Fogyókúrázók kíméljenek! - írhatná ki a legtöbb strasbourgi vendéglátói ipari egység, mert bizony a legendás "könnyű francia konyha" Elzász vidékére kevésbé érvényes, mindenekelőtt a francia-német történelmi zűrzavaroknak köszönhetően. Viszont ellenállni is meglehetősen nehéz annak, aki szereti a hasát és nem ijed meg attól, hogy esetleg némi súllyal gyarapodik.
Az itt is dívó mindenféle vegyes saláták, főleg mustármagos, ecetes öntettel és a levesek még csak hagyján, hiszen ezeknél a zöldség dominál. A környék különlegessége a mély barna hagymaleves, a hozzávaló kötelező pirított kenyérkarikával, és a különböző zöldségkrém-levesek, amelyekben hol a zeller, hol a sárgaborsó, hol pedig a paradicsom dominál. De már az előételek között is vannak "húzósabb" finomságok, mint például a különböző páté-k, illetve terrine-ek, a sűrű, hol kenyérbe, hol sült zöldpaprikába töltött, hol pedig aszpikus körítéssel kínált pástétomok, vagy a salátaágyra helyezett meleg kecskesajt.
A súlyos dolgok ezután következnek. Aki Strasbourgba, különösen a festői, csatornáktól átszelt óvárosba, a Petite-France-ba vetődik, a XVI. századra visszatekintő házakban berendezett éttermekben aligha ússza meg, hogy ne kóstolja meg a "choucroute"-ot: a savanyú párolt káposztát, amely köré félbevágott főtt krumplikat tálalnak, úgy díszítik fel, mint egy piramist minden oldaláról: kolbásszal, virslivel, májas hurkával, füstölt tarjával és szalonnával. Helyenként hallal, főleg lazaccal is szokták készíteni, de a "disznótoros" változat az igazi. Vetekedik vele a "jambonneau", a barna sörben párolt csülök, a nélkülözhetetlen csípős dijoni mustárral, amelyhez apró pirított krumplit szervíroznak, akárcsak a "palette"-hez, amely nem más, mint füstölt tarjaszelet, tejszínes tormamártással. Az "onglet" ellenben nem köröm, mint a neve után hihetnénk, hanem a változatosság kedvéért borban és különböző fűszerekben pácolt, mogyoróhagymával párolt lábszárhús. Mindegyik étek szinte kiált egy jó pofa hideg csapolt sörért, és ebben az elzászi pincékben és vendéglőkben nincsen hiány.
A tipikusabban francia ízek is kaphatnak errefelé némi gellert: a hirtelensült borjújava, vagy a bélszín mellé szívesen adnak párolt spenótot, spárgát, fokhagymás zöldbabot, sőt, sült paradicsomot is. Ez utóbbi főétellé is válhat, ha húsgombóccal, esetleg kukoricás halpástétommal töltik meg.
És mivel errefelé ugyancsak édesszájú emberek élnek, vétek nem megkóstolni az elzászi "tarte"-okat, a finom süteményeket. A legjobb talán a mandulás almatorta, de érdemes elcsábulni a szilvás, a túrós, a fekete ribiszkés variációtól is. Inkább a reggelihez illik az igazi, sokmazsolás kuglóf, amelynek ízétől akár otthon is érezhetjük magunkat. A lángoló, szesszel lelocsolt, sajtos, gombás, sonkás, túrós tarte-ok legfeljebb lucullusi étvágyú embereknek ajánlható desszertként, hiszen egy igazi "flambée" nagy kerek tányérnyi. Különleges ízű a hagymatorta is, de az még itt is ritkaságnak számít.
Bár említettük már a sajtot elöljáróban, a sajttál, mint emésztés-segítő ugyancsak megfontolásra érdemes. És ha már Elzász, akkor a narancsszínű sajtpenésszel borított Münster, amely "illatában" vetekszik a pálpusztaival, de némi nyers köménymaggal és dióval enyhíthetünk ezen a bukén.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
