GNL911

 Nemes Gyula Egyetleneim című filmjét egyetlen stílusirányzathoz vagy korstílushoz sem lehet kötni, műfajilag sehova sem lehet besorolni és a célközönséget sem lehet pontosan azonosítani. Ezzel a bizonytalansággal és sokféleséggel, azonban mégis tartozik valahova, amit úgy neveznek, hogy posztmodern stílus.

A film címe már elárulja, hogy a groteszk, paradox érzés fog érvényesülni, ugyanis az egyetleneim szó egy ellentmondásra épül. Az egyetlen többes száma értelmezhetetlen, mivel maga a szó tartalmazza, hogy nincs belőle több, ami a főszereplő fiú belső állapotát tükrözi, miszerint számára a női nem a legfontosabb, de nem képes egynél megragadni, hanem mindig újra és újra vágyik, de ez lehetetlen, akárcsak a cím értelmezése. A főszereplő bemutatása is groteszk módon történik, az élettere, a szerelmi élete, a barátai egyszerre tragikusak és komikusak. A fiú éli a tipikus budapesti fiatalok életét, bulizik, iszik, és természetesen nőt keres magának. Senki nem felel meg neki és ő sem képes a női igényeket kielégíteni, ugyanis rohan egyik lánytól a másikig, anélkül, hogy bármelyiket jobban megfigyelné. Belép az életébe egy prostituált lány, Judit, akihez szintén egy különös kettős viszony fűzi, egyedül nála figyelhető meg állandóság, jobban kötődik ehhez a lányhoz, mint a többihez, de erre is csak az elvesztése után döbben rá.

A fiú zavart, kicsapongó életét a kézi kamera szabálytalansága és a durva, éles vágások gyors egymásutánisága érzékelteti. Ezekkel a kísérletezésekkel és a megtervezetlennek tűnő dialógusokkal válik dokumentumfilm-szerűvé a film, ami műfaji besorolhatóságát nehezíti. A kameramozgás és a vágások szokatlansága miatt egyrészről dokumentumfilm, de a történet és a téma szempontjából akár drámának is lehet tekinteni. A tragikus sorsú lány és a pedofil, nőhajhász férfi szerelme, minden érzelem kimutatás nélkül és az egymás mellett mégis magányban élő pár megjelenítése teszi drámaivá a történetet. Azonban a vígjáték jegyei is fellelhetőek a filmben, a főszereplő próbálkozásai, az esetlensége és az egész életének komikus megjelenítése utal erre.

A film témája alapvetően a szerelem és az abból adódó konfliktusok és a megoldandó problémák, és mindez két fő szálon fut. Ettől a témától válik mindennapivá, mindenkivel megeshetnek ezek a hétköznapi élethelyzetek és az érzések, amiket bemutat, mindenki számára ismerősek, átéltek. Azonban mindezek megjelenítése eltér a megszokottól, a szerelmet nem, mint idilli, kiteljesedett érzést ábrázolja és képileg pedig nem a szabályosság és a letisztultság jellemzi. A szerelem torz módon jelenik meg, a maga nehézségeivel és fájdalmaival. A film képi világ pedig mindezt a dinamikus kameramozgással és a fragmentált jelenetekkel tükrözi.

A film során a tabu téma megszűnik, nem fél kimondani a valóságot, ezzel is érzékeltetve a mindennapiságát. Először Judit prostituált figurája lépi át a határokat, majd a főszereplő pedofil jelleme. A filmben, a kevés dialógus ellenére végig a trágár beszéd dominál , ami nem megszokott, az elvárásoknak nem megfelelő. A szórakozás bemutatását sem korlátozza, megmutatja a maga valóságában, nem cenzúráz semmit. Megjelenik a sexualitás, aminek az ábrázolása közben szintén nem takar el semmit és gátlások nélkül jelenít meg mindent, ami a posztmodern stílus egyik fő jellemzője. A nyelvi információk lényegtelensége a dialógusok befejezetlenségével, hiányával jelenik meg. Sokszor ábrázolja a beszédet úgy, mint egy felesleges, hiábavaló tevékenységet, ekkor torzul a hang és zene, vagy valamilyen más külső zaj lép a helyébe, ezzel is érzékeltetve a képi világ fontosságát. A szabálytalan nézőpont váltakozások miatt gyakran képes zavarba hozni a befogadót, ugyanis néha mintha kiszólnának a történetből a szereplők és a nézőt szólítanák meg, ezzel kizökkentve a nyugodt, stabil befogadói szemszögükből. A befogadó, a néző szinte lehet akárki, a célközönség nincs behatárolva, akár a mögöttes tartalmakat kereső, értelmezői igényekkel rendelkező befogadót is lekötheti és az egyszerű, kikapcsolódásra vágyó nézőt is szórakoztathatja. A posztmodern egyik jellemzője a magas kulturális és a populáris rétegek ilyenfajta összehozása, ami ebben a filmben pontosan érzékelhető.

Az átlagos, mindennapi cselekménysorral, de mégis a maga egyedi ábrázolásmódjával, kameramozgásával és vágástechnikájával teszi lehetővé, hogy a kategorizálhatatlanság ellenére mégis tudjuk kötni egy stílushoz. Az eddig említett stílusjegyei alapján Nemes Gyula Egyetleneim című alkotása ilyen módon sorolható be a posztmodern filmek közé.