Álomban a Tabánban voltam, valamikor az 1970-es évek közepén. A fákon is lógtak, mint mindig, fellépett a Mini, a V73, és a főszám a Locomotiv GT volt. Az átszerelési szünetekben pedig Kádár elvtárs május 1-i beszédét sugározták, amelyből megtudhattuk, hogy a proletár internacionalizmus örök és megbonthatatlan.
A szürreál kiállításon az Andalúziai kutyából a zongorás-döglött szamaras-papos jelenetet végtelenítették, az átvágott szemmel nem sokkolták a nézőket. Élő műtárggyá vált viszont a Dalí szimbolikus piros cipőjét előre hajolva bámuló hölgy feszes kockás nadrágos feneke. Ha a Mester látta volna, biztosan megfesti.
Mia, az angyali tisztaságú vándorkomédiás lány feltámadt, és recepciós lett a közeli szálloda wellnessében.
Jönnek megint a választások és ismét beindultak a közvélemény-kutatások, amelyek megmondják a tutit, helyre, tétre, befutóra. Engem pedig továbbra sem hagy nyugodni az az egyszerű tény, hogy a magyar szabad közvélemény-kutatás 31 éve alatt vajon miért nem sikerült soha egyetlen egynek sem megtalálni engem, de még szűkebb környezetemben élőket sem?
Álmomban vodkát ittam vizespohárból, és amikor felébredtem, ugyanolyan rohadtul fájt a fejem, mint amikor a valóságban is vizespohárból ittam a vodkát.
Valóságos csoda, hogy a közállapotok miatti apátiát még nem nyilvánították mentális betegségnek és nem fejlesztettek ki ellene valami antidepresszánst. Bár egyszer nekem írtak fel „kedély-javítót”, amitől olyan lettem, mint egy alvajáró.
A minap olvastam, hogy az, aki autoritárius eszméket vall, kevésbé hajlik arra, hogy tegyen környezetünk megóvásáért. A kultúra szó hallatán pedig kibiztosítja szolgálati fegyverét. Ez utóbbit nem mostanában olvastam, csak eszembe jutott.
Örkény egyperceseit idézte fel Mácsai Pál az Óbudai Társaskör színpadán. Negyven évvel halála után a magyar groteszk mesterének sorai még elevenebbe vágnak, és jóval kevésbé tudunk rajtuk nevetni. A közvélemény-kutatás kérdéseit mintha a nemzeti konzultációkból vette volna, a parlamentben meleg fürdőt vevő képviselőt a 2/3 megszavazza, a Vár mindenkié (aki számít), és a magyar nevet az egész világon diccsel fogják kiejteni – csak a következő száz évet kell kibírni. És közben Lukács Miklós cimbalmán megszólalt a bartóki értelmű Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország, zárásként pedig egy akkordsor, amelyből az jött ki „A börtön ablakába…”.
42 év után ismét nagy áramszünet volt New York-ban. Vajon most is lesz-e 9 hónap múlva demográfiai robbanás, vagy a sötétben inkább az okostelefonjukat nyomogatták?
A magyar köztévé a francia nemzeti ünnep alkalmából a Huhogók című történelmi filmet vetítette, amely Balzac regénye nyomán készült. A Huhogók a francia forradalom idején a királypárti fegyveres lázadók voltak, akiket a katolikus egyház is támogatott a köztársaság ellen. Bár semmi bajom Philippe Noiret-val, inkább láttam volna alkalomhoz illőnek a Fekete tulipánt, különösen annak a végét, amikor kitör a forradalom. És a műsorszerkesztők nem tudhatták, hogy a hagyományos július 14-i díszszemle idején a tömeg kifütyülte Macron elnököt a Champs-Élysées-n.
A Holdfogyatkozás előtti estén konyhaablakunkból mindketten másfél Holdat láttunk, az egyik félig kilógott a másik alól. Pedig nem ittunk és nem szívtunk semmit.
ÖKU és CR7 sok mindenben hasonlítanak. Mindkettőt csak imádni vagy utálni lehet, mindketten szerepelnek, ha kell, ha nem, és mindkettő el van szállva saját nagyságától. De CR7 legalább megdolgozott érte.
Láttunk egy régi kabarét, ahol egy régi asztaltársaság a mennyországban folytatja a kártyapartit, amely megszakadt, mert az egyiküket a másik pancsersége miatt megütötte a guta. ALS-ben meghalt Barátommal is volt egy sakkpartink, amely 17 évvel ezelőtt félbemaradt. Az állásról szóló utolsó feljegyzését megőriztem. Ha átkerülök odaátra, megkeresem őt és befejezzük a játszmát…
Húsz év után váltam meg hűséges hi-fi tornyomtól, és váltottam újra, kisebbre, szelídebbre. Előző nap még búcsút vettem tőle, működő részein lejátszottam egy-egy CD-t, illetve kazettát. Aztán átvittem a szomszédban működő használt hi-fi-boltoshoz, aki elmesélte, hogy nem olyan régen egy filmes pont egy ilyen régi cuccot keresett, egy néhány évtizeddel ezelőtt játszódó alkotásához kellett diszlet. Persze mi is szólhatott volna először az új cuccon, mint Led Zeppelin, Emerson, Colosseum és Cream. Attól, hogy újra le tudom játszani legrégibb lemezeimet, mindjárt elmúlt a depresszióm és fiatalabbnak is éreztem magam. Életemmel pedig újra még szebbé tehetjük napjainkat sok-sok szép zene hallgatásával.
És ugyanezen a napon sikerült egy on-line csereberén szerezni egy új kamerát, a régi helyett, ami 13 év, több ezer kilométer és közel 40 órányi film után lehelte ki lelkét. Újra lehet utazni, újra lehet folytatni a dokumentumfilmet Unokánkról. Általában nem vagyok tárgyfüggő, de e kettő nélkül nem szeretnék a következő évtizedekben sem létezni…
És másnap már együtt hallgattuk Életemmel az első igazi nagylemezt, amit 13 éves koromban kaptam, a Beatles Oldies But Goldies című válogatását. Úgy szól, mint újkorában, és még jobban kijöttek azok a hangok, minden újrakeverés nélkül, amelyek megkérdőjelezhetetlenné teszik ma is a Pudlik zsenialitását. Eszembe jutott, amikor néhány túl magabiztos zenész azt mondta: Beatlest bárki tud játszani….és az is, hogy amikor amatőrként megpróbáltuk néhány dalukat, vért izzadtunk egy-egy akkordváltás vagy vokálharmónia miatt…
Elment egy bölcs, Európai Asszony, aki élete utolsó pillanatáig hirdette a szabad gondolkodás alapvető emberi jogát, vállalva azt is, hogy néha olyasmit mondjon, ami a nála szűkebb látókörűek szerint „nem fért bele”. Kétszer lehettem „Ágival” - ahogy szüleim emlegették - egy pódiumon még 11 évvel ezelőtt a 68-as események 40. évfordulóján, és erre életem végéig büszke leszek. Úgy hírlik, úszni indult, és belefulladt a Balatonba. Lehet, hogy elege lett abból a mocsokból, amely ellen egész életében küzdött egy jobb sorsa érdemes országban.
Ötből öt – írta a nemzet sportlapja a magyar csapatok kupaszerepléséről. Holott csak négy magyar csapat indult, de elegánsan hozzácsapták a Dunaszerdahely AC-t is. Valamivel biztosan kárpótolni kellett, hogy a nemzet klubjának kezdőcsapatában kilenc migráns játszott…
Szüleimhez egy forró napon a nyitott ablakon át berepült egy galamb, a konyhában tört-zúzott, de aztán egy sarokba beszorult, és Édesapám meg tudta fogni. Nemrég olvastam, hogy Amerikában már egyre többször tapasztalják, hogy madarak támadnak meg embereket – mint Hitchcock filmjében. 56 évvel ezelőtt azt a filmet a harmadik világháború, vagy másféle végítélet allegóriájának tartották…
Bár egy on-line hallásteszten megbuktam, azért a dolog mégsem reménytelen. Új lemezjátszómon úgy éreztem, hogy mintha egy kicsit gyorsabb lenne a 33-as, mint azt megszoktam. Stopperral megmértem egy olyan dalt, amelynek megvolt a pontos (?) időtartama, és kiderült, hogy percenként 2,5 másodperccel gyorsabban forog, mint a régi….
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.