Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2018. augusztus 14. 05:12 - Göbölyös N. László

Könyv nem létező éjjeli szekrényemnek

Konrád György: Falevelek szélben (Ásatás 1.)

konrad-gyorgy-falevelek-szelben-asatas01-cultura-head.jpg

Mélységes tiszteletet érzek azok iránt, akik az 1920-as, 30-as évek fordulója körül születtek. Talán ezért is talált annyira szíven annak idején Szilágyi György Hanyas vagy? című monológja Kálmán György megrázóan szenvtelen hangján, és ugyanezt érzem mindig, ha újra hallom, vagy látom a hozzá készült filmet. Azok, akik ebben az időszakban születtek, gyerekként, kiskamaszként, alig felnőttként átélték a II.világháborút, a vészkorszakort, aztán velük fújatták a fényes szellőket, majd Rákosi pajtás/elvtárs iránti lelkesedésükbe és legszebb ifjúkorukba belerondított 1956, és mire eljött hatvannyolc, a népek legnagyobb tavasza 1848 óta, már koravének, jobb esetben megállapodottak voltak, akik többségükben nem akartak mást, mint békét és nyugalmat, de legalább a gondolkodás szabadságát, egyéni tisztességüket igyekeztek megőrizni. Ez az a nemzedék, amelynek többféle hitet kínáltak élete során, aztán mindegyiket elvették: a háborúban, 56-ban, aztán 89-ben. És csodák csodája, e generáció legjobbjai ma is itt vannak közöttünk,  véleményük van, és cseppet sem irigylik az utánuk következőket mindazzal együtt, amit ők átéltek.

E nemzedékhez tartoznak az én szüleim, és ide tartozik Konrád György is, aki az 50-es években ugyanarra az egyetemre járt, mint ők, de végül egész életében megmaradt kívülállónak, éles szemű megfigyelőnek, akinek saját belső erkölcsi mércéje mindig fontosabb volt, mint a felszínes siker. És napjainkban, nyolcvanöt évesen is, ő, aki jobban ragaszkodott mindig hazájához, mint hazája őhozzá, mestere maradt a magyar nyelvnek. Néhányszor találkoztunk csupán: még a 90-es években, amikor kinevezték a Nemzetközi Pen Club elnökének, készítettem vele egy kisebb interjút. Igazából akkor fedeztem őt fel, a szépírót, addig csak politikai cikkeit, tanulmányait ismertem, azokat is inkább külföldi lapokból. Később Könyvhéten dedikálta nekem néhány könyvét.

Van a franciának egy érdekes kifejezése: „Mon livre de chevet” – szó szerint „az éjjeliszekrényem könyve”. Vagyis az a könyv, amihez bármely pillanatban hozzányúlhatok, megtalálhatom benne magamat, a válaszokat a kérdéseimre, töprengéseimre, amit bárhol felüthetek, telibe talál, rólam szól. Bár valóságos éjjeli szekrényem nincsen, sok ilyen könyvem volt már életemben: Seneca és Marcus Aurelius, Verne Nemo kapitánya, Karinthy Frigyes és Ady Endre, Villon és Baudelaire, Jim Morrison és Allen Ginsberg, Pablo Neruda és Leonard Cohen.

E polcra kerül most fel Konrád György Falevelek szélben (Ásatás 1.) című kötete. 500 oldal, megannyi kis esszé, emlék, köz- és magángondolat, emlék és intim zsánerkép. Közel nyolc hónapon át tartott könyvének elolvasása – nem hurcolhattam mindenhová magammal, már csak mérete miatt sem, másrészt pedig tipikusan az a könyv, amin nem szabad átrohanni, szinte minden oldalát, minden mondatát ízlelgetni kell.

Most hogy elolvastam a könyvet, azt játszom, hogy találomra felütöm itt-ott a kötetet, és idézek belőle. Ha holnap játszanám ugyanezt, máshol ütném fel, és másokat idéznék.

„Mostanában tapasztaltam, hogy régi barátokkal, diáktársakkal milyen természetesen folytatódik a beszélgetés fél évszázados szünet után, a közös eredet bizalmat szül. Ha az élőkkel lehetséges, akkor a halottakkal is lehetséges, folytathatjuk magunkban őket.” (26.oldal).

„A versből nehéz kielemezni a doppingszert, tilalom sincsen rá.” (64.oldal).

„Akkor jön az elsötétítés, amikor a legfényesebb a kivilágítás. A merénylő tudat felcsalja a hegytetőre, és onnan letaszítja. Kiterjedt és összehúzódott, még érzékeli a ráirányított mosolyt és elutasítást, mint a hőmérsékletet.” (95.oldal).

„Minden élethelyzet köznapi, csak a felidéző, megvilágosító emlékezés nem köznapi, amely a történést azzal a titokzatos fénnyel hívja elő, amellyel az elmúlt dolgok kibontakoznak a ködből.” (127. oldal).

„Gondolván, hogy az idő az örökkévalóság szolgája, tanyát ütöttem a hetedik napon, és onnantól kezdve csak  hetedik nap létezett. De a kezdet és a vég közé, akár tetszik, akár nem, beszorul egy történet.” (181.oldal).

„Az érzékenyebbek és az éberebbek mindig oda mennének, ahol zajlik-történik valami, ahol valami mítosz van keletkezőben vagy újraéledőben, ahol megszületik valami újfajta, derűs lokálpatriotizmus és gúnyos idegenkedés a merev és pöffeszkedő etatizmustól.” (206. oldal).

konrad-lead.png

„Együttérzek a bolondokkal, részegekkel, fogyatékosokkal továbbra is, de az igazságot nem az állhatatos szerencsétlenektől várom” (223. oldal)

„Mire az ember mögött az évek halmozódnak, több a hely, mint az idő, több helyen lehetnénk, mint ahányon lenni vágyunk.” (249. oldal).

„Akinek a csirkefogás nem megy, kisebbségben marad. Az emberi gyarlóságok megismétlődnek, a világ megy a maga útján, hadd menjen. A magamfajta fütyörészve botozó, éltes járókelő is hadd menjen.” (265. oldal).

„Nem szeretek vendég lenni, jobb, ha nem kell folyton tekintettel lennem a ház szokásaira….Régi szenvedélyem a megzavarhatatlanság akarása, ha lehet, barátságosan elpályázva.” (298. oldal)

„Az ártatlanok megközelíthetetlenek, senkire sem szorulnak rá, a rendes embernél nincs egzotikusabb” (321. oldal)

„Nyitott, védett, óvó és rejtelmes tereket kívánok magam köré. Viselje minden ház egy másik ember arcát….Ragaszkodom mindenhez, amiben benne van az idő. Annak kell igazolnia magát, ami új és nem annak, ami régi.” (344.oldal)

„Ismerem magamból a kislelkűség párhuzamos szólamát, és mivelhogy a harmadik szemmel is tudom látni magamat szeretteim gyűrűjében, a figyelmemet nem kerüli el, hogy van egy határvonal, amelyen túl menthetetlenül teherré változunk.” (386.oldal).

„Gyerekkorom óta kifaggatom az embereket, hogy más legyek, mint aki vagyok.” (426.oldal)

„Nem az az erős, aki leigáz, hanem aki kisiklik minden hatalom alól.” (453.oldal)

„Amit emberi kéz írt le, az emberi mű. Az Örökkévaló az, amit mondunk róla. És még valami más, amiről nem sokat tudunk, ez a legfőbb tulajdonsága: a mi tudatlanságunk őróla.” (486.oldal).

És végül néhány gondolat az utolsó, 500. oldalról: „Az életem talán nem volt vereség, inkább makacs válasz egy kihívásra, amely kintről jön, a történelemből, a véletlenből, felsőbb hatalmak akaratából…Kevéssé érdekel, hogy mit mondanak rólam, jobban felcsigáz, hogy a regényemen át kisétálhassak a képből, mint a kínai festő, aki a festett tájba átlépve eltűnt egy sétaúton.”

Reméljük, még sokáig látjuk Konrád Györgyöt azon a sétaúton, és  látunk vele együtt, általa.

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr214175509

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai