Felnőtt tartalom!

Elmúltam 18 éves, belépek Még nem vagyok 18 éves
Ha felnőtt vagy, és szeretnéd, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használj szűrőprogramot.

A belépéssel elfogadod a felnőtt tartalmakat közvetítő blogok megtekintési szabályait is.

GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

A bosszú utolsó utáni pillanata
- szerelmi bűntény -

images_2.jpg

A szemkontaktus ötödik másodpercében mindketten tudták, hogy ez az a pillanat, amire mindketten harminc éve vártak és amit el akartak kerülni.

Néhány órával később abban a hitben léptek ki örökre egymás álomvilágából, hogy kölcsönösen lerótták minden adósságukat.

L.annak a beteg szerepjátéknak köszönhette, hogy beindult írói karrierje, amibe majdnem belepusztult és a következő tíz évben egyszerre gyönyörű és rettenetes kapcsolatokat élt meg, míg nem eljutott a Boldogság Házába, amelyet azóta is féltve őriz.

B.ugyanennek a beteg szerepjátéknak köszönhette, hogy 17 évesen felszabadította alfanőstény vadászösztöneit, amelyektől később sem tudott szabadulni, akkor sem, amikor L. hatására elindult a maga jogán az írástudók útján, mert a zsákmányszerzés káprázatában mindig lemaradt az öröm beteljesüléséről.

L.-ben azóta is bűntudat munkált, hogy belement ebbe a szerepjátékba, ezzel tucatnyi ember boldogságát tette tönkre jóvátehetetlenül akkor és még éveken át, amíg érzései és gondolatai le nem tisztultak a Boldogság Házában.

B.-ben azóta is bűntudat munkált, hogy akkor, elvakítva saját, komolyan nem is remélt diadalától, nem akarta örökre magához láncolni L.-t, és a következő prédák már mind csak az ő halvány utánzatai voltak.

L.előző éjjel azt álmodta, hogy elment B. városába és megkérte apjától B. kezét, pedig a férfi kezdettől fogva gyűlölte őt. Miután az apa igent mondott, döbbent rá esztelen tettére, hogy ezzel ismét lerombolja a Boldogság Házát. Nem maradt más választása, mint megölni B.-t, mielőtt a dolgok igazán rosszra fordulnak.

B.előző éjjel azt álmodta, hogy L. megkérte apjától a kezét, legyőzve több évtizedes gyűlöletét. Elhatározta, hogy többé nem engedi ki a kezéből L-t, minden lépését követni fogja, mindenkit elpusztít, aki útjába akar állni, és ha minden kötél szakad, magát L.-t öli meg.

L.-nek eszébe jutott az első nagy szakításuk előtti utolsó találkozásuk, amikor B. azt szerette volna, ha tesznek egy nagy sétát az erdőben és mindent megbeszélnek. Ő azonban már előzőleg elhatározta, hogy nem enged semmilyen csábításnak, B-ék házába mentek, és L. a saját szobájában pofozta fel az öngyilkossággal fenyegetőző lányt.

B-nek eszébe jutott az első nagy szakításuk előtti utolsó találkozásuk, amikor azt szerette volna, ha tesznek egy nagy sétát az erdőben, és mindent megbeszélnek. Akkor ő elhatározta, hogy minden eszközzel megpróbálja megtartani magának L.-t, és ha nem megy, ott az erdőben megöli. Azóta sem tudja, hogy L. gyanút fogott-e, vagy csupán ő volt az erősebb abban a pillanatban saját terve végrehajtásában.

L.nem sokkal e találkozás előtt látta újra sok év után a híres angol botrányregény legjobb filmváltozatát, és képtelen volt szabadulni a gondolattól, hogy az érzékeit szabadjára engedő arisztokrata hölgyet játszó sudár színésznő vonásait ne B. arcával azonosítsa.

B.-t már régen nem érdekelte L., amikor először látta a híres angol botrányregény legjobb filmváltozatát, és azonosította magát az ő szenvedélyével, hogy megszerezze a férfit, akit a sors nem neki szánt, bár ő érzékeit csak annyira engedte szabadon, hogy zsákmányát ezzel lépre csalja.

L.felidézte magában, hogy miután otthagyta a zokogó B-t házuk kertjében, éveken át visszajátszotta magában a találkozást a vasútállomáson, amikor B. az erdőbe hívta. Látta, amint egyre néptelenebb ösvényeken mennek, és ő nagyon vigyáz arra, hogy B. véletlenül se kerüljön mögéje, sőt, inkább a lány menjen előtte. És akkor ő egyszer csak leüti, az eszméletlen lányt a hátizsákjában lévő zsineggel egy fához kötözi, letépi a ruháját, majd miután magához téríti, a szerepéhez tartozó bőrnadrághoz vett szöges szíjjal félholtra veri, majd otthagyja meztelenül a fához kötözve, abban a biztos tudatban, hogy jó ideig nem talál rá senki, ő pedig akkor már árkon-bokron túl jár.

B.felidézte magában a találkozást a vasútállomáson, és éveken át visszajátszotta magában az elmaradt erdei sétát. Nagyon vigyáz arra, hogy L. véletlenül se kerüljön mögéje, hanem inkább előtte menjen. Tudja, hogy L. szereti ölelgetni a fákat, felhívja ezért a figyelmét egy különösen szép tölgyre. És amikor L. megöleli a fát, apja rúgóskésével hátba szúrja, majd otthagyja őt az avarban abban a biztos tudatban, hogy meghalt, azt pedig senki nem tudja, hogy ők aznap találkoztak, bár kapcsolatukról sokan tudnak a városban.

L.-nek eszébe jutott, hogy nemrégiben az egyik kereskedelmi televízió híradójában bemutattak egy szörnyű esetet: egy város melletti erdőben egy fához kötözve találtak rá ruhátlanul egy nagy port felkavaró történelmi kutatásairól ismert nőre, és a brutális cselekedettel helyi szélsőjobboldali figurákat gyanúsítanak. Az áldozat túlélte a támadást, de akkor még nem volt kihallgatható állapotban. A felvétel alapján L. nem tudta biztosan beazonosítani B.-t, holott biztos volt abban, hogy őróla van szó, csak az dühítette, hogy valaki tudta nélkül megelőzte.

B.-nek eszébe jutott, hogy nemrégiben az egyik kereskedelmi televízió híradójában beszámoltak egy szörnyű esetről: egy város melletti erdőben vérbe fagyva, több késszúrással a hátában találtak meg egy országosan ismert oknyomozó újságírót. Az áldozat túlélte a támadást, de akkor még nem volt kihallgatható állapotban. A felvétel alapján L. nem tudta biztosan beazonosítani L.-t, holott biztos volt abban, hogy őróla van szó, csak az dühítette, hogy valaki tudta nélkül megelőzte.

Egy egyetemi előadóban ültek, egymástól legfeljebb 3-4 méterre. B. a hajdani dzsentri életmód mai párhuzamairól beszélt. De talán nem is figyelt saját előadására, L. tekintetéből próbálta kiolvasni a férfi gondolatait. Vajon a téma hozta-e ide, vagy az ő személye? Fog-e feltenni kérdést a végén, vagy megvárja őt? Van-e benne még bosszúvágy, vagy kész újra beleesni az ő csapdájába? Volt azonban annyira profi előadó, hogy mindebből a hallhatóság semmit nem vett észre.

L., miközben komolyan érdekelte az előadás, B. tekintetét fürkészte. Bosszúra készül-e, vagy arra, hogy harminc év után újra elcsábítsa, hogy harminc év után mégis ő nyerje meg kettejük háborúját? Vajon meg meri-e szólítani őt a plénum előtt, vagy vár a megfelelő pillanatra, ami elől L. nem tud kitérni?

Az órák, percek által meghatározott idő mindkettejük számára értelmét vesztette.

Aztán egyszer csak B. befejezte előadását. Prezentációs kivetítőjén megjelent egy Facebook-cím, B. ide kérte a véleményeket, hozzászólásokat, megígérte, hogy mindenkinek válaszolni fog, majd miután a közönség megtapsolta, szó nélkül távozott.

L.utolsónak maradt a teremben. Maga sem tudta, hogy arra vár-e, hogy B. visszajöjjön, és megüsse őt, vagy ő üsse meg a nőt, vagy arra, hogy B. biztosan elhagyja az épületet. Miután a folyosó is teljesen elcsendesedett, L. felállt, elindult kifelé. A kapun kilépve többször is körbe nézett, és miután senkit nem látott, csalódással vegyes megnyugvással hazafelé vette útját.

B.utolsónak maradt az épületben. A szomszéd teremben várta meg, míg L. végigmegy a folyosón, és kiér az utcára. A sötét ablak mögül látta a férfit távolodni, aki lassan egy parányi pontnál is kisebb lett. Akkor ő is becsukott maga mögött mindent ajtót.

Ez volt mindkettejük számára a bosszú utolsó utáni pillanata.  

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr1215477332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) álmok (6) Álmok (3) Álom (1) álom (128) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) Élet (2) élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) Élmény (7) élmény (8) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) emlékek (22) Emlékek (1) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) Fotó (11) fotó (12) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) Gasztronómia (1) gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) Gondolkodom (17) gondolkodom (42) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) Híresség (1) híresség (2) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) Holokauszt (6) holokauszt (12) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) jack bruce (1) Jack Bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) Kollázs (6) kollázs (13) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) Kultúrtörténet (1) kultúrtörténet (48) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) leonard Cohen (2) Leonard Cohen (34) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarország (96) Magyarorszag (2) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) Művészet (1) művészet (3) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) Pillanatok (5) pillanatok (15) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) purim (1) Purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) Rock (18) rock (55) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római Birodalom (3) Római birodalom (1) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szoció (3) szocio (60) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szürreális (11) szűrreális (1) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) Történelem (5) történelem (72) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) tudomány (12) Tudomány (1) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) világpoézis (73) Világpoézis (57) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) Zene (68) zene (7) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása