GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Az emberi szabadságért küzdöttek

web3-sophie-scholl-christopher-probst-fair-use-pd.jpg

A szabadság volt a vezérelvük, sokan közülük az életüket is feláldozták értek. Voltak, akik tetteikkel megváltoztatták a történelmet, voltak, akik szimbólummá váltak, voltak, akiket szinte elfelejtettek. Nekik állít emléket a Corriere della Sera néhányuk felidézésével.

Sophie Scholl 24 éves volt, amikor 1943. február 22-én lefejezték a müncheni börtönben. Az ítéletet tartalmazó papírlap hátsó oldalára egy szót írt: „Freiheit” – szabadság. Azért ítélték halálra, mert náciellenes röplapokat terjesztett és a házak falaira írt, hogy „Hitler a nép gyilkosa.” A röplapok így szóltak: „Semmi sem méltatlanabb egy nép számára, mint az, ha ellenállás nélkül hagyja magát vezetni a legelemibb ösztönökre alapozva…A legnagyobb kárt azooknak a becsületes polgároknak a milliói okozzák, akik csak azt akarják, hogy békén hagyják őket. Másoljátok és terjesszétek!”

Sophie filozófiát tanult az egyetemen bátyjával, Hansszal egy kis csoportot hozott létre „Fehér Rózsa” néven Clemens Brentano német romantikus író elbeszélése nyomán. Régi sokszorosítón készített röplapokkal már a háború elején felfedték, hogy Lengyelország megszállása óta 300 ezer zsidót öltek meg. Egyes történészek szerint ez volt az első alkalom, hogy amikor a holokausztról németek írtak. Akik olvasták a röpiratot, már nem védekezhettek azzal, hogy nem tudtak róla. A röplapok még tovább mentek. „A németeknek nemcsak szánakozást kell érezniük, hanem bűntudatot is. Érezniük kell, hogy bűnösek”. Sophie-t is társait az egyetem pedellusa jelentette fel a Gestapónál. Bátyját vele egy napon végezték ki.

lead_720_405.jpg

Máhátmá Gandhit Winston Churchill, akit egyébként csodált, „félmeztelen, undorító fakírnak” nevezte, aki azonban 1947-re legyőzte a brit birodalmat békemeneteivel, nyilvános éhségsztrájkjaival, a gyarmatosítók elleni erőszakmentes akcióival. A hindu szélsőséges nacionalisták azonban árulónak tartották és 1948. január 30-án megölték, holott ők robbantásaikkal meg sem rendítették Londont.

Rosa Parks 42 éves alabamai fekete varrónő volt. 1955 december 1-én Montgomery városában autóbuszra szállt, hogy munkahelyére menjen. Az alabamai állami legfelsőbb bíróság éppen előző napokban hozott egy döntést arról, hogy a faji szegregáció sérti az alkotmányt. A busz tömve volt, és Rosa egy, a feketéknek fenntartott sorban ült le, de a vezető felszólította, hogy adja át a helyét egy fehérnek, akinek nem jutott hely. Ő azonban nemet mondott. Letartóztatták és állásából elbocsátották. A város fekete közössége autóbusz-bojkottot indított, ami hónapokig tartott. Ez volt egyben a Martin Luther King-féle erőszakmentes polgárjogi mozgalom első nagy sikeres akciója. Az amerikai legfelsőbb bíróság a következő évben megerősítette az alabamai döntést. Rose Parks 92 éves korában halt meg, és ő volt az első amerikai nő, akinek gyászszertartását a washingtoni Capitoliumban tartották.

thich-quang-duc-burning-monk.jpg

Thich Quang Duc.

1963-ban Dél-Vietnamot az Amerika-barát, a helyi katolikus kisebbséghez tartozó Ngo Dinh Diem kormányozta, már folyt a háború Északkal, de amerikai harcoló egységek még nem érkeztek. A buddhista szerzetesek elutasították az erőszakot, imádkoztak, meditáltak és passzívak maradtak, míg végül egyikük, Thich Quang Duc, a saigoni főpagoda elöljárója 1963. június 11-én felgyújtotta magát tiltakozásul a buddhisták elnyomása, a korrupció és az országnak kiárusítása ellen. 66 éves volt. Pedig a buddhizmus Mahayana ágához tartozott, amely tiltja az öngyilkosságot. Két szerzetestársával leöntötte magát benzinnel, ő maga gyújtotta meg a gyufát. Mozdulatlanul, jajszó nlkül tűrte a szörnyű kínhalált, míg 10 perc múlva meg nem halt. A róla készült fotó- és filmfelvétel bejárta az egész világot – még Ingmar Bergman Persona című filmjébe is bekerült – és az emberek millióiban tudatosult, hogy milyen háború és milyen elnyomás folyik Vietnamban.

Jan Palach

Kevéssé ismert, hogy Thich Quang Duc példáját 1965 és 1970 között öt amerikai békeharcos követte, Jan Palach története azonban 50 éve a szabadságvágy iszonyatos példája világszerte.

„Én vagyok az első számú fáklya” – írta a 19 éves cseh fiatalember barátainak címzett búcsúlevelében. Addig csak egy csendes, szerény egyetemi hallgató volt Prágában. 1969. január 19-én a Szent Vencel téren gyújtotta fel magát hazája szovjet megszállása és a sajtó cenzúrázása ellen. Felesleges áldozatnak látszott. A csehszlovák kormány még a sírjának helyét is titokban tartotta, de 20 évvel később, 1989 november 17-én félmillió ember töltötte meg a teret és a nevét skandálva követelt szabadságot. Lubos Kohoutek csillagász Palachról nevezte el az általa felfedezett aszteroidot. Egy héttel a tüntetés után a börtönből kiszabadult ellenzéki írót, Vacláv Havelt megválasztották a parlament elnökének. Keleten változott a helyzet és Csehszlovákia visszatért a szabad Európába.

d23cdde701a1eb891a4420349c0891f5.jpg

Bobby Sands.

A 27 éves Sands az IRA fegyveres szárnyának volt tagja. Illegális fegyvertartás címén börtönözték be. Azt akarta, hogy politikai fogolyként kezeljék. Ezért 1981-ben 9 fogolytársával együtt éhségsztrájkba kezdett. Bobby Sands 66 napi éhezés után halt meg. Margaret Thatcher brit miniszterelnök egyszer sem volt hajlandó tárgyalni vele, de 1998-ban London és Dublin aláírta a „nagypénteki egyezményt, amelyet két évtized béke követett a két Írországban.

Ezeknek a különböző korszakokban élt embereknek közös jellemzője a bátorság és a feltétel nélküli személyes elkötelezettség volt, ugyanúgy, mint annak a kínai fiatalembernek, aki 1989 júniusában a pekingi Tienanmen téren megállította a tankot. Senki nem tudja, mi lett vele, sem azzal a katonával, aki a tankot vezette és nem tiporta el. A kínai hadseregnek azonban nem sikerült fátylat borítania az esetre, amely szinte ugyanúgy lejátszódott napjainkban, csak ezúttal Hongkongban.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr4215248820

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2019.12.12. 05:20:17

Aztán milyen jó is lett a Dél-Vietnami szerzeteseknek amikor a csúnya elnyomó Dél-Vietnami rezsim helyett megjöttek az északiak... Az IRA fegyveres szárnya pedig egy terrorszervezet volt.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) álmok (6) Álmok (3) Álom (1) álom (128) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) Élet (2) élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) Élmény (7) élmény (8) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) emlékek (22) Emlékek (1) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) Fotó (11) fotó (12) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) Gasztronómia (1) gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) Gondolkodom (17) gondolkodom (42) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) híresség (2) Híresség (1) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) Holokauszt (6) holokauszt (12) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) Jack Bruce (1) jack bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) Kollázs (6) kollázs (13) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) kultúrtörténet (48) Kultúrtörténet (1) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) Leonard Cohen (34) leonard Cohen (2) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) Művészet (1) művészet (3) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) pillanatok (15) Pillanatok (5) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) purim (1) Purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) rock (55) Rock (18) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szocio (60) szoció (3) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szürreális (11) szűrreális (1) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) történelem (72) Történelem (5) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) Tudomány (1) tudomány (12) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) Világpoézis (57) világpoézis (73) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) Zene (68) zene (7) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása