Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2019. november 03. 06:24 - Göbölyös N. László

Ötven éve született meg az Internet

spinning-globe_smart-city_iot_skyscrapers_city-scape_internet_digital-transformation-100777501-large.jpg

1969.október 29-én kötötték össze egy hálózatba a Los Angeles-i és a Stanford egyetemet. Ezzel kezdetét vette az Arpa (Advanced Research Projects Agency) megvalósulása.

A bárki által, bárhonnan konzultálható egyetemi könyvtár, az Intergalactic Computer Network terve Joseph Robnett Licklider pszichológusé volt. Ez az álom vezérelte Tim Berners leet is, amikor 1988-ban megtervezte a webet, hogy a genfi CERN kutatói hozzáférhessenek a munkájukhoz szükséges forrásanyagokhoz.

Licklider álmát azonban Larry Roberts valósította meg, aki utóda volt annál az irodánál, amelynek feladata volt a terv végrehajtása. Ő fejlesztette ki 1967-ben az Arpa számítógép-hálózatát. Roberts elképzelése az volt, hogy összeköti a számítógépeket, ami által feleslegessé válnak az információszerzés miatti utazások. De hogy ez sikerüljön, jó néhány problémát meg kellett oldani, mint például az összekapcsolást normális telefonvonalon és  információveszteség nélkül utaztatni rajtuk a bite-okat. Ennek megoldására Roberts Leonard Kleinrockhoz, Paul Baranhoz és Donald Davies-hez fordult, akik 1965 körül már elméletben kidolgozták az adatok továbbítását. Ők felhasználták Wes Clark tanulmányát az Interface Message Processorról, amelyet a Bolt, Beranek and Newman cég épített ki, a routerek elődeként.

Vinton Cerf és Bob Kahn tanulmányai megoldották az információ veszteség nélküli továbbításának problémáját.  Az első összekapcsolásnál például még elveszett a „login” szó és csak a „lo” érkezett meg. Magát a rendszert Kahn nevezte el internetnek 1973-ban. Ez lett 1983-ban az Arpanet kommunikációs alaprendszere, a katonáknak szánt hálózatot pedig Milnetnek nevezték el. Amikor más hálózatok is elkezdtek egymás között adatokat cserélni, akkor terjedt el az Internet kifejezés szélesebb körben. Az Arpanetet 1990-ben zárták be. 1995-ben kezdődött el az a korszak, amikor már az egyszerű polgárok is rácsatlakozhattak a hálóra.

A háló létrehozásának megvolt a maga stratégiai célja a hidegháború idején. Azért hozták létre, hogy az Egyesült Államok le tudja győzni a szovjeteket az űrversenyben azzal, hogy megkönnyíti a tudósoknak az ismeretekhez való hozzáférését. A „tudósok hálózatának” ötlete valójában Dwight D. Eisenhoweré volt, így akart konkurálni azokkal szovjet tudósokkal, akiket 1957-ben a Szputnyik fellövésére mozgósítottak.

Az ellentmondások, hogy az Internet eleve katonai eszköznek készült-e, vagy sem, négy tényezőn alapulnak.. Az egyik, hogy nem sokkal azelőtt tervezték el az Arpán belül, amikor 1972-ben megjelent a Pentagon Darpa (Defense Advenced Research Projects) ma is működő kutatási egysége. A másik, hogy az alkalmazott technikát, a packet switchinget egy Paul Baran nevű mérnöknek tulajdonították, aki a Rand Corporation katonai tanácsadó cégnél dolgozott, és egy olyan kommunikációs rendszert fejlesztett ki, amely háborús körülmények között is működik. Baran azonban pacifista volt, és úgy gondolta, hogy az az ország, amely ezt meg tudja valósítani, elhatározhatja azt is, hogy nukleáris támadást indít, ezért találmányát nem szabadalmaztatta. A harmadik ok, hogy az Arpát a hadsereg finanszírozta,igaz, állítólag szabad kezet adtak a mérnököknek. A negyedik pedig egy híres cikk volt 1993-ban a Time magazinban, amely szerint az Arpanetet azzal a céllal hozták létre, hogy legyen egy olyan irányító és ellenőrzési rendszer, amely túlél egy nukleáris támadást. Ez vég nélküli vitát indított el a tavaly év végén elhunyt  Larry Roberts és Charles Herzfield, az Arpa második igazgatója között. Herzfield szerint egy ilyen rendszer létrehozása valóban a hadsereg érdekes volt, de az Arpának nem ez volt a küldetése...

 

 

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr9915279230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CCnick 2019.11.04. 09:39:17

"Az ellentmondásokat, hogy az Internet eleve katonai eszköznek készült-e, vagy sem, négy tényező szülte.."

googletranslate?

Göbölyös N. László 2019.11.04. 09:40:11

Nem szokásom gt-t használni - ügyetlen mondat volt, javítottam, kösz, hogy szóltál.

kolompar lole 1116 2019.12.12. 05:19:17

"bite-okat"

Dafuq? Most vagy Byte vagy bit, de ez wtf?

Zorq 2019.12.12. 05:19:20

Elírás: Vint Cerf. Nem Cern.

Secnir 2019.12.12. 05:19:24

"A háló létrehozásának megvolt a maga stratégiai célja a hidegháború idején. Azért hozták létre, hogy az Egyesült Államok le tudja győzni a szovjeteket az űrversenyben azzal, hogy megkönnyíti a tudósoknak az ismeretekhez való hozzáférését"

ööö...
...nem. amennyire helyesek az ismereteim, a cél az az volt, hogy egy olyan kommunikációs hálózatot hozzanak létre, amelynek egy vagy több pontjának kiesése esetén is megmaradjon a többi tag közötti kommunikáció. az űrversenynek ehhez köze nem volt, inkább az, hogy egy esetleges célzott atomcsapás esetén ne bénuljon meg a teljes kommunikáció az amerikai szervek (és itt a hadsereget kell érteni, ezért támogatta a darpa) között...

MAXVAL bircaman közíró · http://bircahang.org 2019.12.12. 05:19:28

Már sajnálja a háttérhatalom, hogy kiengedte ezt a projektet...

mbazs 2019.12.12. 05:19:31

"bite-okat" helyesen: byte-okat / bájtokat.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai