Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2018. március 08. 06:38 - Göbölyös N. László

„Palika” párhuzamai és gyönyörűséges igazságai

Sándor Pál: Vándorszínészek

vandorszineszek_plakat.jpg

 

A csepűrágók mesélnek, bölcs és gyönyörűséges igazságokat mondanak nekünk. A moziban is. A hetedik pecséttől a Ragyogj, ragyogj, csillagomig, Chaplintől az Országútonig.  Mert ők többet tudnak az életről, mint az egyszerű földi halandó, mert folyamatosan a játék és a valóság mezsgyéjén járnak. Egyik napról a másikra élve, sokszor életüket kockáztatva.

Most Sándor Pál (mindenki „Palikája”) hozott létre egy csavargó, tűzön-vízen áthaladó, álmodozó társulatot, amelyet minden bumfordiságuk és élhetetlenségük ellenére imádni fogunk.

Az a Sándor Pál, akinél, bár sokszor elmondta, hogy 80%-ban ösztönből alkot, semmi sincsen véletlenül. A menekülő kommunista Galambos Saroltaként egy szanatóriumban vált személyiséget, a véletlenségből katonaszökevénnyé vált Fekete egy vándortársulatban. Vallay, a kapus, elárulja a Csabagyöngyét és Madridba szólítja a szerződése. Komáromy, a színész, elárulja és kifosztja a társulatot, és a kőszínházban kap kontraktust. Salamon András a főnök szeretőjét veszi be a számba, Kova mindenkit elcsábít, majd eltűnik, és újra meg újra előkerül, neki mégis megbocsátanak, miként Stock Ede is Andrásnak. Komáromynak azonban nincs bocsánat. És majd elfelejtem: itt egy talált kisfiút Salamonnak hívnak, Ede pedig ezúttal az ekhós szekeret hajtja. Kövesi a pejslijét kiteszi, mégsem léphet pályára még vészhelyzetben sem a Csabagyöngyébe, mert tehetségtelen. Borostyán – valódi nevén Petrovics - kívülről tudja az összes darabot, mégsem állhat színpadra, mert a direktor tehetségtelennek tartja. De lefordíthatjuk a kőszínházat az első osztályú bajnokságra… aztán van egy pillanat, amikor Fekete tekintete mögül mintha Kiki bújna elő a Bohóc a falon-ból.

Az a Sándor Pál vezeti át hegyen-völgyön, úttalan utakon a társulatot, akinek filmjeit mindig az összetartozás, az egymásra utaltság, a szeretet próbatételei mozgatják. És ezek az érzések erősebbek minden nagyravágyásnál, mindenféle féltékenységnél, árulásnál és más emberi gyengeségnél. A Vándorszínészek talán legszebb jelenete, amikor a társulat lovastól, szekerestől átvágnak a folyón, majd ahogyan a túlparton a vacogó színészek összebújnak, és még a tragikusan végződött „hajtás” után leköszönt direktor is visszakapja elázott kalapját.

A Vándorszínészek nemcsak érzéseiben, gondolataiban szép, hanem képeiben is gyönyörű. Garas Dániel valóságos mesevilággá varázsolja a tájat, de különleges vizuális örömöt nyújt, amikor Emma tanítja Mimit a színészet alapgesztusaira, és amikor a fiatal színésznő e mesterség forróságáról, lebegéséről beszél (arról beszél?), a következő pillanatban úgy érezzük, mintha mi is lebegnénk a társulattal együtt.

Telitalálat valamennyi: Gáspár Sándor és Hegedűs D. Géza középsúlyos ripacsok, Martinovics Dorina egyszerre törékeny és sziklakemény. Nagy-Kálózy Eszter hol megfáradt, hol gondoskodó, hol még a nőiségét is bosszúból bevető és azt újra megélő alakban jelenik meg. Ifj. Vidnyánszky Attila „lánglelkű”, Rudolf Péter ezúttal egy kívül-belül selejtet jelenít meg, félmondataiban is zseniálisan. Végh Péter "elnagyolt arca", ahogy rendezője mondta, önmagában sokat mond a "nélkülözhetetlen senkiről". Mohai Tamás pedig el tudja hitetni velünk, hogy szó szerint az életével játszik, és mint színész is belejön ebbe a nem éppen veszélytelen játékba.         
Figyelem: a film nem ér véget a stáblista indulásával, Anna és a Barbies dala, a Kezdjetek el élni… akár zárómonológnak is tekinthető. „Hogy legyen mit mesélni… hogy ne kelljen félni…”

Eddig kétszer láttam a filmet. Először egy nagyon zártkörű vetítésen, a rendezővel készítendő interjú miatt, egy LCD-kivetítőn. Másodszor pedig Életemmel együtt moziban. Nemcsak a rögtön megosztható közös élmény miatt volt sokkal több ez az előadás, hanem azért is, mert a Vándorszínészek látványvilága itt vált teljessé, a színek, a tájak, az arcok igazi életre kelésével. Ismét egy film, amelyért érdemes lesz beülni a mozi örök rejtélyű sötétjébe, köszönet érte Sándor Pálnak és csepűrágóinak.

 

 

 

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr1213722734

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai