A történet a 18, század utolsó harmadában kezdődött II. Katalin orosz cárnő uralkodása idején, aki Gottfried Leibniz német filozófus elképzelését magáévá téve egy olyan enciklopédia elkészítését rendelte el, amely tartalmazza legtöbbet használt 400 orosz szónak a világ minden nyelvére való fordítását.
1786-87-ben meg is jelent a Linguarium Totius Orbis Vocabulario Comparativa, amelyben Európa és Ázsia 200 nyelve képviseltette magát. Az enciklopédiát P.S. Pallas német természettudós adta ki.
Mivel azonban az egyetemesség szelleme csorbán érvényesült a műben, többek között azért is, mert az amerikai nyelvek hiányoztak belőlük, Katalin levelet írt III. Károly spanyol királynak, amelyben segítségét kérte. A király 1787 novemberében utasítást adott Új-Spanyolország és a Fülöp-szigetek kormányzóinak a területeken létező nyelvek szótárainak összeállítására.
Ezek a szótárak azonban a késedelmes végrehajtás és III. Károly halála miatt nem jutottak el Oroszországba. Egy részük az „Indiák archívumába” került.
Bár e szótárak sem tartalmazták a térség összes nyelvét, az amerikai és az ázsiai népek kulturális sokféleségéről tanúskodnak és bizonyítják, hogy a kodifikálásuk latin ábécére a spanyol gyarmatosítás korában történt.
Tizenkét összeállítást most autentikusnak ismert el az UNESCO a szellemi világörökség részeként. Közülük három még III. Károly rendelete előtt született. Az egyik 1760-ban és mára kihalt népek (chaimas, cumanagotos, cores, parias) nyelvét tartalmazza. A másik 1770-ből származik és a Húsvét-szigeti népek jeleit, rajzait fordította spanyolra. A harmadikat 1774-ben készítették azután, hogy 3 tahiti őslakost Limába vittek, hogy spanyol nyelvre oktassák őket.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.