Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2019. szeptember 21. 07:29 - Göbölyös N. László

Leonard Cohen: Sötétebbre vágysz (You Want It Darker)

leonardcohen-1-671x377.jpg 

Ha te vagy az osztó

bedobtam a lapot

Ha a gyógyító vagy

én már csak egy roncs vagyok

Ha tiéd a dicsfény

nekem a szégyen jutott

sötétebbre vágysz

megöljük a lángot

 

dicsőség és szentség

legyen nevednek

meggyalázva s megfeszítve

az embereknek

millió gyertya égett

de fényük áldást sosem hozott

Sötétebbre vágysz

megöljük a lángot

 

 

Hineni Hineni

Uram, készen állok

 

Van egy szerető a mesében

de nem változik a mese

bölcsődal szól a szenvedésnek

és egy átok ellene

de ez régtől megíratott

nem a pusztába kiáltok

Sötétebbre vágysz

megöljük a lángot

 

Sorban állnak már a foglyok

az őrök célra tartanak

Megküzdöttem pár démonnal

szelíd kispolgárok voltak

Nem tudtam hogy bárkit

meggyilkolhatok

Sötétebbre vágysz

megöljük a lángot

 

hineni hineni

Uram, készen állok

(2016)

 

1 komment
2019. szeptember 18. 02:26 - Göbölyös N. László

Jimi Hendrix: Kicsi szárny (Little Wing)

1140-jimi-hendrix_imgcache_revfb505572a906cf97cf7babf077bd2961.jpg

Sétálgat ő a felhők között

bohókás lelke

vágtat tova

lepkékre zebrákra holdfényre

tündérmesékre

gondol semmi egyébre

ha szél sodorja

 

Ha bánatom van

ezer mosollyal jő

s felszabadít engem

minden rendben mondja

minden rendben

amit csak akarsz tiéd

mindenem

kicsi szárny repülj velem

 (1967)

 

 

 

Szólj hozzá!
2019. szeptember 10. 06:08 - Göbölyös N. László

Valami hiányzik

72a2279d0ead912ae8ba93a7408e3e27.jpg

1.

Fellép egy kis szobaklubban a világ első szupertriója, utoljára J., érkezik, aki öt évvel ezelőtt halt meg. Megvető pillantást vet rám, majd kijelenti: „Sohasem bocsátom meg Neked, hogy tönkretetted a basszeromat”. „Talán még lehet ezen segíteni” – mondom neki, és bemegyek a gardrobba, hogy elővegyem évek óta nem használt olcsó, de nagyszerű fekete basszusgitáromat. Kinyitom a tokot, és látom a kibelezett, lógó húrú hangszert. Szomorúan megyek vissza a koncert helyszínére, és látom, hogy J. jókedvűen játszik az első fizetésemből vett régi piros, bolgár basszusomon, amit egyszer kölcsönadtam egy rock-történeti kiállításra és ott el is lopták.

 

6709-bee-gees.jpg

 

2.

Beszabadulok egy modern kultúrpalotába, ahol több teremből is zene szűrődik ki. Az egyiknél félig nyitva az ajtó, és ott játszik kamaszkorunk imádott-szidott kindermacheres együttese, bár a három fivér közül ketten már rég halottak, de ugyanazokat a dalokat játsszák, amikre annak idején andalodtunk és összebújtunk. Már-már azon kapom magam, hogy velük énekelek, de aztán visszafogom magam, mert már aligha jönne ki belőlem egy olyan falzett, mint tizenéves koromban. Észreveszem viszont, hogy nyitva van egy stúdió ajtaja, gyorsan beosonok, és sebtiben feléneklem néhány szerzeményemet, amelyeket soha nem írtam le, de a fejemben teljes hangszerelésben szólalnak meg. Hamarosan érkezik valami helyi ember, aki megkér, hogy fejezzem be ezt az illegális felvételt, de  leszerelem azzal, hogy a fivérek engedték meg, sőt, még a produkciós munkákat is vállalják. A férfi elveszi tőlem a CD-t, és kéri, hogy várjak egy fél órát. Közben az agyamban újabb dalok és szövegek születnek. A fél óra elteltével megérkeznek maguk a fivérek és gratulálnak a lemezemhez, amelynek már csak egy jó kis borítót kellene kitalálni. Ott a hallban beteszik a felvételt, és megszólalnak a dalaim, igazi hard-rock-os felfogásban, valahol félúton a LZ és a DP között…

Szólj hozzá!
2019. szeptember 06. 06:25 - Göbölyös N. László

Mit tett Napóleon Franciaországért?

napoleon-bonaparte.jpg

Gael Nofri francia történész Bonaparte Napóleon születésének 250. évfordulója alkalmából a régi rend és forradalmi Franciaország közötti folytonosság megtestesítőjének tekinti az uralkodót.

„Napóleon neve és emléke a cselekvés, a feljebb jutás, a hírnév szinonímája – írja Nofri – Huszonhárom évesen már tábornoki rangot ért el, 26 évesen győztes hadvezér Itáliában Hannibál és Nagy Károly nyomdokaiban, 29, amikor meghódítja Egyiptomot és 30, amikor hatalma csúcspontjára jut Franciaországban. Harmincöt évesen Császárrá koronáztatja magát, hamarosan a lábai előtt hever Európa. Negyvenhat évesen ér véget pályája a waterloo-i síkon. E rövid idő alatt esemény eseményt követett, újraosztották Európa és a világ kártyáit, szövetségek, szerződések köttettek, győzelmek, vereségek követték egymást. Se szeri, se száma nem volt a megdöntött uralkodóknak, és az annektált területeken létrehozott királyságoknak. Napóleon minden cselekedetével a francia államot akarta helyreállítani.”

A történész szerint a zűrzavarok mellett, amelyeket okozott, Napóleon a rend embere volt. Lényegi átalakításokat végzett a történelem egy fontos pillanatában. A forradalom, a felkelési hullámok után ő jelentette a nemzeti egyetértés visszatérését.

A forradalommal szemben, amely a vallás kérdésében megosztotta az országot, Napóleon megkötötte a konkordátumot VII. Pius pápával és összehozta az európai zsidóság Nagy Szanhedrinjét. A kivérzett gazdaságban létrehozta  Banque de France-ot, bevezette a germinal frankot és kezdeményezte a kereskedelmi kamarák létrehozását. A széthulló, korrupt állami apparátus rendbe hozására létrehozta a prefektusi testületet és a számvevő széket. Helyreállította a forradalom által eltörölt egyetemeket, és bevezette a középfokú tanulmányokat lezáró érettségi vizsgát. Stabil jogi kereteket adott az országnak a polgári és büntető törvénykönyvvel. Mindezek lehetővé tették a modern állam létrejöttét.

Bonaparte Napóleonból a költők, a katonák és a nép legendát csináltak – állapította meg az egyik legelszántabb bírálója, René de Chateaubriand, aki végül csodálójává vált: „Élőként elvesztette a világot, halálában meghódította azt. „.

A civilizációknak szükségük van mítoszokra, hogy többek legyenek, mint politikai és gazdasági szervezet. A Gilgamestől a Mayflowerig a népekről szólnak, arról, hogy mit kaptak örökségként, a jelenükről, a jövő harcairól – írja Nofri, aki úgy véli: Napóleonra azért volt szüksége Franciaországnak, hogy meglegyen a folytonosság a régi és új világ között, hogy az újban se vesszen el semmi a régi korok örökségéből. Maga Napóleon mondta: „Klodvigtól a Közjóléti Bizottságig mindennel szolidáris vagyok”. Franciaország kijutott a forradalomból, de a forradalom Franciaország része lett.

Charles De Gaulle, aki 1958-ben 1799-hez hasonlóan kaotikus állapotú Franciaországot vett át és megteremtette a máig működő V.Köztársaságot, így méltatta elődét 50 évvel ezelőtt: „Kisebb Franciaországot hagyott maga után, mint amekkorát kapott, de egy nemzetet nem ez határoz meg. Franciaország érdekében léteznie kellett. Ne vitatkozzunk a nagyságáról”.

 

 

5 komment
2019. szeptember 02. 01:08 - Göbölyös N. László

Párhuzamos életekről egy vastag, nehéz könyv kapcsán

Konrád György: Öreg erdő – Ásatás 2.

covers_516027.jpg

Néhány hónapja láttam legutóbb Konrád Györgyöt – kiváló francia kollégáját, Bernard-Henri Lévyt látta vendégül egy budapesti felolvasóesten - és Édesapám jutott róla eszembe.

Nemcsak azért, mert két hét különbséggel egyidősek, mindketten megszenvedték, de túlélték a vészkorszakot, ráadásul ugyanarra az egyetemre jártak, és bár egészen más életpályát futottak be, mindketten a világra nyitott, több nyelven beszélő européerek, akik 80-on túl is, bár testük megöregedett, megőrizték szellemüket, nemes bölcsességüket és humorukat is. Még akkor is, ha mindketten tele vannak csalódással, ami az ország elmúlt 30 évének útját illeti. Mindketten a maguk módján nyomot hagyott életművet mondhatnak magukénak, Édesapám diplomataként, Konrád György íróként, gondolkodóként. Talán neki volt könnyebb, mert nem kötötték protokollok, sokszor felesleges társadalmi érintkezési szabályok. Ebből (is) eredendően Édesapámból mindig a mértékletesség, a visszafogottság áradt, el nem tudtam volna képzelni, hogy elszívjak vele egy jointot, ahogy Konráddal sem sikerült, ő mindig monogám maradt, szemben író kortársával, és sokáig fiával. De mindketten elmondhatják, hogy soha nem engedtek erkölcsi elveikből, a tisztesség, az igazság akkor is mindennapi kenyerük maradt, amikor éppen nem volt divat.

És mostanában mindketten sokan tekintenek vissza több mint nyolc évtizedük egy-egy emlékezetes pillanatára, és nem félnek az elmúlásról sem beszélni.

Ezek a gondolatok jártak eszemben, amikor nyolc hónap után sikerült kiolvasnom Konrád György Öreg erdő – Ásatás 2. című, több mint 500 oldalas könyvét, ezt a térben és időben egyaránt mozaikszerű memoárkötetet. Olyan könyv ez, amit nem is szabad egy lendülettel végigolvasni, hiszen a félezer történet, elmélkedés mind önmagában kerek egész, amit élvezni, megérteni és végiggondolni kell. Éppen ezért nem is bánom, hogy mostanában kevés a szabad olvasásra szánt időm.

Öreg fát nem lehet átültetni – tartja a mondás, öreg erdőt nyilván még kevésbé. Konrád György életében az átültetés szónak nincsen értelme, hiszen sokszor kellett újra gyökeret vernie – nem egyszer kényszerűségből tragikus, mégis végsősoron szerencsés gyerekkorától a „másképp gondolkodás” (úristen, milyen ostoba kifejezés) okozta, inkább javára váló száműzetésekig. Viszont egy ilyen öreg erdőben minden megvan, ami a természetes: a születés, a halál, a fény, az árnyék, a küzdelem a létért, és rengeteg apró, láthatatlan titok a fák odvában, kérgében, a Föld mélyébe nyúló gyökerekben, az avarban. Ezek úgy bukkannak fel egy erdőben járó előtt, mint ahogy az íróban az emlékek – spontánul, alig-alig rendezve, az öregség igenis létező örömeitől a kelet-európai történelmi-politikai kabaréig, a szerelmektől a test és a lélek gyönyöreiig, a barátok és ellenségek, a szellemi élmények felidézésétől egy jobb sorsra érdemes ország feletti aggodalmakig és a skatulyátlan Isten kereséséig.

Akárcsak az első kötet, a Falevelek szélben, ez a vastag, nehéz könyv is olyan, hogy bárhol üti fel az ember, talán benne valamit, ami róla szól, ami őt inti, bátorítja, vigasztalja. Talán azért, mert, bár élnek még a szüleim, én is abba a korba értem, amikor már el lehet menni, a most a Távozóban című írásából idézek:

„Hiába nézel mások arcába, nem néznek vissza. Kicsengettek, már nem kíváncsi rád senki, érts meg végre, hogy elénekelted a nótáidat, eltáncoltad a táncaidat, papa….Ne próbáld lekötni a társaság figyelmét azzal, hogy te már mit nem kívánsz, és mit nem tudsz. Mindannak, amivel előhozakodsz, már nincsen felfogható értelme senki számára. Eltúloztad a szerepedet, belebújtál, de nem tudtad magad idejében visszavonni belőle. Igen, tanár úr, már nem morzsolsz a pipádba lucidogén szereket….Nem kifogás, hogy áldásosztó papi származásodnál fogva nem szabad temetőbe menned. Most az egyszer, saját szertartásodra, szabad.”

De azért ne siessen. Se ő, se Édesapám. Őrizze őket még őket az Örökkévaló – még ha az Öregem nem is hisz benne – amíg önmaguk tudnak lenni.

 

Szólj hozzá!
2019. augusztus 30. 06:12 - Göbölyös N. László

Naplóféle 19/8 – Elmeél 94.

68942854_495382474590398_6268261703427817472_n.jpg

Elütöttem a 63-at, aminek nincs köze sem a 6-3-hoz, sem a 36-hoz, sem Kennedy-gyilkossághoz, de még a Beatles első amerikai number one-jához sem, amely az utóbbival egy napra esett.

Ismét elmondhattam, hogy fizikai és szellemi képességeim teljében vagyok, megvan mind a 32 fogam, és nem szedek több gyógyszert, mint egy évvel ezelőtt. Igaz, néhány nappal később először fordult elő, hogy szállodai bejelentő papírt csak segítséggel tudtam kitölteni, olyan apró betűkkel voltak a rubrikák, hogy csak sejtettem, mit kell beírni. És bizony, már meg kell válogatni a fényviszonyokat bizonyos nyomtatott sajtóhoz is, még szerencse, hogy egyre kevesebb van belőle. Már ami hiteles.

Munkakedvem is van, meg is becsülik, amit csinálok immár lassan 2 éve, csak az ország süllyed egyre mélyebbre, így az egyetlen, amit tehetek, hogy teszem a dolgom, és mivel elértem bizonyos szintet, bizonyos szint alá nem megyek. Azért nem hittem volna 40 évvel ezelőtt, hogy E.P.-re fogok hivatkozni, akinek a Termelési regényét falta az egész egyetem, de én nem tudtam vele mit kezdeni, igazából a rendszerváltás után kezdtem értékelni – akkor is a publicistát.

Hosszú éveken át augusztus 1-én köszöntöttük egymást drága Barátom Édesanyjával. Az idén lett volna 90 éves, de februárban egyik pillanatról a másikra elment, szinte ereje teljében. Az idén elmaradt a szokásos telefon. Azért kíváncsi voltam, hogy lakik-e valaki az ő egykori lakásában, Hódmezővásárhelyen, a Szántó Kovács (igen!) utca 1-ben. Felhívtam a számát, és egy géphang jelezte, hogy „ezen a számon előfizető nem kapcsolható”. Így járnak majd azok is, akiknek egyszer hiányozni fogok…

69087710_1576689605807505_7754568473744769024_n.jpg

Az óbudai Kerék vendéglőben, ahová hajdan sokat jártunk, már nem lehet kapni csontokkal teli borjúlábat, amit gyakran ettem, mert imádtam a kis cupákokat szopogatni. Most már csak gyárilag kicsontozottakból készítik. Ezért inkább egy másik hagyományőrzőt, a Pékné módra készült csülköt választottam. Az még megőrizte magában a boldog békeidők zamatát, miként a kerthelyiség fái és kockás abroszai is…

Láttunk egy filmet a csodálatos Shirley MacLaine-nel, amely alaposan lehúzta a keresztvizet az álságos nekrológokról, és egy olyan embert mutat be, aki élete végén jön rá: kellene neki valami jó nyomot hagynia, ne úgy emlékezzenek rá, mint egy elviselhetetlen akarnokra. Mennyire fontos, hogy miként emlékeznek ránk? Talán csak annyira, mint amennyire azokkal, akik emlékeznek majd ránk, mennyire voltunk fontosak egymásnak.

Vörösvári úti piac. Az egyik standnál hatalmas negyed görögdinnyéket fóliázgat az eladó segédje. Egy idősebb hölgy morog, hogy régen a dinnyéket egyszerűen meglékelték, úgy lehetett őket megkóstolni. Erre még én is emlékszem gyerekkoromból. Meg arra is, hogy a görögdinnyék fele ekkorák voltak. „Mert mindent a higiéniával magyaráznak – morog tovább az idős hölgy – mindent ezerszer becsomagolnak. Veszek egy doboz csokoládét, legalább három papírt kell kibontanom, mire előkerül a csokoládé. Régen nem fóliáztak le semmit, mégis kevesebb volt a beteg…” Lehet, hogy megettük a jó baktériumokat, és ellenállóbbak lettünk, most meg annyira védenek bennünket – no meg a műanyag-gyárak üzletei – hogy minden szar fertőzést elkapunk? 

Mostanában időnként teljes valóságként élek át álmokat, és amikor felébredek, nem tudom, hogy kerültem az ágyamba és hogy milyen napszak van. Pedig már régen nem járok mesterséges Paradicsomokban.

A Föld az idén július 29-én fogyasztotta el egy évre szóló energiáját. Nálunk ez a nap augusztus 4-én következett be, szerencsére még rendelkezünk megújuló tartalékokkal – feltéve, ha hagyják, hogy feltöltődjünk.

Életemmel már a fejünk is egyszerre fáj. Lehet, hogy agyhalálunk is ugyanabban a pillanatban következik be. Egy dolgot nem sikerült még elérnünk: hogy egy időben gyötörjön bennünket álmatlanság…

Ha lehet választani két dolgot a Zenében, amiért érdemes élni és sírni: Turiddu színfalak mögötti belépője a Parasztbecsületben, és Clem Clemson gitárjának késleltetett belépője a Valentyne Suite 3. tételében. (3:10-nél)

 

Augusztus 6-án, Hirosima évfordulóján először hallgattunk az új cuccon Doors-t. Egyszer írtam egy verset, összekötve Jimet és az atomhalált. A The End első percei lelki szemeim előtt örökre összefonódtak az Apokalipszis, Most kezdetével. És ugyanez a kép jelent meg előttem, amikor két nappal korábban, a margitszigeti operaelőadásra menet úgy röpködtek kézzel foghatóan alacsonyan a Forma 1 előkelő utasait szállító helikopterek oda-vissza a Duna felett, mint a Kilgore ezredes hajnali illatú napalmjával bombázó Walkűrök a Mekong deltájában. Még szerencse, hogy morgásukat túlszárnyalta a Húsvéti Kórus.

És hagyták, hogy feltöltődjünk: totálisan kizsigerelve mentünk ki Bécsbe, és erőt merítettünk egy multikulturális európai fővárosból, Gustav Klimtből, Egon Schieléből és Hyeronimus Bosch-ból. Magam sem hittem volna, hogy egyszer a bécsi szecesszió ifjú őrült zsenijét odateszem a lelkemben Dalí és Chagall mellé. És azért a vínersnicli, a táfelspicc, amire a Szindbád óta kíváncsi vagyok – „mit bánom én az Önök étkezési rendjét!” – és az Esterházy-torta a Belvederében, Ferencjóska és Sissi árnyékában sem volt megvetendő…

69499951_2414664598805637_6516210186900733952_n.jpg

Bécsből hazafelé jövet  München-Budapest railjeten előttünk ült egy szenvedélyes amerikai leszbi-pár, egy hórihorgas osztrák fiatalember, aki véletlenül rossz vonatra szállt, és Hegyeshalomnál tudott csak leszállni és visszafordulni, mögöttünk pedig egy hétéves akarnok, Magyarország következő diktátora.

„Olyan vagy, mint egy bácsi” – jegyezte meg Öregem az egyik legfrissebb fotóm láttán. Mások is mondták már, hogy egyre jobban hasonlítunk egymásra, még ha az a 23 év különbség nem is csökken közöttünk.

Számomra még ma is különleges érzés, ha Beethoven IX.szimfóniáját egy 47 éve tulajdonomban lévő, hét bakelitlemezt rejtő dobozból veszem elő, amelyet Apám Chiléből hozott és így hallgatjuk meg Életemmel, kapcsolódva Klimt Beethoven-frízének bécsi élményéhez, és nem a gugliból keresem ki, hanem a könyvespolcról veszem le Friedrich Schiller Lyra Mundi-kötetét, hogy fellapozzam Az örömhöz című ódáját, Rónay György fordításában.

69871704_2193094204136091_8515052391245021184_n.jpg

Olvasom, hogy Angliában egy régi templomból cirkuszt és vurstlit csináltak, még „helter skelter” is van benne, azaz – ebben az esetben - spirális csúzda. Tették mindezt 50 évvel a Manson-gyilkosságok után, amelyeknek ez volt a véres jelmondata.

Immár ahhoz különleges nyilatkozat kell a postán, ha 50 db berolnizott 200-assal akarok csekket fizetni. Ennyire rettegnek a pénzmosástól a pénzmosók?

És ha már itt tartunk. kedvenc bankom telefonos ügyfélszolgálata két hétig zaklatott, mert tartoztam egy számla kezelési költségével. Mivel többször is más számról hívtak, és minősíthetetlen stílusban beszéltek velem, azt gondoltam, hogy csalók, zsarolók, de mint kiderült, tényleg a bank alkalmazottai voltak. Hiába blokkoltam 5 különböző számot, csak próbálkoztak, de a befizetés után fél nappal leszálltak rólam. Vajon a nagy adósokkal is ilyen rámenősök?

Háborúság dúl a ház régi és mai közös képviselője között, immár második éve. Most éppen azon folyik a szarpaszírozás, hogy kell-e a házszabály minden lakásba 30 oldalon kinyomtatva, vagy elég, ha e-mailben küldik el? A magam részéről az utóbbit sem olvasnám el, de legalább nem szennyezem még jobban a környezetet papírhulladékkal. Így is a hajamat tépem, amikor felesleges banki és telefonszerződések kilóit vágják hozzánk, és még újrahasznosítani sem lehet a többségét, mivel mindkét oldalukra írtak. Legalább a rezsicsökkentésről szóló tájékoztatók csak egyoldalasak, így a nyomtatóba pont megfelelnek.

Elvállalnál-e bérgyilkosságot, ha tudnád, hogy csak hónapjaid vannak hátra és biztosítanád szeretteid jövőjét? – ezt a morbid kérdést tette fel bő 40 évvel ezelőtt Wim Wenders Az amerikai barátban. Ha e cselekedet társadalmilag hasznos lenne, nem csupán egy alvilági leszámolás, elgondolkodtató. De mi van, ha az orvosok tévednek? És arra sem ad választ a rendező: mi a rosszabb, eltitkolni egy bűnt, vagy azt, hogy haldoklunk?

„Hétfő van, változtak az árak” – magyarázkodik szégyenlősen az árufeltöltő a vevőnek, aki a gyümölcspultnál az árcédulákat keresi. A fiatalember úgy ránézésre még nem is élt a kommunizmusban, de a szöveget mégis tudja. Hallottak már genetikailag kódolt hazugságról és mellébeszélésről?

Finnországban járt egy kiváló, tanult, művészi vénával is megáldott ismerősöm, és teljesen kiakadt, hogy ott is mindenütt migránsokkal találkozott a kendős nőktől a mindenféle árnyalatú feketékig. „Nagy bajuk lesz ebből, hogy olyan naívak” – sóhajtott fel. „Milyen jó nekünk, mi magyarok zsigerből tudjuk egymást gyűlölni” – feleltem erre. „Legalább családban marad” – nevetett erre, és nem tudtam eldönteni, hogy viccel-e.

Mostanában többször álmodom azt, hogy egykori  interjúalanyaimmal csókolózom, pedig a szeretkezést mindig is  jobban szerettem. Lehet, hogy közeledik a számadás ideje, és a tudatalattim már azt összegzi, hogy mit hagytam ki életem során?

Billy után Wyatt Kapitány is elment. Pedig úgy volt, hogy talán az idén eljön egy filmfesztiválra, és találkozhattunk volna. Az Easy Rider egyike azoknak a filmeknek, amelyeket több mint tucatszor néztem meg, és egyike azoknak is, ahol mindig azt várom, hogy másképp végződik. Sajnos a világ az elmúlt 50 évben nem lett sem jobb, sem toleránsabb…

Unom azokat a romantikus drámákat, amelyek nagyszerűek addig, míg bele nem toldanak egy plusz, és sokszor teljesen felesleges szálat, hogy meg kelljen a szívnek szakadni. De azt sem értem, miért adnak horrorikus krimiket nyári szünetben, délelőtt…

Ha meg lehet személyesíteni egy országot, és azt kívánni neki, hogy isten éltesse, lehet-e ugyanennek a személynek azt kívánni, hogy forduljon fel a nevenapján?

Valamikor a Mesterségek Ünnepe még ingyenes rendezvény volt. Most 2500 egy beugró, minden lezárva körülötte, a minelnöki és köztelnöki palota körzete is, így azok, akik a Várra voltak kíváncsiak, csak egy folyosónyi területen közlekedhettek, miközben mindenütt Őfelsége kékingesei vigyázták a rendet. Aki megszomjazott, ihatott egy limonádét 1000 forintért...Az ókori rómaiaknál is volt Panem et circenses, de ott legalább a circenses ingyen volt...

Elment a világ egyik legerősebb embere, egy igazi aranyszívű rocker, akiből tizenévesen elvesztett fél lába ellenére sugárzott az életöröm. 47 évet adott neki az élet, akárcsak ASL-beteg Barátomnak, akit szintén soha nem hallottam egy fél szóval sem szidni a sorsát. Ozy-val egy alattomos vírus végzett. Lám, mennyire törékenyek és sebezhetőek vagyunk, még azok is, akik fél kézzel lenyomják a fél világot…

Milyen furcsa jelei vannak a múlandóságnak: régi videókazettáimon olvashatatlanná halványulnak a feliratok és miután, az ünnepi tűzijáték helyett, megnéztük Jim Jarmusch klasszikusát, a Stranger Than Paradise-t – már akkor is hogy tudott semmiből filmet csinálni! – visszatekeréskor a film jóvátehetetlenül összegubancolódott…

Az amerikai elnök felnézett az égre, szemei fennakadtak, majd közölte: „Kiválasztott vagyok”. Nem látta, hogy azt írták fel: „Mené tekel ufárszin”, ha még érti valaki e mondást.

Az évek óta következetesen csökkenő rezsihez támogatást kap a nyugdíjasok jól meghatározott köre, szigorúan az önkormányzati választások elé igazítva. Vajon hányan lesznek közülük, akik visszaküldik az utalványt, egy szép nagy lyukkal a közepén, utalva arra, hogy mit csináljanak vele?

Ideje lenne már a környezeti katasztrófákat szándékosan vagy nemtörődömségből, haszonlesésből előidéző politikusokat is nemzetközi háborús bűnösként kezelni, mert ugyanolyan tömeggyilkosok őket, mint a nürnbergiek, a délszláv háború, vagy ruandai népírtás elkövetői és ösztönzői.

Ezúttal kijelentem, hogy Isten nem létezik, vagy ha mégis, akkor kétbalkezes. Nyilai még véletlenül sem azokat találják el, akiket nagyon el kellene.

Szólj hozzá!
2019. augusztus 26. 07:24 - Göbölyös N. László

Tudat alatt 4.

character-assassination-unquintessential-leader.jpg

1.

Vérig sértek egy nagy hatalmú maffiózót, néhány perc alatt kétszer is. Először nem vagyok hajlandó inni abból az ocsmány kommersz vodkából, amivel kínál, aztán meg elutasítom, hogy lefizessen, pláne csupa fémpénzzel. „Nem baj, fogsz Te még nekem dolgozni” – mondja, majd kidobat a gorilláival. Másnap egymás után kapom az üzeneteket, hogy itt is, ott is cikkek jelennek meg rólam, amelyek a legsötétebb vágyaimat teregetik ki a nyilvánosság elé. Belenézek ezekbe a cikkekbe, és elszörnyedek, mert olyan dolgokat írnak le, amelyeknek egy részéről még én magam sem tudtam, másik részéről pedig soha nem beszéltem senkinek. Lehet, hogy egy gondolatolvasó chip-et ültettek az agyamba úgy, hogy észre sem vettem?

Bánatomban bemegyek egy kocsmába, ahol ugyanolyan rossz kommersz vodkát rendelek, mint amilyennek a maffiózó meg akart itatni. Megiszom egy perc alatt két duplát, mint legrosszabb pillanataimban, gyalog indulok el hazafelé és közben egyfolytában azon töröm a fejem, hogyan titkoljam el.

Út közben minden kapualjból egész családok tódulnak ki, az elmúlt 200 év ruháiban. Ők az egyes házak testet öltött történetei, és felajánlják, hogy készítsek filmet róluk, még fizetnek is érte. Van közöttük azonban egy komoly, szemüveges, szolid eleganciájú nő, aki az életemből akarja a diplomamunkáját írni, és ehhez egy egész interjúsorozatot kellene velem készíteni. Beleegyezem, de csak úgy, hogy semmilyen felvételt nem készít, egy sort sem ír fel abból, amit mondok. Ezzel szemben megígérem, hogy minden kérdésére a legőszintébben válaszolni fogok. Szemrebbenés nélkül beleegyezik. Csak miután elválunk, jut eszembe, hogy lehet, hogy őt is a maffiózó küldte rám, hogy végleg tönkre tegye hírnevemet.

 

2.

Hazamegyek és a nappalinkban három egyforma kerek üvegtálat találok, mindegyik színültig vízzel. Életem nincs otthon, próbálom felhívni, de nem veszi fel. Valami miatt úgy érzem, hogy teljesen feleslegesek, ezért kiöntöm belőlük a vizet. Amikor Életem hazaér, elszörnyedve veszi tudomásul, hogy mit tettem. Ugyanis mindegyik vízbe vázlatokat rajzolt és kommentárokat is fűzött hozzá. Most rajtam a sor, hogy ezeket rekonstruáljam, de – mondja Életem – biztosan menni fog, hiszen már egymás gondolatát is ismerjük, és ha éppen nem értjük egymást, az csak pillanatnyi rövidzárlat lehet.

3.

Egy vastag újságot kapok, amelyet egyetlen tudományos cikk tölt be, a legújabb világszenzáció. Arról szó sem lehet, hogy az egészet lefordítsam, vagy csak egy nagyobb összefoglalót készítsek róla, a feladat ennél sokkal nagyobb: egyetlen bővített mondatban összefoglalni a lényegét…

 

Szólj hozzá!
2019. augusztus 22. 07:01 - Göbölyös N. László

Leonard Cohen: Sámson New Orleans-ban (Samson in New Orleans)

lead9.jpg

Azt mondtad, velem tartasz,

azt mondtad, a barátom vagy,

Valóban szeretted a várost,

vagy csak áltatod Magad?

 

Azt mondtad, szereted titkait,

s szabadsága elrejtett,

Jobb volt, mint Amerika,

ezt hallottam én tőled.

 

Azt mondtad, hogy történhetett,

Azt mondtad, ez nem lehet,

a túlélők a nyomor hídján

mind megszégyenültek.

 

S mi, kik irgalomért

a mélyből könyörögtünk,

oly keveset ért imánk, hogy a

Fiúnak nem kellettünk.

 

Gyűjtsd össze hát a gyilkosokat,

a város ítéljen most,

állíts engem az oszlopokhoz

hadd döntsem le a templomot

 

A király kedves és ünnepélyes

véres koronát hord

állíts engem az oszlopokhoz

hadd döntsem le a templomot

 

Azt mondtad, hogy történhetett,

azt mondtad, ez nem lehet,

a mennyből a láncok eltűntek,

szabadok a viharos szelek.

 

Van más válasz is erre,

mely biztosan igaz lehet,

vak vagyok, halott és dühös,

ez a hely nem való neked

 

Áll egy asszony az ablak előtt,

a bűnös város megágyazott,

Írok neked, ha mindennek vége,

hadd döntsem le a templomot.

(2014)

 

 

 

 

Szólj hozzá!
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai