Több mint 600 ezer ember dolgozott a Manhattan-programon, de csak egy volt köztük, aki mindhárom atomrobbanásnak szemtanúja volt 1945-ben.
Lawrence Johnston ott volt azon a B—29 Superfortress bombázón, amelyen a világ első atomrobbantásának erejét mérték az új-mexikói „Trinity” teszten, majd ott volt Hirosima és Nagaszaki felett is.
A fiatal fizikus, akinek szülei misszionáriusok voltak Kínában, forradalmi munkát végzett a robbanást előidéző mechanizmust illetően. Fizikát tanult a Los Angeles-i Community College-ben, majd Berkeley-ben. 1940-ben szerzett diplomát, amelynek középpontjában az atomstruktúra és az anyag energiává való átváltoztatásának kutatása állt.
Berkeley-ben került kapcsolatba Luis Alvarezzel, a leendő Nobel-díjassal, aki mentora lett. Ő hívta meg a bostoni MIT radiológiai laboratóriumába egy földi radarfigyelő kidolgozására. Később Los Alamos-ba hívta ahhoz a tudós csoporthoz, amelyet J. Robert Oppenheimer, a Manhattan program igazgatója vezetett. Itt a detonátorok tervezését bízták rá. Ő találta fel a „robbanó szatírt”, amelyben 32 detonátor van elhelyezve a mag körül és egyik a másik után aktiválódik a másodperc ezredrésze alatt. Az elvet ma a gépkocsik légzsákjához alkalmazzák.
1945.július 16-án a kora reggeli órákban felhúzták egy toronyba a világ első atombombáját. Oppenheimer egy bunkerben volt, kb. 5 mérföld távolságban és néhány kiválasztott kivételével mindenkinek megparancsolta, hogy legalább 25 mérföldre távolodjanak el, mert senki sem tudta, hogy milyen erejű lesz a robbanás. Alvarez elérte, hogy engedélyezzék felszállását Johnston-nal együtt egy B-29-re, hogy mérni tudják az erőt megfelelő műszerekkel.
Ezútan elmentek a Mariana-hegyláncon a Tinian-szigetre, elkészíteni Hirosima és Nagaszaki bombázását. Egy „Nagy Művésznek” nevezett B-29 fedélzetén kísérték az Enola Gay-t, amely Hirosima felett kioldotta a „Little Boy”-t.
Amikor a bombát 1945 augusztus 6-án ledobták Hirosimára, Johnston első reakciója, amikor meglátta a vakító fényt és a gomba alakú felhőt, ez volt: „Istennek hála, a detonátoraim működnek.” Tudatában volt a bomba hatalmas pusztító erejének, de mint azoknak a tudósoknak a többsége, akik megalkották, úgy tekintette, mint a háború befejezésének eszközét. Hirosimában becslések szerint 85 ezren haltak meg a tűzviharban és a léglökésekben. Voltak, akiknek csak a lenyomatuk maradt meg a falakon. Összesen kb 135 000 volt a halálos áldozatok száma. Johnston ugyancsak az égből szemlélte Nagaszaki pusztulását.
„Alvarez azt mondta: Te vagy az egyetlen ember, aki látta felrobbanni mind a három atombombát és igazán boldoggá tett” – mondta Johnson.
Évekkel később a legkeményebb ellenfele, lánya, Mary Virginia lett. „Lányom pacifista volt, sokat vitatkoztunk. Most már egyetértek vele” – ismerte be. Mary később egy oregoni gyülekezet lelkipásztora lett.
Johnson a háború után folytatta tanulmányait, 1950-ben megszerezte a fizikai doktorátust és a minnesotai egyetem tanára lett. Később a Stanford Linear Accelerator Centerben dolgozott az elektronikai részlg vezetőjeként. Nyugdíjazásáig az idahói egyetem professzora volt. 2011-ben, 93 éves korában halt meg az Idaho állambeli Moscow-ban.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.