Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2015. szeptember 09. 07:52 - Göbölyös N. László

A szűzies fémfenevad – Iron Maiden: The Number Of The Beast (1982)

the_number_of_the_beast

„Azután láték más fenevadat feljőni a földből, a kinek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól vala, mint a sárkány....És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára...Itt van a bölcsesség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.” (János Jelenések Könyve, 13:11;13;18, Károli Gáspár fordítása) A szám, amely szerencsét hozott 1982-ben egy kemény londoni zenekarnak, az Iron Maidennek és beharangozta a heavy-metal virágkorának eljövetelét.

Bár a 666-os Nagy Fenevadat és a rock-ihletését mindenekelőtt a HR/HM bandákhoz kötik (főleg azok, akik sátánizmussal vádolják őket), ez a kapcsolat legalább tíz évvel korábbi. 1972-ben a metállal nemigen gyanúsítható Genesis Supper's Ready-jében bukkant fel először, egy időben a Vangelis és Demis Roussos fémjelezte Aphrodite's Child 666 című, idegborzoló 70 perces hangkollázsával. De egy évvel korábban a Led Zeppelin titokzatos IV. albumán Jimmy Page „ZOSO”-ként ismert szimbóluma a 666 átírása Aleister Crowley-nek , a Nagy Fenevad „reinkarnációjának” műve, Az Istenek Napéjegyenlősége szerint. Szerepel a szám a Black Sabbath Sabbath Bloody Sabbath című 1973-as és a Police Ghost In The Machine című 1981-es lemezének borítóján – ez utóbbin akkor látható, ha tükörből olvassuk. (Később is olyan különböző előadóknál bukkan fel a „666”, mint a Dead Kennedys, a Venom, a Sepultura, a Metallica, a Rage Against The Machine és – szinte magától értetődően – Marilyn Manson). A Steve Harris basszusgitáros alapította Maiden, amelynek csírái már 1975-től léteztek, de csak 1978-tól szerepeltek ezen a néven, kezdettől fogva vonzódott a misztikumhoz, a legendákhoz és a történelem homályos-véres korszakaihoz, így választásuk előbb-utóbb törvényszerűvé vált.

Nevük is jellemző érdeklődésükre, hiszen a „nürnbergi vasszűz” egy, a XVI. századi német birodalomban használatos kínzó-, illetve kivégző eszköz volt, egy belül üreges, ám hosszú vasszögekkel kivert bábú, amelybe az áldozatot bezárták. Soha jobbkor nem léphettek volna ezzel a névvel: sikertörténetük éppen akkor kezdődött, amikor a Vaslady, (Iron Lady), azaz Margaret Thatcher brit kormányfő hatalomra került. És ha időzítik, akkor sem jelenhetett volna meg jobbkor a The Number of The Beast, mint 1982. március 29-én, három héttel a brit-argentin „falklandi háború” kitörése után, amely Thatcher asszony hazai dicsőségére csúcsára, és nemzetközi népszerűsége mélypontjára repítette.

A lemez nemcsak azért volt fordulópont a Maiden életében, mert ez volt az első number one albumuk Nagy-Britanniában és az USÁ-ban egyaránt, hanem azért is, mert ekkor vette át a labilis Paul Di'Anno helyét egy apró termetű, remek hangadottságú és mozgáskultúrájú (tőrvívó-bajnok) énekes, Bruce Dickinson. A Ian Gillan és a Uriah Heep fantasztikus első frontembere, David Byron előadói stílusát továbbvivő Bruce iskolát teremtett a műfajban, akárcsak megjelenésével, „márkajelzésévé” vált nagy szögekkel kivert csuklóvédőivel. És ekkor alakult ki az a kemény, lendületes, de ritmusváltásokat és dallamos részeket sem nélkülöző Maiden-zene, amelynek az ének mellett fő pillére a két remek kezű szólógitáros, Adrian Smith és Dave Murray játéka volt. A színpadon sem volt akármilyen látvány Dickinson rohangálása mellett Harris, Smith és Murray közös, gitáros „beindulása”, amely később metál-körökben szinte kötelezővé vált, a „rőzserázással” egyetemben. (Ez utóbbi azt is jelentette rock-történeti szempontból, hogy amikor már a punkkal, majd az újhullámmal a rövid, illetve a „belőtt” haj volt a menő, a fémzenészek életben tartották a minél hosszabb fürtöket, mint fontos imázs- és színpadi kellékeket..).

A The Number of The Beast címadó dalát nemcsak az Apokalipszis   könyve ihlette, hanem Steve Harris rossz álma is – így született meg minden ellenkező híreszteléssel szemben ez az anti-sátánista dal. Ez persze nem zavart egy amerikai keresztény csoportot, hogy máglyát rakjon a Maiden lemezéből, igaz, az ebből adódó füstkárok miatt bírságot róttak ki rájuk. Ugyanezen a turnén történt, hogy a banda producere autóbalesetet szenvedett, és amikor kiderült, hogy a gépkocsi javítási költsége 666 fontra rúg, inkább hajlandó volt többet fizetni...

Történelmi események és filmek is hatottak az album további darabjaira. A nyitó Invaders a vikingek pusztító hódítására emlékezik (lehetetlen kikerülni a párhuzamot a Led Zeppelin egyik „legheavy-bb” dalával, az Immigrant Song-gal), a The Prisoner egy akkortájt neves tv-filmre, míg a Children of The Damned egy 1960-ban készült, a filmcsatornákon azóta is gyakran felbukkanó alkotásra, Az elátkozottak falujára utal, amelyben egyszerre született, klónszerű gyermekek hoznak végzetet a közösségre. A Hallowed Be Thy Name egy halálraítélt utolsó perceit eleveníti meg, míg a Run To The Hills az észak-amerikai indiánok elleni irtóháborút idézi fel. Ez utóbbi a mai napig a Maiden egyik legnépszerűbb felvétele a The Number of The Beast-tel együtt, mindkettőhöz ugyancsak mértékadó klip is készült. Az elsőben a XX. század elején készült amerikai néma „őswestern” kíséri a zenét, míg a The Number of The Beast-ben felbukkann az emberiség „szörny-öröksége” a Minotaurusztól a Farkasemberen át Drakuláig. No és természetesen „Eddie, a Fej”, aki nélkül nem beszélhetünk az „élő” Iron Maidenről.

A félig múmia, félig zombie szörny már az első lemez borítóján megjelent. Derek Riggs figurájának is volt előde, méghozzá a Grateful Dead logójának „személyében”, bár a grafikus állítja, hogy a vietnami háború idején egy híradóban látta ezt a szörnyet egy Vietkong-tank oldalára festve. Később Melvyn Grant készítette el a különböző Maiden-borítókra számtalan variációját és színpadi megjelenítését, azóta már „Eddie” videó-játék főszereplője is.

A „Fenevaddal” megkezdődött az Iron Maiden 10 éven át tartó töretlen diadalmenete, amelyben már nem vett részt az első három lemez dobosa, Clive Burr, helyére Nicko McBrain lépett. A Piece of Mind (1983), a Powerslave (1985), a Live After Death (1985), és főleg a végítélet témájához visszatérő Seventh Son of The Seventh Son (1988) a metál legszebb pillanataihoz tartoznak, amelyeket sokan próbáltak több-kevesebb sikerrel utánozni. Aztán több tagcsere – előbb Smith, majd Dickinson távozott – és a műfaj hanyatlása mélypontra vitte a zenekart. A két „tékozló fiú” azonban azóta visszatért, és a Vasszűz izmosabb, mint valaha.

A Maiden az elmúlt két évtizedben jó néhányszor  járt Magyarországon. Két fellépésük különösen emlékezetes: 1984-ben csak a Budapest Sportcsarnok parkolójában játszhattak, mert az akkori szervek féltek, hogy a megvaduló közönség esetleg komoly kárt tesz az alig két éve átadott épületben. 1988-ban viszont az MTK-pályán már a Monsters of Rock sorozatban mutatták be hatalmas díszleteket, látványos pirotechnikát felvonultató show-jukat, amelynek a végén „Eddie” több emelet nagyságban jelent meg, miközben Smith és Murray két kezében himbálóztak és úgy „tekertek” tovább...

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr788113482

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai