Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2018. szeptember 17. 06:41 - Göbölyös N. László

Típustalan találkozások

1.

Hazaérkezem, és tárva-nyitva találom a bejárati ajtót. A dolgozószobában egy vöröshajú, sápadtnál is fehérebb fiatal nő kutat a fiókokban, polcokon és már bekapcsolta a laptopomat is. Nézem egy-két percig, nem is vesz észre, annyira elmerült. Amikor megszólítom és kérdőre vonom, bevallja, hogy végzős médiaegyetemi hallgató, és úgy döntött, hogy belőlem írja a diplomamunkáját, és ahhoz eredeti forrásokra van szüksége. Ezért tört be hozzám. Arra a felvetésemre, hogy miért nem hívott fel, vagy írt nekem, hiszen abszolút elérhető vagyok, és akkor talán olyan dolgokat is elmondtam volna neki, aminek nincsen írásos nyoma, csak a fejét rázza – számára ez a módszer lenne az igazi oknyomozás…

2.

Egyszerre két társaságba is hívnak egyszerre egy távoli városba. Az egyiken régi kollégák jönnének össze, akik már évtizedek óta nem találkoztak, a másikon pedig egy haveri kör, egy kis jóízű nosztalgikus eszem-iszomra. Elígérkezem mindkettőre. Az első pillanatok alatt véget ér, de arra azért van idő, hogy árulással vádoljanak: azt állítják, hogy én tolmácsoltam annak a külföldi befektetőnek, aki a szerkesztőség tudta nélkül megvette, majd rögtön meg is szüntette a lapot. Nem is tudtam erről, a megszűnés más verzióját ismertem, mint mindenki más. Úgy érzem, itt nincsen maradásom, gyorsan megkeresem a régi haverokat, akik valami ócska bodegában jönnek össze, ahol aszott sült krumplin és gyenge fröccsön kívül semmit sem adnak. És az egyik cimbora itt is nekem szegezi a kérdést, hogy miért árultam el őket, amikor tolmácsként hozzájárultam, hogy többüket kidobják a munkahelyükről. Innen is el kell tehát jönnöm, kérdezgetem az embereket az utcán, hogyan juthatnék mihamarabb haza, de mindenki csak a fejét rázza, azt akarják velem elhitetni, hogy ebből a városból oda még kerülő úton vagy többszöri átszállással sem lehet eljutni…

3.

Egy olyan házba keveredek be, amelynek több rétege van: egyszerre egy régi középiskolai kollégium, négy emeletnyi nyitott folyosóval, egy luxusszálloda több szintes hallja, szökőkutakkal és kávézókkal, ahol hajdan több interjút is készítettem, és egy szocialista korabeli nagyáruház, amelyből azóta divatszalon lett. És valaki az mondja, hogy gyermekkórház, ahová csupa elrabolt kisgyereket hoztak, de aki ügyes, az könnyedén megtalálhatja saját gyermekét, és úgy tudja kimenteni, hogy senki sem veszi észre a zűrzavarban. Nekem is odaadnak egy kicsit, aki azonban nem az enyém, és amikor találkozom egy kétségbeesett fiatalasszonnyal, odaadom neki, és ő szorosan magához öleli, pedig nem is biztos benne, hogy az övé. Valahogy kijutok az épületből, de az út egy fogászati rendelőn keresztül vezet, ahol fiatal, szőkére festett hajú orvosok és asszisztensek dolgoznak. Az egyik, aki úgy mozog, mintha folyton táncolna, beültet egy székbe, dalolva világít bele a számba és megdicsér, hogy koromhoz képest milyen remek fogaim vannak és hogy nem alkoholos lehelettel jöttem ide, ahogyan mostanában szokás. Majd közli, hogy 20 ezer dollár volt a néhány perces vizit. Nem óhajtok fizetni, és egy óvatlan pillanatban megszököm.

Odakint egy ismeretlen városba jutok, ahol ultramodern épületek és 20. század eleji paloták és gangos házak váltogatják egymást, nem egyszer összeépítve. Szembejön velem J., a világ legszebb nagyszájú és nagylábú asszonya, megölel, és felkér egy jótékonysági est műsorvezetőjének. „Mindent elintéztem, foglaltam neked egy lakosztályt a szomszéd szállodában a nyolcadik emeleten, ott mindent megtalálsz, fellépő szmokingot, szövegkönyvet” – mondja világhírű mosolyával, amitől elolvadok, hiszen ezúttal csak nekem szól. A szálloda legalább ötcsillagos, kicsit rosszul is érzem magam a hallban, mert erősen kilógok a magam hétköznapi ruházatával, de bepréselem magam a liftbe. Már a hetedik emeletnél tartunk, amikor a felvonó hirtelen elkezd vízszintes irányba menni, végigsiklik egy régi gangos ház peremén, majd megáll az egyik háztető sarkán úgy, hogy csak a Szentlélek tartja. A háztető teraszán ott hever teljes hosszában elnyúlva egy könnyű fekete ruhában J., természetesen mezítláb, és felém nyújtja a kezét…

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr2414242613

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai