Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2019. március 18. 05:40 - Göbölyös N. László

Bolondériák

410230312d2ab26f1687537ab9e699ec.jpg

1.

Régi baráti társaság jön össze, és kölcsönösen pálinkákkal ajándékozzuk meg egymást. Ahogyan azonban én megkapom a magam üvegét, odacsapom véletlenül egy asztal sarkához az alját, és így folyni kezd a drága nedű mindkét oldalon, mert közben a kupakot is lecsavartam. Sikerül azonban mindkét oldalra rátapasztanom a tenyeremet, és vízszintesen kimenteni a tömegből és még a kezemet sem vágják el a szilánkok. Nem csoda, hogy úgy néznek ránk, mint egy csodatevőre.

 

2.

Egy tóparti üdülőtelepen vagyok, ahol mindenki magyarul beszél, mégis tudom, hogy ez egy idegen ország, és hamarosan letelik a szabadságom. Aznap délután kell hazamennem, mert estére át kell vennem az ügyeletet a szerkesztőségben egy kollégától. A repülőtéren azonban azt látom, hogy minden járatot bizonytalan időre töröltek hazámból, mert olyan iszonyú viharok vannak, hogy a gépeket még kigurulni sem engedik a kifutópályára, nemhogy felszállni. Összefutok viszont egy régi kollégával, akivel egy hatalmi szóval megszüntetett lapnál dolgoztunk együtt, aki megerősíti az otthoni állapotokat, csak az nem jut eszembe, hogy megkérdezzem: akkor ő hogy tudott eljönni? Az idő sürget, semmi biztatót nem mondanak a gépindulásról, dolgozni pedig távolról nem tudok, mert nem hoztam el magammal a laptopomat. Aztán hívnak, hogy tíz perc múlva felszállás, visszarohanok a szálláshelyemre, és rájövök, hogy még semmit sem csomagoltam össze…

 

3.

Valaki felhívja a figyelmemet egy forgalmas óvárosban, hogy az egyik üzlet küszöbén ott ül magában egy félcentisre nyírt hajú, hatalmas szemű lány, mintha várna valakire és lehet, hogy éppen rám.  A lány – talán ha húszéves lehet - valóban ott ül, elnyűtt kertésznadrágban, és amikor megszólítom – ösztönösen angolul – rám emeli a tekintetét, és már nem mosolyodik el, szomorú szemében mégis megjelenik valami csillogás. Mindkét kezemet felé nyújtom, készséggel elfogadja, de nem áll fel mindaddig, amíg le nem térdelek előtte, és elárulom neki, hogy mennyire szeretem őt attól a perctől kezdve, hogy meghallottam tőle az első hangot. Akkor már ő segít fel a földről, és kézen fogva megyünk tovább a forgalmas utcán, ahol az emberek szinte kitérnek előlünk. De lehet, hogy nem is előlünk, hanem egy nagy, széles szegélyű, lebegő fekete folt elől, amely szemmagasságban halad előttünk egyre nagyobb sebességgel. A lány pedig, anélkül, hogy egy pillanatra is elengedné a kezemet, bevallja, hogy azért kerülte eddig a velem való találkozást, pedig lett volna alkalom, mert mindent tudott rólam, és félt, hogy a kölcsönös vonzerő őrületbe kergetett volna mindkettőnket. Most azonban, amikor mindketten megtaláltuk útunkat, bármit megtehetünk minden kockázat nélkül, hiszen ezek itt nem is mi vagyunk, hanem csak az álomtestünk. A lebegő fekete folt végül kivezet bennünket a városból, egy hatalmas mezős katlanba, amely felülről úgy látszik, mintha sok kis futballpályára lenne osztva, és egyiken fiaimat látom bemelegíteni. Észre sem veszem azt a pillanatot, amikor a lány elengedte a kezemet, és eltűnt, a különös fényjelenséggel együtt…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr7314693752

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai