Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2018. december 14. 05:59 - Göbölyös N. László

Hideg verítékkel terítéken

G.-nek elege lett a megint feltámadt Higanyos-kultuszból, és úgy döntött, majd ő megcsinálja az igazi emlékzenekart, ahol nem számítanak színpadi trükkök, pózok, semmi hasonlóság, csak a Zene. A Higanyos amúgy is adósa volt, mert annak idején őmiatta szakította félbe még felívelőben sem lévő rock-énekesi karrierjét, mert úgy érezte, hogy ilyen hang mellett neki nincsen keresnivalója. Most viszont már úgy volt vele, hogy megengedheti magának azoknak a daloknak a saját értelmezése szerinti előadását, pedig már olyan hangja sem volt, mint évtizedekkel ezelőtt.

A fogadást megnyerte, bandájáért szétverték a termet, őt pedig lerángatták a sikoltozó nők a színpadról. Már félő volt, hogy kárt tesznek benne, amikor egy egzotikusan öltözött, bikavadító tekintetű nő kirángatta a tömegből és magával vonszolta egy közeli, forgalmas utcába. Ott elárulta, hogy mindent tud G.-ről, hogy kiknek dolgozott egykoriban, megtalálta a dossziéját, amelyben „Sántarokker” néven szerepelt. Ő is a cég alkalmazottja volt, és ha most rögtön nem megy fel a lakására, a világ elé tárja a sztárújságíró egész múltját.

G.-t elöntötte a düh ettől a másodosztályú Mataharitól, aki biztosan tudhatott valamit, hiszen voltak írásai, amelyeket valóban „Sántarokker” néven jegyzett, nyilván a szolgálat innen vette, de úgy gondolta, hogy abban a dossziéban legfeljebb olyanok lehettek, hogy egyszer tökrészegen összevizelte egy előkelő étterem ruhatárát, de akkor is feltakarított maga után. És különben is, már idegeire mentek az ilyen és hasonló nők. Nemrégiben egy best-seller írónővel kellett interjút készíteni, aki a beszélgetés végén elárulta neki, hogy igazából luxusprosti volt 20 évvel korábban, és az összes perverz nagyember hozzá járt, és ez lesz a következő könyvének a témája, de ahhoz kell valaki, aki azokat a brutális aktusokat feleleveníti neki, és erre G.-t nagyon is alkalmasnak látja. G. akkor is csapdát sejtett, pedig a nő a kezében volt, hiszen az interjú végezetével még nem kapcsolta ki a telefonját, de – ismervén a médiát, hiszen benne dolgozott 40 éve – lekent két óriási pofont az írónőnek, és mielőtt az elélvezett volna, faképnél hagyta. A kémnő sem járt jobban, és G. ott hagyta őt megdermedten, miközben átszaladt a száguldó autókon a túloldalra és felugrott az első érkező buszra.

Bár hideg volt, és esett  az eső, betért egy kertmoziba, ahol egy vadonatúj, rendkívül látványos, ám filozofikus mélységű sci-fit vetítettek. Nagyon megragadta a film, és elhatározta, hogy annak gondolatisága szerint próbál a jövőben élni. Teljesen átfagyott azonban, és bemenekült egy ötcsillagos szállodába, ahol óriási, fényűző bankett kellős közepébe csöppent. Szinte az összes arcot ismerte, és szinte mindenki megszólította, ki rosszallóan, ki szánakozva, hogy idáig jutott, pedig milyen sokra volt hivatott. G., mivel didergett vizes ruháiban, és gyűlölte a sok ismeretlen ismerőst, ráadásul az ital ingyen volt, egymás után dobta be a vodkákat, konyakokat, whiskey-ket, ami jött.

Nem tudta, hogyan jutott haza, csak eldőlt egy sarokban és elaludt. Amikor másnap felébredt, akkor jött rá, hogy szinte szétverték a lakását, de előtte valami bulit rendeztek, mert a szétgurult üvegek több centis morzsában hevertek. Az egyik szobában meg is talált két nagy, fából faragott bunkót, a pusztítás eszközeit. Lassan kijött iszonyú fejfájásából, és csendben rendet rakott, nem is érdekelte, hogy kik és miért tették.

Másnap G. kedvenc csapata, a piros-kékek stadionavatójára volt hivatalos. A törzsszurkolók kaptak egy teljes szerelést, együtt melegíthettek be a játékosokkal a meccs előtt, sőt, bizonyos összegért akár 5-10 percet játszhattak is. G. nem akarta kihagyni ezt a lehetőséget. Hihetetlenül boldog volt, amikor ott mozoghatott piros-kékben a fiúk között. Egyszer csak észrevette, hogy az egyik kapu mögött egy kápolna áll és egy tucatnyi fehér-aranyba öltözött pap közeledik. A játékosok és egy kisebb civil tömeg is követte őket. „Maga ugye zsidó?” – lépett oda G.-hez egy hostess-jellegű fiatal hölgy. „Igen, de miből gondolja?” „Csak magára kell nézni. Most lesz a pálya felszentelése. Jöjjön, elmagyarázom a miserendet”. G. biztosította a hölgyet, hogy akad a családjában jó néhány katolikus, ő maga is volt már nem is egyszer misén, pontosan tudja, hogyan zajlik, de a hostess meg sem hallotta, csak darálta. G. megadóan hallgatta, csak akkor szólt közbe, amikor a hölgy a perselypénz-gyűjtést az áldozás utánra tette. Nem is törődött tovább a szertartással, a stadionban gyönyörködött, és remélte, hogy sikerül beletennie a lábát egy labda útjába és az ő nevét harsogja majd a tömeg. Ekkor valaki tisztán, jól érthetően a teljes nevén szólította. De akárkit kérdezett, senki sem vállalta. „Biztosan odafentről hívták” – élcelődött valaki. „Kösz, majd később” – felelte G.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr3214481158

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai