Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2016. augusztus 27. 07:02 - Göbölyös N. László

Szűrtreáll 96.

Egy, a csók jótékony hatásáról szóló cikkemet néhány óra alatt pontosan 666-an nézték meg. És még mondja valaki, hogy a szerelem nem a Sátántól való.

Láttunk egy filmet, amelyben egy fiatalemberrel minden rossz történik, végül a barátnője is meghal. Kiderül, hogy álmodta az egészet, de másnap minden úgy alakul, mint előző nap, hiába próbál kibújni alóla, de legalább szerelmet vall kedvesének, aki az ő ösztönzésére sikeres énekesnő lesz, feladva hegedűművészi karrierjét. Ha én csináltam volna a filmet, akkor ez a második rész is álom lett volna – amúgy is teljesen hiteltelen – de most a lány álmodta volna végig ugyanezt és a végén minden rendben lesz közöttük. De a könnyzacskós Hollywoodban ez senkinek nem jutott eszébe.

Három népcsoport tagjait gyűjtik össze egy liftben, amely egyenesen egy lágerbe visz valamennyiünket. Egyedül nekem sikerül megszöknöm, mert elterelem az őr figyelmét egy különleges tripla krumplirecepttel, amely ugyan megvalósíthatatlan, de ez első hallásra nem derül ki.

Federico Fellini 1953-ban megcsinálta a Bikaborjakat. George Lucas rá pontosan 20 évre az American Graffitit. Újabb 19 évnek kellett eltelnie, míg Gothár Péter megalkotta a Megáll az időt. Tulajdonképpen ugyanarról a filmről van szó, egy életérzésről három különböző történelmi, földrajzi környezetben.

Alig három éves kislány a vonaton, szájában cumival, videójátékot játszik telefonon. Egy géphang állandóan ugyanazt a tőmondatot ismételgeti. Apja vele szemben nyomkod, de legalább az ő telefonja néma.

„Kevés már a fény a festéshez” -  mondta Életem a Balatonra néző erkélyünkön egy augusztusi kora estén, fél 7 tájban. Aztán szép csendben lement a nap és ő még mindig festett. Az ő belső fénye vezette ecsetjét és a sok zöld árnyalatot, amelyek a park fáinak zöldjére rímeltek.

Punk-koncertet rendeznek egy hatalmas disznóóllá átalakított metróaluljáróban, ahol megjelennek a hajdanvolt baboskendősök és szakadtak, köztük néhány exem is, akik közéjük tartoztak. Megjelenik a Nemzet egykori Csótánya, a helyszínt ünnepélyesen Felszabtérnek kereszteli, majd, amikor elkezdődik a zene, szabadon engedi a disznókat, akik ütemre, hangnemben röfögnek.

Retróérzésem volt egy balatoni szállodában. Valószínűleg valamikor vállalati üdülő volt, azoknak volt saját parkjuk, strandjuk, stégjük. Ugyancsak retro a meleg reggeli: emlékszem, Tihanyban előfordult, még a kétféle menü korában, hogy az egyik választék a lecsó volt. Itt is kínáltak ilyesmit, bár ezúttal eszembe sem jutott azt enni. És ezt a retroérzést fokozta, hogy hosszú évek óta nem ettem hagyományos kiflit, amit hosszában ketté lehetett vágni, és megvajazva, a család szörnyülködése közepette belemártani a langyos tejbe. Csak ez a kifli túlságosan vékony volt a kettévégéshoz, így csak a tetejét tudtam megvajazni, némi lekvárral megspékelni. De a tejbe mártogatásról szó sem lehetett, mert már csak nagyon ritkán iszom tejet. Langyosan meg egyáltalán nem.

És J., a Faház örökös lakója, aki 20 éve nem józanodott ki, mentőt hívott egy fiatalemberhez, aki a kocsma előtt esett össze. Mert J.-nek mindig is aranyból volt a szíve, még akkor is, ha egy bizonyos alkoholszint felett már mindenkivel kötözködik.

Bejelentkezik hozzánk vacsorára maga a miniszterelnök és főalvezére. Nem tudjuk, minek köszönhetjük ezt a megtiszteltetést, legfeljebb arra gondolhatunk, hogy a főalvezér ugyanabba a gimnáziumba járt a Városban, mint én, bár erre az Alma Mater sem vág fel, mint ahogyan én sem. Ott vagyok a főhadiszállásukon, hogy megbeszéljem a hivatalos fotóssal a dolgot, már régen el kellene indulniuk, de a miniszterelnök várat magára több mint egy órát. Aztán egyszer csak megérkezik, megvágja magát a kocsiba a főalvezérrel együtt és elszáguldanak anélkül, hogy megkérdeznék, hová kell menni. Én meg ott maradok a városnak egy olyan pontján, ahol nincsen tömegközlekedés. Felhívom Életemet, hogy ne aggódjon, bár ő már mindennel elkészült, ha nem jönnek, legfeljebb mi megesszük az isteni főztjét. Elindulok gyalog, de a főútnál útlezárás van, csak úgy tudok átkelni, hogy egy félig romos felüljárón átmászok. Egyszer csak látom, hogy jön vissza a miniszterelnöki kocsi, nem találják az általam megadott címet. Persze, hogy nem, felelem, miután meg sem kérdezték, pedig nagyon egyszerű, ezen az úton kell végigmenni egyenesen, a legvégén kétszer balra fordulnak és ott vagyunk. Olyan nincs, hogy egyenes út, meg olyan sincs, hogy kétszer balra, mondja a miniszterelnök gőgösen, és ismét nélkülem indulnak el, én pedig összetrombitálom a családot és a közeli barátokat egy nagy lakomára…

Lady B. súlyos betegsége ellenére újra turnézni indul, és férje, J., mint régi barátjukra, rám bízza, hogy vigyázzak rá és a koncertek alatt is, két szólója között masszírozzam a kezét. Így is történik, Lady B. teljes bizalommal van irántam, és masszírozásom használ is, amikor egyszer felém nyújtja szopránszaxofonját, de nem figyelek eléggé, elejtem és a hangszer darabokra törik…

Szűnni nem akaró felhőszakadás, ronggyá ázás minősített esete. Nekem a nagy megázások sokszor Nőkhöz, Lányokhoz kötődtek. Egy hajdani úttörőtáborhoz, amikor este olyan eső kapott el, hogy a farmernadrágom, amikor levetettem, szinte megállt magától. Két csodás lány sátrában szárítkoztam meg, az egyik szőke volt és hófehér bőrű, a másik fekete hajú, kreol bőrű és ugyanilyen szinű volt meleg, bársonyos hangja is. Nem fáztam tovább egy percnél. Aztán néhány évvel később a még kamasz Kékasszonnyal a májusi, napfényes esőben kacagva mentünk végig mezítláb a városon, élveztük, hogy hajunk arcunkra, ingünk testünkre tapad. Újabb évekkel később  megismertem egy lányt egy lakásfelújítás kapcsán, aki elárulta, hogy kedvenc szórakozása felmenni a háztetőre, amikor a legjobban szakad az eső, és ott meztelenre vetkőzni, hogy így tisztítsa meg testét-lelkét minden mocsoktól. Egyszer meg is invitált egy ilyen szeánszára, és nem viccelt, de engem nem tudott rávenni, hogy én is nekivetkőzzem. Lehet, hogy nem éreztem magam annyira tisztátalannak….Aztán megjelent Életem, elmentünk Rómába, ahol a Piramidénél nyakunkba kaptuk az év legnagyobb zuhiját. Bemenekültünk egy pizzeriába, esernyőnk persze nem volt, és a pultosoktól némi póteszközként kaptunk két nejlonzsacskót, amit a fejünkre húztunk. Kimentünk, egymásra néztünk és majd megszakadtunk a nevetéstől. Azóta is jókedvvel vagyunk röhejesek egymás előtt…

A Truman-show-ban a nagy machinátor figyelmezteti a kiszállni akaró főhőst: odakint, a valóságos világban sem hazudnak kevesebbet, és idebent legalább védik őt. Lassan a mi valóságos világunknak is festik majd az égboltot, és a mi nagy machinátorunk mondja meg, hogy mikor keljen a nap. De azért még vagyunk, talán nem kevesen, akik nem kérünk a védelméből.

Az antikváriumban a könyvátvétel átmenetileg szünetel. Kivéve, ha valaki Danielle Steel vagy Nora Roberts-könyvet hoz. Ez utóbbihoz az kellene, hogy ilyen könyveket vegyek. Egy másik antikváriumban még a vámpírosokat is szívesen látják...

Néhány óráig közel egymillió font tulajdonosa voltam. Persze biztos voltam benne, hogy átverés, de kíváncsi voltam, hogy hányadik levélben jönnek elő a csekk postázásának költségével. A harmadiknál kiderült, hogy 176 ezer forintot várnak tőlem…

Amatricében 17 órával a földrengés után élve megtaláltak a romok alatt egy 10 éves kislányt, akinek állapota biztatónak mondható. Pescara del Trontóban egy apa, aki Rómából érkezett a nagyszülőknél nyaraló 4 és 6 éves gyerekeihez, a mentőalakulatokkal együtt ásva hozta őket a felszínre. A két kisfiú nagyanyjuknak köszönheti életét, aki egy ágy alá bújtatta, majd testével védte meg őket a kövektől. Két kutyáról is szóltak a hírek, az egyik a ház romjait, a másik a romok mellett kuporgó 97 éves gazdáját védte. Róma észak felé vezető fő útján, a Via Salariának hatalmas dugó alakult ki azoknak a fiataloknak az autóiból és kamionjaiból, akik egyszerre akartak elindulni sebtében összegyűjtött adományaikkal a katasztrófa helyszínére. És akadtak olyan sötét lelkek, akik azzal indokolták a szörnyű tragédiát, hogy az emberek elrugaszkodtak Istentől a polgári házasságkötés törvényesítésével, mások pedig azt állították, hogy a tervezett spagetti-fesztivál húsevése miatt sújtott le rájuk az ég.

A 21. század legszebbnek mondott filmjéből mindössze 12-t láttam. Vagy én távolodtam el a mozitól, vagy a mozi tőlem, vagy egyszerűen rossz a válogatás. Hol vannak belőle olyanok, mint a Viszlát, bajnok, a London River, az Egy makulátlan elme örök ragyogása, A felolvasó, a Benjamin Button különös esete, a Bábel, a Bakancslista, az Ember és kutyája, a Hölgyek levendulában, a Kóristák, az Életrevalók, vagy a Gran Torino? Csak az elmúlt 5 év személyes filmnaplóját lapoztam fel…

Szólj hozzá!
2016. augusztus 25. 05:22 - Göbölyös N. László

Leonard Cohen: Az eltűnt kanca balladája (Ballad Of The Absent Mare)

10-24-rant-n-roll-leonard-cohen-im-your-man.jpg

Imádkozz a cowboy-ért,

kancája elszökött,

addig megy, míg megtalálja

a kedves tévelygőt.

De kiáradt a folyó,

elmosott utakat

s pánikba esve

összedőlnek a hidak.

 

S nincs mit követni már,

az út mire való,

eltűnt, akár a nyár

eltűnt, akár a hó.

És a tücsökzenék

szívét szaggatják,

a nap alámerül,

s fájnak az éjszakák.

 

Álmodott-e a helyről,

ahol elvágtatott

és a zöld mezőben

utat hasított?

Vassal és arannyal

a sárban nyomot hagyott,

ahogy megpatkolta őt,

mikor a gazdája volt

 

Alig egy perce

itt járt és legelt,

követte őt éjjel

s míg a nap letelt.

Nem látja, csak érzi

jelenlétét,

vétkével szemben

méltó büntetését.

 

Aztán otthon egy ágon,

a legmagasabb fán

hirtelen dalolni

kezd egy madár.

Meleg a nap,

s lágy szellő jár

a fűzfák között,

lent a folyónál.

 

Ó a világ édes,

a világ széles,

és ott van ő, hol

fény és sötét összeérnek.

Párája borítja be,

hatalmas és félszeg

s az eget lerúgva

már a holdon lépked.

 

Visszatér kezesen,

de nem tört be igazán,

elveszni vágyik

ura is talán.

És fut és átszökell

az első egyenesen,

hol pörög és legel

az édes hegyi fűben,

 

Vagy hogy a fennsíkon

megpihenjen,

ott hol amint fent, úgy

lent, semmi nincsen.

Jöhet már a teher,

az ostor csattanása.

Átugrik-e a lángon?

Lőnek-e utána?

 

S a vágtató kancához

ura köti magát,

s a ló keményen

tartja lovasát.

És nincsen már tér,

csak a jobb és a bal,

és nincsen más idő,

csak az éj s a nappal.

 

A férfi a ló nyakához ér

és halkan suttog:

„Bármerre tartasz is,

én veled tartok”.

S amint összenőnek

irány a puszta,

nem kell már ostor,

nem kell már zabla.

 

Vajon e kapcsot, mely

eggyé tette őket,

az éj leple alatt

ki törhette meg?

Talán a lovas,

talán a kanca,

a szerelem füst, senki

össze nem varrja.

 

De kedvesem így szól:

„Leonard, engedd, hadd menjen,

e vén árnykép a

nagy nyugati égen”.

Így hát dalba kezdek,

s elindulnak velem,

elszálltak, mint a füst,

elszálltak, mint énekem.

(1979)

 

Szólj hozzá!
2016. augusztus 21. 07:51 - Göbölyös N. László

A nagy lehetőség

1.

Egy alagsori terembe érkezem meg, ahol hamarosan felvesszük a világ első nagy szupertriójának második albumát. Én is szerepet kapok rajta, mint második basszusgitáros és háttérvokalista. Először a Lassúkezű érkezik meg öregen, szemüvegesen, komoly mosollyal nyújt kezet, majd jön a Vörös Rém, fiatalon, fején egy püspöklila parókával, amelyet aztán ördögi vigyorral lekap, mutatja, hogy már nem volt ideje megcsinálni a frizuráját. Utolsónak betámolyog a Kis Skót, sötét szemüvegben, mintha vak lenne, és két technikusnak látszó figura már le is ül a keverőpulthoz, hogy elkezdődhessenek a felvételek. Próba sincsen, hiszen mindenkinek a vérében van ez a lemez, nekem is. Már el is kezdenénk, amikor a Kis Skót rám szól, hogy a nálam lévő szuper basszusgitár nem jó, hozzam el a régi, fekete szúette hangszeremet, az se baj, ha nincsen behangolva. Futva indulok el, amikor kiérek a felszínre, akkor jövök rá, hogy fogalmam sincs, merre vagyok.

Egy ismeretlen útba igazít, át kell vágni egy épülőfélben lévő szállodán, ha megállítanak, kérdezősködnek, ne is törődjek senkivel és semmivel. Így is van, csak megyek leszegett fejjel, azt sem hallom meg, hogy utánam szólnak: arrafelé nincsen kijárat. Én mégis találok egy ajtót, ami kivezet egy parkba, majd egy várrom peremére, ahol nyaktörő mutatványokkal kell végigegyensúlyoznom, hogy visszaérjek az utcára. Már csaknem visszatalálok a próbaházba, amikor rájövök, hogy nincs is nálam a gitárom. Közben messziről már hallom, hogy a Lassúkezű belecsapott az első dalba, a Strange Brew-ba. Nincs más hátra, marad a léggitározás, a modern hangtechnikával már azt is fel lehet venni…

 

2.

Egy modern kultúrházban kínálnak munkát.  Látatlanban elfogadom. Kiderül, hogy egy ismeretlen Mozart-opera második főszerepét és a Don Pasquale egyik szintén fontos figuráját bíznák rám. A két operát két nap alatt kell megtanulnom, úgy, hogy közben egyik nap el is utazom. Megkapom a partitúrákat. Nem árulom el, hogy nem tudok kottát olvasni, és bár jó a hallásom, azért távol van az abszolút hallástól. Kérek lemezfelvételt a két operából azzal az indokkal, hogy szeretném őket egészben hallani a szerepmegformálások érdekében. Nem fognak gyanút.

Elindulok közbülső úti célom felé és út közben találkozom egy hölggyel, aki magát ismerősömnek tekinti. Mivel sokfelé jártam már életemben, akár ismerhetjük is egymást. Elmondom neki, hogy jártam. „Nem siránkozni kell, hanem tanulni. Ne félj, segítek!” – mondja, de hangja egyáltalán nem énektanári vagy korrepetítori segítséget sejtet…

Szólj hozzá!
2016. augusztus 17. 06:29 - Göbölyös N. László

Csakazértis…

ben_hur_1959_1.jpg

1.

Kidobom a lakásomból a leendő amerikai First Lady-t, mert beavatkozik a magánéletünkbe, nem érdekelnek az ebből várható hátrányok.

Bezárják kedvenc piacunkat, az utolsó árusok még eladják maradék portékájukat, de az erősebbek, miután rájönnek arra, hogy már nem számíthatnak az öreg keresztapára, aki korábban itt élet-halál uta volt, szervezkedni kezdenek a verőlegényekkel érkező piacbontók ellen.

Közben Menyem felhív, hogy, miközben Fiam éppen kiküldetésben van, házibuli címén megszállta a lakásukat egy sereg ismeretlen kurva, de nem mer rendőrt hívni, mert fél az alvilágtól. Mondom neki, hogy tartson ki, felfogadok néhány markos piaci trógert, akik majd rendet csinálnak rendőrség nélkül is.

2.

A 33-as villamosra várok, de csak egy taxi érkezik sínautó formájában, és a sofőr figyelmeztet: veszélyre helyre készülök, pedig azt sem tudja, hová akarok menni. Lehet, hogy az a hely, ahová várnak, nem is szerepel egyetlen GPS-ben sem.

3.

Modernizált Ben-Hurt forgatnak, a 41-es természetesen én vagyok. Messala metrón érkezik, és meglátogatja házukat, majd parancsba adja, hogy Pilátus érkezésére az asszonyok sok-sok süteményt készítsenek. Egyúttal azt is meghagyja, hogy melyek azok az édességek, amelyek tilosak, mert a lázadást jelképezik. A sütő asszonyok csoportját Életem vezeti és amint Messala kiteszi a lábát, közli, hogy kizárólag tiltott süteményeket fognak készíteni, mit képzel ez a fickó, meg a Pilátus is…

 

4.

Valaki provokatív szándékkal lázító röplapokat szór szét otthonomban. Hamar rájövök, hogy az illető egy Róka névre hallgató besurranó tolvaj, aki az egyik divány mögött rejtőzködik. Próbálom elkapni, ő azonban rövidzárlatot csinál a lakásban, hogy egérutat nyerhessen. A rövidzárlat nyomán az egyik számítógépem, amelyen a teljes archívumomat őrzöm, megbolondul és írásaimból csak érthetetlen jelek maradnak. Csak a Facebook-fiókom működik, ott azonnal közzéteszem a körözést: aki Rókát látja, lője le. Hogy milyen jogon rendelkezem így, nem tudom, de ezt kell tennem.

(Álmok, 08.04 - 06)

Szólj hozzá!
2016. augusztus 15. 06:28 - Göbölyös N. László

Hitetlen térítők a fénytúloldalon – The Mission: Children (1988)

mission.jpg

1988 valami módon a Led Zeppelin éve volt. Nem elsősorban azért, mert minden idők legnagyobb rock-bandájának három életben lévő tagja ismét fellépett egy félóra erejéig az Atlantic 40. évfordulójára rendezett koncerten. Sokkal inkább azért, mert Jimmy Page első önálló munkája, az Outrider az év egyik szenzációját jelentette, Robert Plant a Now And Zen című albumával kezdett leszokni a múltmegtagadás pózáról, míg a harmadik élő tag, John Paul Jones ezúttal producerként tette le alaposan a névjegyét: ő felügyelte a The Mission Children című albumának felvételeit.

Már megint egy osztódással szaporodott dark banda – mondták a savanyúak, amikor Wayne Hussey énekes-gitárosnak és Craig Adams basszusgitárosnak 1985-ben elegük lett Andrew Eldritch túlfejlett egójából kiléptek a Sisters of Mercy-ből és új bandát alapítottak. Előbb Sisterhood néven játszottak a The Cult európai turnéjának előzenekaraként, majd miután Eldritch letiltotta az „Irgalmas Nővérek” nevében új nevüket, hogy témánál maradjanak, The Missionként játszottak tovább és már első, 1986-ban megjelent albumuk, a God's Own Medicine bizonyította: nem ragadnak le a „mélyfekete” divatnál. A szűk skatulya azért sem stimmelt rájuk, mert a bristoli születésű, de fanatikus Liverpool-drukker Hussey a 70-es években a Beatles-városba költözött és ott mindenféle punk, pop és poszthippi bandában játszott, majd Londonba visszatérve a Sisters előtt egy rövid ideig szégyenszemre még Boy George mellett is nyűtte a gitárt. Imázsát viszont Eldritch-éknél alakította ki, mert a Sisters állítólag olyan muzsikust keresett, aki sötétben is hajlandó fekete szemüveget hordani. No de maradjunk a zenénél: a Misszió – Simon Hinckler gitáros-billentyűssel és Mick Brown dobossal kiegészülve – debütáló lemezével, majd demo-felvételei gyűjteményével, a First Chapterrel (rajta Neil Young, Led Zeppelin és Patti Smith-feldolgozásokkal) még csak az „elődzenekartól” lopott el híveket, az a bizonyos „harmadik album”, a Children azonban végleg lemosott róluk mindenféle epigon-bélyeget. És itt be a képbe a jó öreg Jonesy, aki Tim Palmertől vette át a produceri teendőket a The Mission mellett.

         JPJ még a Led Zeppelin előtt jószerével az összes valamire való pop és rock-énekes mellett producerkedett, hangszerelt, miközben a stúdiótrükkök mellett jó néhány hangszer rejtélyeit is kitanulta. Az ő tudása szinte észrevétlenül beépült a nála 15 évvel fiatalabbak zenei világába, amely így híddá vált egy milliószor áldott és egy milliószor elátkozott évtized között.

         A domborművesített borító is inkább a korábbi időszakot idézi: egy bronzbarna, napkorongot formázó, indián emlékeket ébresztő medál-kereszt, középen egy riadt arccal. Ilyen lenne korunk gyermeke? Ártatlan áldozatok? Pokolra szánt mennykeresők? A tisztaság, a béke és a szerelem magzatai, akik a monterey-i, woodstock-i „hangszórók bömbölésében” fogantak szüleik „suttogása és nevetése” közepette, de mire ők elértek a felnőttkor pengeéles küszöbére, a világ már teljesen más lett?

         Nyilván ezért is visszatérő motívum Hussey szövegeiben menny és pokol, fagyhalál-közeli hideg és enyhítetlen hőség. Újhullámos lendülettel szólal meg a szitárzó gitár a nyitó Beyond The Pale-ben, amelyben „vihar gyülemlik/vadul fújnak a szelek/elsöpörnek keresztet, hitet, hazát, színt, gyermeket”. Mondhatnák Wayne hangjára, hogy ugyanúgy „sír”, mint Robert Smith, csak éppen a Cure-os menthetetlen depresszió nélkül. Az ördög tűnik  fel a Wing and a Prayerben, míg a Heaven On Earth mandolinjait és hömpölygő nagyzenekarát mintha már hallottuk volna másfél dekáddal korábban, a Houses of Holy című Zep-albumon – amelynek borítóján meztelen gyermekek másznak fel az égbe vezető sziklákon. Ez a zenei szellemiség folytatódik kezdetben a Tower Of Strength-en is, (még nem kevés Kashmir-idézetet is kiszúrhatunk, ha nagyon figyelünk, de a gitár és a dob inkább „savba mártott”, az ének pedig a lemez saját korának felel meg), közben nem tudjuk eldönteni, hogy az a megváltás, amiről énekelnek, és amely „alig egy érintésre van”, mennyire földi és mennyire égi – szerencsére jó sokáig húzzák, így van időnk elmélkedni róla.

         Ezt a kettős érzést tartja fel a szép üveghangokra épített Kingdom Come. „Sivatagi patkány, kiálts nekem farkast!” - ezzel nyit Hussey, majd „az őrület szerelméért imádkozik”. Az égi királyság számára „a bátrak bolondokháza”. A dal végének baljós orgona-csilingelése a klasszikus expresszionista némafilmet, a Dr. Caligarit juttatja eszünkbe, amelynek záróképében a sárgaház kertjében keringenek a bezárt kósza lelkek. A Breathe alig több mint egy perces megnyugvás. „Egy megosztott lélegzet/reményében élek/nem is akartam soha többet”. A Child's Play viszont harsogó punkos rohanás, benne keletiesre vett gitárfutamokkal egy felelőtlen nő kisded játékairól.  A Shamera Kye hegedűje sem old fel, innen vissza kell menekülni a reneszánsz udvarok lantos-hárfás hangulatába, ahol  a trubadúr „lassan halálra vérzik”. Azért a Heat agyontorzított gitárjai, fojtott-fojtogató-összeolvasztó-megsemmisítő hangjai azt sugallják: érdemes volt szeretni.

         A befejező dal nem más, mint a „honnan jöttél, hová mész?” kérdés zenei megválaszolása: Hymn For America, amelyben ismét felbukkan a kezdetek szitárhangja, miközben a dark stíl a metállal megy pásztorórára és Wayne sem takarékoskodik a hangjával. Nem is lehet, amikor valaki rájön, hogy a hit is eladó, de a piacon lélekdömping van, ezért a kufárok már csak bagóért vásárolnak. (Ebben az évben robbant ki az Államokban több botrány a rendkívüli népszerű „tv-evangelisták” között. Ugyanezt a témát dolgozta fel a maga vitriolos humorával Frank Zappa is, a Broadway The Hard Way-ben). Egy gyerekvers vezeti be a darabot, és gyerekkórus adja a refrént. Az ő zsibongásuk hallatszik a lemez első és utolsó barázdáin is. Úgysem találják hogy kik ők: a woodstock-i elemi iskola nebulói...

         Csak sajnálhatjuk, hogy a The Missionbenn a két évvel későbbi, populárisabb stílusú Carved In Sand után már nem volt elég összetartó erő, és bár a zenekar több éves szünetek után mindig feltámadt és túlélte az ezredfordulót.

         A „Vén Husi”, ahogyan a magyar rajongók „dúsképzeletűleg” elnevezték, 1990 őszén, éppen a taxisblokád alatt, elhozta Misszióját Budapestre is. Ekkor hallgattuk először élőben azt a csapatot, amelyből jó néhány hazai banda, az F.O. System, a Hold, majd később a Sex Action is merített. 1995-ben a Petőfi Csarnokban, majd 2002-ben a Szigeten is felléptek.  

 

        

2 komment
2016. augusztus 13. 06:48 - Göbölyös N. László

Bűnök, bánat nélkül

 

1.

Találkozom egy általános iskolai barátommal, akivel folyamatosan tudunk egymásról évtizedek óta, mégha nem is találkozunk túl sűrűn. Valamikor egy utcában laktunk,ő ma is ott él. Sokáig beszélgetünk a ház kapujában, fel is tűnik, hogy miért nem hív fel hozzájuk, ahol gyerekkorunkban sok vidám órát éltünk át együtt. Rámutat egy kapura ragasztott feliratra, amely szerint ki vagyok tiltva a házból egy 35 évvel ezelőtti politikai balhé, valamint egy következő évben egy múzeumban  elkövetett  betöréses rablás miatt. Érdekes módon egyikre sem emlékszem. A felirat mindkét esetben felsorolja tettestársaimat. Az első ügynél még nagyjából ismerem a „cinkosokat”, több, hozzám hasonlóan gondolkodó is van közöttük, de egy részüket akkor még nem is ismertem. A másodiknál viszont teljes  a homály, sem a tett helyszíne, sem pedig az eset még csak nem is rémlik. És még egyetlen alkalommal, amikor erkölcsi bizonyítványt kellett beadnom, sem róttak fel nekem semmilyen priuszt.  Lehet, hogy utólag kreáltak néhány ügyet, hogy törvényen kívül helyezzenek?

2.

Megkörnyékez engem egy politikai interjúalany hölgy azzal, hogy be akar léptetni saját, rokonszenves programot kínáló pártjába. Nehezen érti meg, hogy én soha nem voltam semmilyen pártnak tagja, és nem is óhajtok belépni senkinek a kedvéért. Erre előszed egy írást, mely szerint egyszer beléptem egy nem éppen saját nézeteimet tükröző pártba egy nő kedvéért, akinek még a nevét sem hallottam soha. A hiúságában megbántott lány erősködik, hogy bizonyítékai vannak kettőnk kapcsolatáról és azt nyilvánosságra is hozza, de akkor elveszítenem összes munkalehetőségemet, mert hiteltelenné válok hangoztatott elveimmel. Valahogy mégis sikerül őt leráznom, de közben ellopják az autómat. Nincs más hátra, lopni kell egyet, pont egy ütött-köpött régi piros Zsigulit sikerül elkötnöm, amelyen ráadásul taxi jelzés van. Úttalan utakon, felszedett aszfalton keresztül bukdácsolok, csakhogy ne érjen utol a zsarolóm…

3.

Fodrászhoz megyek, ami önmagában furcsa, hiszen évek óta Életem vágja a hajamat. Kamaszkorom Városának fő utcáján egy kis üzletbe térek be, ahol egy orosz akcentussal beszélő vörös nő fogad, mintha régóta ismernénk egymást, pedig soha nem találkoztunk. Új módszere van, mondja, és a fejemre terít egy nagy törülközőt, ki sem látok alóla, majd ő is bebújik alája és olyan hévvel csókol meg, hogy azonnal érzem: duplájára dagadt a szám, ezt sem letagadni, sem megmagyarázni nem lehet. Közben azonban zörgetnek az ajtón, a nő figyelmeztet, hogy tűnjek el gyorsan. Leveszem a fejemről a törülközőt, és egy teljesen ismeretlen szobában vagyok, aminek még ajtaja sincsen. És még a ruháim is eltűntek…

 

Szólj hozzá!
2016. augusztus 11. 06:23 - Göbölyös N. László

Balatoni haikuk

p1010073.JPG

Reggel

 

tükör-néma tó

szélkórus rejtőzik a

nyárfalombokban

 

sirály rikolya

riasztja el a sekély ég

sebes halraját

 

fecske-keringőt

pengetnek a reggel zöld

hárfa-húrjai

 

Este

 

megmerítkezik

hullámok átlójában

aranymetszésem

 

vissza nem térő

magzatállapot-álmom

kihűlt múlt-helyem

láncra vetkőzött

szabaduló művésze

tétlen időknek

(2016. 08.03)

p1010049.JPG

 

Fotók: Benke Rita

Szólj hozzá!
2016. augusztus 09. 05:27 - Göbölyös N. László

London, Caligula, Cohen, Parma

Hírháttereim könyve 2.

parma-antwerpen.jpg

Akadt néhány olyan kiküldetésem, amikor „beugróként” utaztam, de ezek rendszerint jól sikerültek, mert hamar rá tudtam hangolódni az eseményekre. Ilyen volt legjobb Kuríros misszióm is: egyik kollégám passzolta át nekem az utolsó pillanatban családi elfoglaltsága miatt 1993. májusában. Pedig valójában a sportrovatba is úgy kerültem bele, mint Pilátus a krédóba, szükség volt egy jó olaszosra, aki érti a Serie A-t. Akkoriban rendszeresen tudósítottam a La Gazzetta Della Sportot magyar focieseményekről, ők pedig barterben az olasz bajnoki fordulók idején segítettek. Aztán ennek a "véletlennek" számos nagy találkozást köszönhettem.

A KEK-döntőre Londonba kellett menni busszal, a kiküldetés központi célja a Parma-Antwerpen Kupagyőztesek Európa Kupája-döntő volt, de előtte és utána is akadt néhány szabadnapom, amelyet – lévén London a rock-zene és a kocsmaszínházak világközpontja – nem esett nehezemre eltölteni.

Az út kicsit hosszúnak tűnt, 31 óra a kompátkeléssel együtt. Mellettem egy gyönyörű spanyol nő ült, akiről kiderült, hogy a szcientológiai egyház tagja, rólam megállapította, hogy Caligula császár reinkarnációja vagyok, de nem akart megtéríteni.  Korábban részt vettem egyszer egy regresszív hipnózisban, de csak a középkorig vittek el – úgy látszik, nem mertek szembesíteni ezzel a szörnyű valósággal…A buszban a hátunk mögött egy idegenbe szakadt hazánkfia ült és állandóan az angolságomat ekézte, csodálta, hogy egyáltalán hogy merek megszólalni ezen a nyelven. Mit tagadjuk, ha én úgy beszéltem volna angolul,  mint ő, valóban nem dicsekedtem volna vele. Londonban szintén egy régi magyarnál volt a szállás az egyik északi kertvárosban. A kéglivel nem volt semmi baj, de a háziúrnál nem sok barátságtalanabb figurával találkoztam. Eleve gyanakodott mindenkire, aki „otthonról” jött...

Ellenben megérkezésem délutánján, miután helyismeretem már volt,  elsétáltam a Royal Albert Hall környékére, ahol láttam egy másnapi koncert plakátját: Leonard Cohen lép fel! Megkérdeztem, van-e még jegy? Egyetlen darab volt, kakasülőre, 12 fontért. Nem volt kérdés…A legfelsőbb szinten szmokingos gentlemenek és mezítlábas hippik között éltem át azt a pillanatot, amikor Leonard színpadra lépett és énekelni kezdett: „Dance me to the beauty with a burning violin…”. Ha ezt a dalt meghallom, azóta is ez a pillanat jut eszembe. Életem egyik legnagyobb koncertélménye volt, és akkor teljesedett ki bennem a Cohen dalai és költészete iránti, máig tartó szenvedély.

De a következő napokban jártam a londoni rock- és blues-klubokat, természetesen nem hagytam ki a zarándoklatot kedvenc zenénk egyik bölcsőjéhez, a Marquee-hoz (azóta sajnos már bezárták), bújtam a fantasztikus könyvesboltokat (egy Charing Cross-i boltban az eladó sejtelmes tekintettel leinvitált az alaksorba, ahol szado-mazo könyvek tucatjait lapozgatták kifogástalanul öltözött brit úriemberek), láttam kamaradrámát Franz Kafka apjához írt leveleiből, és barangoltam a mozitörténet híres díszletei között a MOMI-ban a Temze déli partján (Azóta már ez is bezárt, az újban még nem jártam).

És én még elmondhattam, hogy voltam a régi Wembley-ben, 40 évvel nagy dicsőségünk után, hogy tudósítsak a KEK-döntőről. Előző nap a parmaiak sajtótájékoztatót tartottak, őket már ismertem a korábbi Parma-Újpest párharcról. A nem létező kolostor város stadionjánál egymás után kaptam el villáminterjúkra olyan nagyágyúkat, mint a később brazil világbajnok Taffarelt, a vb-ezüstérmes olasz Benarrivót és Apollonit, vagy a belga Grünt, aki később fejesével kiejtette a lila-fehéreket. Amikor Tomas Brolin, a babaarcú svéd labdazseni Londonban meglátott, felkiáltott: „Te mindenhol ott vagy?” (Vele ugyanis néhány héttel korábban még akkor is találkoztam, amikor a svéd válogatott Budapesten játszott – az a csapat sem volt kutya: az „eszelős” kapus Ravelli, Kenneth Anderson, Thern, Dahlin…). Aztán kiderült, hogy a kék-sárgák sikerkovácsa, Nevio Scala az olaszon kívül csak németül beszél, és megkérdezte a jelen lévő újságírókat, hogy tudna-e neki valaki angolra tolmácsolni. Tudtam…

A meccs is kedvem szerint alakult, győztünk 3-1-re. Utána beengedtek a fiúk az öltözőjükbe és megajándékoztak egy igazi Parma-mezzel. A programfüzet archívumom féltett kincse.

Másnap ebben a szerelésben flangáltam Londonban, amikor a Trafalgar Square környékén megszomjaztam és betértem egy pubba. Az viszont tele volt piros-fehér mezes Antwerpen-drukkerekkel, akik, amint megláttak, intettek, hogy menjek oda hozzájuk. Magyar reflexekből kiindulva egy pillanatra visszahőköltem, de aztán erőt vettem félelmeimen. Kellemesen elsörözgettünk a belgákkal..

A KEK, mint nemzetközi kupasorozat, 1999-ben megszűnt, utoljára szintén olasz csapat, a Lazio nyerte meg. Abban az évben a Parmának az UEFA-kupa jutott, egy olyan csapattal, amelynek az összeállítása így kezdődött: Buffon – Thuram, Cannavaro… A kék-sárgáknak, akik 1993-ban az európai Szuperkupát is megnyerték, ma is drukkolok, a tulajdonos csődje miatt tavaly nyáron visszaminősítették őket a negyedosztályba, onnan kell visszaküzdeniük magukat. Biztosan sikerülni fog nekik, már csak azért is, mert az új klubelnököt Nevio Scalának hívják, edzőjük pedig Luigi Apolloni…

Szólj hozzá!
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai