GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Amikor Kubrick megmagyarázta a 2001: Űrodüsszeia végét

b6e108269cdb8594bf8cdcdb65829fe51f07a9aa.jpg

Napvilágra került egy felvétel, amelyen Stanley Kubrick telefonon beszélget japán kollégájával, Jaoi Dzsunicsivel a 2001_ Űrodüsszeia című filmről.

Amióta 50 évvel ezelőtt bemutatták a filmet, vita folyik arról, hogy mit akart Kubrick a zárójelenettel mondani. Különböző elméletek születtek az utazásról, amelynek főhőse David Bowman pilóta volt Keir Dullea alakításában.

Sem Kubrick, sem a társforgatókönyvíró Arthur C.Clarke nem tisztázta a problémát, hogy mindenki levonhassa  maga következtetéseit.

Nemrég derült ki, hogy Kubrick egy 1980-as interjúban mégis adott magyarázatot.

A felvétel kapcsolódik Jaoi dokumentumfilmjéhez, amelyben elemzi azokat a paranormális jelenségeket, amelyek a Ragyogás című Kubrick-film forgatása közben történetek. Ez a film hivatalosan sosem jelent meg, és a beszélgetést sem hallhatta senki.

kubrick-myths.jpg

„Megpróbálom elkerülni a magyarázkodást a film megjelenése óta – hallható Kubrick hangja – mert, ha az alkotó megmagyaráz valamit, az sokszor bután hangzik, de azért most mégis megkísérlem. Ha feltételezzük, hogy az elképzelés az volt, hogy ezek a forma nélküli tiszta energiából és intelligenciából álló isteni lények berakják abba, amit, feltételezem, úgy írhatnánk le, mint egy emberi állatkeretet, hogy tanulmányozhassák, az egész életét itt fogja tölteni, anélkül, hogy érzékelné az időt.”

Kubrick szerint az isteni lények azért választották ezt a helyet, „mert elképzelték valamiről, hogy Bowman jónak azt tartotta.”

A rendező a helyet azokhoz a terekhez hasonlította, ahol az állatok élnek az állatkertekben és amelyekről azt hisszük, hogy ez számukra „természetes környezet.” „Amikor végeznek vele, mint ahogy a világ minden kultúrájának mítoszaiban történik, szuperlénnyé változik, és visszatér a Földre szuperember-félével átalakulva. Csak találgatjuk, hogy mi fog vele történni, amikor visszatér. Egy sor mítosz birtokosa, ezt akartuk sugallni” – összegezte Kubrick a film befejezésének üzenetét.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr4614115489

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) álmok (6) Álmok (3) álom (128) Álom (1) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) élet (2) Élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) Élmény (7) élmény (8) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) Emlékek (1) emlékek (22) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) Fotó (11) fotó (12) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) gasztronómia (1) Gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) gondolkodom (42) Gondolkodom (17) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) Híresség (1) híresség (2) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) holokauszt (12) Holokauszt (6) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) jack bruce (1) Jack Bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) kollázs (13) Kollázs (6) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) Kultúrtörténet (1) kultúrtörténet (48) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) leonard Cohen (2) Leonard Cohen (34) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarország (96) Magyarorszag (2) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) művészet (3) Művészet (1) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) Pillanatok (5) pillanatok (15) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) Purim (1) purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) Rock (18) rock (55) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római Birodalom (3) Római birodalom (1) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szoció (3) szocio (60) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szűrreális (1) szürreális (11) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) történelem (72) Történelem (5) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) tudomány (12) Tudomány (1) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) világpoézis (73) Világpoézis (57) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) Zene (68) zene (7) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása