Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2019. március 14. 07:26 - Göbölyös N. László

Stanley Kubrick őrületei

kubrick_barry_lyndon_candid.jpg

Húsz éve, 1999. március 7-én halt meg szívroham következtében a nagy amerikai rendező Stanley Kubrick.

Munka közben érte a halál. A Tágra zárt szemek után meg akarta csinálni az A.I.-t, amelyet végül Steven Spielberg készített el. Halála előtt adta át a Warnerner a film ideiglenes vágását és fontolgatta, hogy a film bemutatásakor néhány interjút is ad, ami nem volt szokása.

Az évtizedek során Kubrickot nevezték sztahanovistának, rögeszmésnek, túl aprólékosnak. Számos negatív jelzővel illették. Valószínűleg nem lehetett vele könnyű dolgozni, bár Emilio d’Alessandro, az asszisztense S, mint Stanley című könyvében egészen más véleménnyel van róla. Az is igaz, hogy a tökéletességre való törekvésének eredménye az volt, hogy szinte minden filmje remekmű lett.

Kubrick értett a pszichológiához, és úgy tudta irányítani a színészeket, hogy mindig elérte, amit akart náluk.

A La Stampa az évfordulón a rendező munkamódszerébe ad betekintést.

A Ragyogás forgatása során Kubrick szó szerint megőrjítette Shelley Duvallt. A színésznő olyan idegállapotba került, hogy a haja is elkezdett hullani. Kubrick megszállott perfekcionizmusa miatt minden jelenetet rengetegszer felvett. Például azt is, amikor Duvall hátrálva megy fel a lépcsőn és egy baseball-ütővel próbálja távol tartani Jack Nicholsont. De összesen 148-szor vették fel azt a jelenetet is, amelyben Scatman Cothers magyarázza a kis Danny Lloyd-nak a „ragyogás” titkait. De ugyancsak száz körüli ismétlést rendelt el a Tágra zárt szemeknél Tom Cruise-nak és Sydney Pollack-nak egy szobán való átmenetért, illetve egy ajtó kinyitásáért.

A Ragyogást egy évig forgatták a tervbe vett 17 hét helyett. A Tágra zárt szemek még a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült, mint a leghosszabb megszakítás nélküli forgatás a maga 15 hónapjával.

Robert Duvall szerint Kubrick „a színészek ellensége” volt. Duvall, aki maga sosem játszott a rendező filmjeiben, bírálta azoknak a színészeknek a teljesítmény, akik Kubrick-kal dolgoztak, és ezt a jelenetek állandó ismétléseinek tulajdonította. „Lehet, hogy a filmek nagyok voltak, de a színészek rettenetesen. Milyen különbséget látott az első és a hetvenedik felvétel között?”

Valószínűleg ezzel függ össze az is, hogy Kubrick 46 éve alatt csak 13 filmet rendezett. Az egyes filmek között több éves szünetek voltak, mert mindent aprólékosan előkészített és a ha terv kútba esett, évekig feleslegesen dolgozott. Ez történt a Napóleon esetében, amelyet két évig készített elő. Megvizsgálta a helyszíneket, megrendelte a ruhákat, beleásta magát a szakirodalomba, megnézett minden Napóleonról szóló filmet, írt egy forgatókönyvet, már Jack Nicholson főszereplő figuráját is kidolgozta.  Aztán az MGM kiszállt, attól félve, hogy a film túlságosan költséges lesz. A holokausztról tervezett Aryanról viszont ő maga mondott le, miután látta a Schindler listáját.

Mivel Kubrick félt a repüléstől, egy idő után filmjeit mind Angliában forgatta. A Full Metal Jackethez is úgy hozatta Spanyolországból a pálmafákat, hogy hiteles legyen a környezet. Hué vietnami város romjai valójában egy London közeli gyár romjai voltak, a Mekong folyó pedig a Temze. A Tágra zárt szemeket egy londoni stúdióban forgatták, de a hitelesség kedvéért a rendező még a manhattani utcák méretét és az újságos bódék elhelyezését is pontosította.

Csapata jobban félt tőle, mint az FBI-tól. Amikor a dr.Strangelove-ot készítették el, Kubrick azt kérte a díszlettervezőktől, hogy rekonstruálják egy B-52 bombázó belsejét. Pedig azt a Pentagon szigorúan titokban tartotta. A tervezőknek mégis sikerült egy fényképet szerezniük a bombázó egyik kabinjáról, és bepillanthattak egy hozzá hasonló B-29-be. Később a B-52 pilótáinak az volt a véleményük, hogy a film korrektül mutatta be gépük terét, csak azt tartották megmagyarázhatatlannak, hogy a filmesek honnan tudták, hogy hol van a fekete doboz. Lehet, hogy a gép tervrajzát is sikerült megszerezniük?

A Full Metal Jacket forgatása alatt szült a főszereplő Matthew Modine felesége, ezért a színész kért egy szabadnapot. Kubrick ezt csak azután engedélyezte, hogy a színész azzal fenyegette, hogy levágja a saját kezét, de így kikötötte, hogy miután megnézte a gyermeket, rögtön térjen vissza.

Malcolm McDowell kishíján megvakult a Mechanikus narancs „Ludovico-kúra” jelenete miatt. Ebben a színész szemhéját valóban kipeckelték, hogy ne hunyhassa le a szemét a szörnyűségek láttán. Mellette volt egy orvos, aki nedvesítette folyamatosan a szemét, hogy ne károsodjon. Ennek ellenére McDowell egyik szeme megsérült, és egy ideig nem is látott vele. Mindennek ellenére az angol színész és Kubrick között mély barátság alakult ki, annyira magukénak érezték a filmet – és ezt McDowell később számos interjúban el is mondta – mégsem dolgoztak soha többé együtt. Amúgy Kubrick-nak nem volt szokása, hogy ugyanazokkal a színészekkel sokszor forgasson. A ritka kivételek közé tartozott Peter Sellers (Lolita, dr. Strangelove) és Kirk Douglas, aki két filmjében, A dicsőség ösvényeiben és a Spartacusban is főszerepet kapott.

Maga Douglas volt aki mint a Bryna produkciós vég vezetője, meghívta a filmhez Kubrickot, miután kirúgta Anthony Mannt. A felvételek végére azonban viszonyuk teljesen elmérgesedett, ismét csak Kubrick aprólékossága miatt. Még a csatamező minden egyes holttestét – valójában bábukat – is ellátta számmal és az elhelyezésükre vonatkozó utasítással.

Kubrick mindezek után érthető módon nem szerette a rögtönzést. A színészeknek szigorúan a forgatókönyvhöz kellett magukat tartaniuk. Kivételek azonban voltak. Peter Sellers a dr.Strangelove-ban és Nicholson a Ragyogásban megengedhetett magának egy kis improvizációt, de azokat Kubrick azon nyomban be is írta a forgatókönyvbe.

A rendező soha nem változtatott a már elkészült filmjein és megtagadta azokat, amelyek nem úgy sikerültek, ahogy elképzelte azokat. Ilyen volt az 1953-ban készült első nagyjátékfilmje, a Félelem és vágy, amelynek minden kópiáját megvásárolta, hogy ne lehessen vetíteni. Megtagadta a Spartacust is a producerek beavatkozása miatt, és ő döntött a Mechanikus narancs nagy-britanniai forgalmazásának leállítása mellett, miután az erőszakos jelenetek, valamint a politikai áthallások miatt valóságos tiltakozó áradat zúdult rá.

src="https://www.youtube.com/embed/HI-mDTdeKR8" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen>

3 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr4814686106

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Legfelelősebben gondolkodó felelőtlen ember · http://elmenypark.net 2019.03.28. 06:29:14

Fogadjunk, hogy az írásnak ezt a részétől, idézem: "src="https://www.youtube.com/embed/HI-mDTdeKR8" frameborder="0" allow="accelerometer; autoplay; encrypted-media; gyroscope; picture-in-picture" allowfullscreen>" maga Stanley Kubrick mélységesen elhatárolódik.

Nincs közöttünk csicska 2019.03.28. 06:29:16

Amerikai? Inkabb ugy nez ki mint Mozes.

HozzászóláSoma Következő 2019.03.28. 06:29:19

Azért Kubrick holokausztfilmjére kíváncsi lettem volna. Meg a Napóleonra is. Kár.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai