Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2012. április 04. 03:19 - Göbölyös N. László

Összevisszaság

Munkába kell mennem, de valahonnan külvárosból indulok el, egy ingázó vonattal, ám a pályaudvar leginkább egy katalóniaira emlékeztet. Alig tudok leszállni, szinte nem akarnak engedni. Végül sikerül, és látom, hogy abszolút késésben vagyok.

Miután nagy nehezen rájövök, hogy merre is kellene mennem, felszállok egy villamosra, majd egy másikra, egyikkel sem megyek többet 1-2 megállónál. A Móricz Zsigmond körtérről indulok – még a régi állapotában, ott van az egyik sarkán egy talponálló – aztán már a Gellért térnél vagyok, végül a Széna-térnél kell leszállnom, de ott sem állnak még a Mammutok. Fel kell mennem egy dombra, ott van az irodám, ami már teljesen berendezett, de számítógép nincsen benne. Ellenben jön egy fiatal, vékony, hosszú, barna hajú lány, pólóban és farmerban, és közli, hogy ő lesz az asszisztensem és egyben a szeretőm is. Sajnálattal világosítom fel, hogy szeretőt nem tartok, mert imádom a feleségemet, mire azt akarja elhitetni velem, hogy éppen ő ajánlotta őt erre a kettős tisztségre, de ha nem hiszem, kérdezzem meg tőle.

A szomszéd teremben már áll a muri, ott van Életem is, tesz-vesz, sürgölődik egy asztal körül, amit fogadásra készít elő, kérdőre vonom, hogy mi ez a hülyeség. „Most már főnök vagy, és láttál főnököt szerető nélkül?” – kérdezi, de nem a saját, hanem anyám hangján, aki valószínűleg szintén nem jönne elő ilyen elmebeteg ötlettel. De közben már belibeg a lány, ezúttal hófehér áttetsző ruhában kelleti magát, és a különös nő, aki sem nem Párom, sem nem az Anyám, bármennyire is állítja, még igazgatja is rajta a ruhát, hogy még kihívóbb legyen…

Riadtan vonulok vissza dolgozószobámba, onnan azonban eltűntek a bútorok, csak az üres szőnyeg van, a csupasz falak, és nagy, tárva nyitott ablak, amelyen át egy pályaudvar zaja hallatszik. Éppen olyané, amelyre beérkeztem az ingavonattal….

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr418111248

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai