur megragadta az alkalmat öt, a fegyverszünettel kapcsolatos öt tévhit eloszlatását.

1.A fegyverszünet jelentette a háború végét.

Először is, nem lehet egyetlen fegyverszüneti megállapodásról beszélni. Több fegyverszünet volt, ezekből a november 11-i volt a legfontosabb, de előtte volt három, amelyet Németország szövetségeseivel kötöttek: Bulgáriával Tesszalonikiben szeptember 20-án, Törökországgal október 30-án a görög Limnosz szigetén, az Osztrák-Magyar Monarchiával pedig november 3-án, Padova közelében, a Giurati villában, ahol III. Viktor Emánuel olasz király főhadiszállása volt.

Az aláírt szerződések csak fegyverszüneti megállapodások voltak, vagy a harcok ideiglenes felfüggesztését jelentették, amit az egy fél kér azzal a céllal, hogy kiutat találjon. A november 11-it 33 napra tervezték, aztán meghosszabbítoták. A háború hivatalosan csak az 1919-től kezdődő békeszerződésekkel ért véget. A leghíresebb a versailles-i, amely eldöntötte a Német Birodalom sorsát. A tükörteremben kötötték meg június 28-án, pontosan öt évvel az Európát lángba borító szarajevói merénylet után.

philippe-petain-large-56a61bf75f9b58b7d0dff57b.jpeg

2.Minden győztes megkönnyebbüléssel fogadta a fegyverszünetet.

Nyilvánvaló, hogy kitörő örömmel fogadták a szövetséges katonák: Párizs, London, New York ünnepelt, a szövetséges vezérkarok is örültek a győzelemnek, de nem mindenki volt a fegyverszünet híve. Leghíresebb ellenzője Philippe Pétain marsall volt. Pétain, aki 1940-ben Franciaország megadásához adta a nevét és tekintélyét, 1918-ban kockázatosnak tartotta a hadműveletek felfüggesztését, német területre való behatolás előtt. Attól tartott, hogy a németek a fegyvernyugvást arra használják fel, hogy összeszedik magukat. Mások azért éreztek csalódást, mert még bizonyítani akartak, mint Charles De Gaulle kapitány. A fiatal tiszt fogságban értesült a fegyverszünetről és megalázottnak érezte magát. Bátran harcolt, megsebesült és 1916-ban esett fogságba. Amint kiszabadult, égett a vágytól, hogy újra harcolhasson. A fiatal lengyel hadsereghez kérte magát, amely az orosz bolsevikokkal állt szemben.

3.November 11 alapvetően fontos volt a németek számára.

Németországot 1917-től blokád alatt tartották a szövetségesek, elsősorban a brit flotta. Az ország mindenben hiányt szenvedett. Az emberek éheztek. 1918-ban nagy munkássztrájkok kezdődtek. A hadsereg érezte, hogy vesztésre áll. Október végén a hadvezetésnek az az ostoba ötlete támadta, hogy tengerre küldte a német flottát egy erődemonstrációra. Kielben a tengerészek megtagadták a parancsot, fellázadtak. Kezdetét vette a nemzeti forradalom. A liberális kormány, amelyet II. Vilmos császár október elején nevezett ki a kedélyek lecsillapítására, tehetetlen volt, teljessé vált a zűrzavar. A szpartakisták, a szociáldemokrata párt elszakadt baloldala arról álmodtak, hogy az orosz bolsevikok útjára lépnek. Számtalan német városban, Stuttgarttól Münchenig, de Strasbourgban és Colmarban is „szovjetek”, azaz kommunista tanácsok alakultak. November 9-re a forradalom elérte Berlint. A császár parancsot akart adni a hadseregnek, hogy induljon a fővárosba a leverésére. Amikor megértette, hogy ez lehetetlen, lemondott és Hollandiába menekült.  A Reichstag egyik ablakából a szocialista Philipp Scheidemann sietve kikiáltotta a Német Köztársaságot, hogy megelőzze riválisát, Karl Liebknecht szpartakistát,  aki szovjet típusú szocialista köztársaságot akart. A fegyverszünet híre néhány nappal később, a zűrzavar közepette érkezett meg. A németek számára tehát november 9, a birodalom bukásának napja, fontosabb, mint 11. És akkor még senki sem sejti, hogy november 9 a 20. században további három alkalommal lesz mérföldkő a német történelemben…

4.A fegyverszünetet szövetséges és német tábornokok írták alá

A német vezérkar akarata volt, hogy a megállapodást Erzberger írja alá. Hindenburg és Ludendorff már a nyáron tudták, hogy a háború számukra vereséggel ér véget, de ennek felelősségét nem akarták vállalni.  Ők biztatták Vilmos császárt, hogy adja vissza a hatalmat a civileknek, azzal a céllal, hogy elhárítsák maguktól a katasztrófáért a felelősséget, ami azt a látszatot akarta kelteni, hogy a háborút nem a hadsereg, hanem a hátország, pontosabban a defetista szocialisták,  a csapatokat demoralizálók árulása  okozta a vereséget. Ez óriási hazugság volt, de hitelt kapott a közvéleményben. A háború után ezt a végtelenségig felhasználta a német szélsőjobb, mindenekelőtt az Adolf Hitler vezette Nemzetiszocialista Német Munkáspárt  Ily módon a két legfőbb katonai vezető már ekkor a nácizmus szálláscsinálója volt. Később Ludendorff személyesen is részt vett az 1923-as müncheni „sörpuccsban”, majd a náci párt képviselője lett, Hindenburgnak pedig legsúlyosabb történelmi bűne, hogy az 1932-es választások után államfőként kancellárnak nevezte ki  a korábban általa  lenézett és „jött-ment osztrák káplárnak” titulált  Hitlert. Erzbergert, a weimari köztársaság miniszterét pedig már 1921-ben nacionalista katonák megölték.

7d277082aaf4d573d400992399225b8a.jpg

5.Ma is látogatható a vasúti kocsi, ahol aláírták a fegyverszünetet.

A mostani csak egy másolata az eredeti compiégne-i vagonnak, mert Hitler, aki rögeszmésen revansokat akart venni, 1940-ben azt követelte, hogy Franciaország vereségét ugyanabban a vasúti kocsiban, ugyanannál az asztalnál szentesítsék. Aztán Berlinbe vitette a vagont, és ott trófeaként állították ki. 1944-ben azonban a frontok közeledtével evakuálták, majd végső vereség előtt Hitler parancsára az SS elégette.

armistice.jpg

2 komment
2018. november 18. 07:19 - Göbölyös N. László

Bolondériák boldogabb és boldogtalanabb korokban

46369327_217977592289459_9182065876080263168_n.jpg

A divat, a hajviseletek, a társasélet, az ezekkel összefüggő művészet és nem utolsó sorban erkölcsi felfogás mindig külön világot jelentettek, akár boldog, akár boldogtalanabb volt az a kor, amelyben megszülettek. Hol csodálták, hol irigyelték, hol gúnyolták, vagy éppen szelíd mosollyal figyelték hóbortjait. Távlatokban pedig mindegyik egyfajta nosztalgiát ébreszt az emberben – vagy a saját fiatalságunkat, vagy a szülők, nagyszülők meséit, régi filmeket, kissé nyávogó-recsegő hanglemezeket idézhetünk fel.

46350770_1905827182849896_2577864685596442624_n.jpg

Számunkra erről szólt A csábítás fegyvere című kiállítás a Kieselbach Galériában, amely az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó évtizedeitől („boldog békeidők”) az I. világháború után rövidhajú, fűzőktől megszabadult „garçonne-okon”  át egészen az 1980-as évekig  festmények, vetítések, interaktív archív fotók segítségével keresztmetszetet adott szépségideálokról, ruha- és kalapviseletekről, és ezek művészi megközelítésének fejlődésétől a századforduló Budapestre is begyűrűző szecessziójától és posztimpresszionizmusától a magyar pop-artig. A szervezők még egy olyan ritka történelmi szellemjárásra is vállalkoztak, hogy az egyik teremben egy-egy nagy méterű portré összehozták a zivataros újkori magyar történelem három kulcsfiguráját: Ferenc József császárt, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzót és Rákosi Mátyást, Sztálin elvtárs legjobb magyar tanítványát – ez utóbbit ráadásul nem egy harmadrangú tehetség, hanem Pór Bertalan, a 20-as évek radikális festőcsoportjának, a „Nyolcaknak” egyike festette meg 1952-ben, országos ünneppé avanzsált 60. születésnapjára.

46414530_314974749343669_727050092476891136_n.jpg

A kiállítás nagy értéke, hogy ritkán látható nagyszerű alkotók képeivel szembesülhettünk.  Láthattuk például gróf Battyányi Gyula különleges hatású, árnyék-szerűen égbe nyúló alakjait (van, aki azzal magyarázza, hogy a festő maga is két méter körüli ember volt), Faragó Géza Álarcosbáljának karitatúra-szerű arcai Toulouse-Lautrec világára emlékeztettek, feltűnt Vaszary János néhány hangulatos festménye, Perlmutter Izsák néhány zsánerképén lehetetlen nem felfedezni Renoir hatását, miként Góth Imre Art-Deco szépsége is közel áll Gustav Klimt világához, bár nála sokkal egyszerűbben, letisztultabban jelentkezik a szecesszió hatása.

46479891_1026102974263223_1898765068300976128_n.jpg

Hozzánk korban és ízlésvilágban mindenképpen Czene Béla állt, aki a 70-es, 80-as évek hangulatát hozta vissza, amelyben mi is felnőttünk. Az ő képei jól illusztrálták a termében elhelyezett nagyméterű korabeli divatfotók, és az a fekete-fehér, vidám hangulatú dokumentumfilm, amely azt a tévhitet igyekezett cáfolni, hogy a Kádár-korszak a „szürkeségről” szólt.

46445858_251862708801109_4361189953628012544_n.jpg

 

A Kieselbach Galéria kiállításának rendezőit dicséri, hogy nemcsak tematikában volt nagyon jól követhető a tárlat, hanem a képek térkihasználása,  megfelelően levegős elhelyezése és megvilágítása is kitűnően szolgálta a látványt.

 

Szólj hozzá!
2018. november 16. 04:03 - Göbölyös N. László

Felfordult világ

Egy romos házba érkezik egy ember, és bebocsátást kér. Politikai menekültnek mondja magát, akit egy dél-amerikai országból üldöztek el. Találkoztam már sok sorstársával úgy negyven évvel ezelőtt. Hóna alatt egy hatalmas hengert cipel, belepillantok, és utcai tüntetésekre való nagy méretű transzparenseket rejt, spanyolul, németül és magyarul.

Ágyúlövéseket hallunk, és a menekült gyorsan kinyit egy csatornát, ahol elrejti a hengert. „Ennek feneketlen mélysége van, lehet, hogy a vége a Föld másik oldalán lyukad ki” – mondja.

Felnézek és felette egy több száz éves őrtornyot látok, amelyen egy alagút vezet keresztül, de a végét annak sem lehet látni. „Valahol a Berlini falon túlra vezet, de lehet, hogy egyenesen a Siratófalhoz” – mondja egy katona, és elhiszem neki, azon sem akadok ki, hogy a kettő két egymással ellentétes irányban van.

Apámmal sakkozunk, egy viaszos vászon terítőre rakunk ki üveg figurákat, és az egészet az ölünkbe tesszük, egymáshoz egészen közel ülve. Persze állandóan leborul, így aztán mégiscsak elővesszük az 53 éve használt kedvenc sakktáblánkat.

Közben az ágyúlövések egyre közelebb jönnek. Talán el kellene bújnunk valamerre a háború elől – mondom Apámnak, aki nem reagál, Anyám pedig odasúgja, hogy ne emlegessem Apámnak a háborút, mert előtörnek gyerekkori emlékei.

De a háború kikerülhetetlen. Egy velünk szembeni lakóházba csapódik be egy hófehér repülőgép, rajta magyar zászlóval, de nem gyullad ki, csak megáll az épületben. Alig egy perccel később egy másik gép is becsapódik, néhány méterrel mellette, ahonnan sértetlenül kiszáll egy pilótanő, akin sisakon kívül semmi ruha nincs és a másik pilóta segítségére siet.

Szólj hozzá!
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai