Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2018. január 16. 04:26 - Göbölyös N. László

Sirály-Társamnak

1398large.jpg

 

 

már nem a viharfelhők

veszett karnyújtása

 

már nem az óceán

elfeledett tériszonya

 

már nem a másnapos napkorong

lusta virradata

 

már nem az oldalára fordult föld

ferde rotációja

 

de a vége-nincs vágy

test-meleg forráspontja

 

de a szélből gyúrt fészek

hűs hívogatása

 

de a hótalan téli esték

igaz mesemondása

 

de a tündér-hajszálak

ezüst csiklandozása

 

és a földreszállás

kör-körös csendórája

 

vigyázza röptünket

 

2018-01-09

 

Szólj hozzá!
2018. január 14. 07:25 - Göbölyös N. László

Bob Dylan: Eszkimó Quinn (Quinn The Eskimo)

 

nagy hajót csónakot gyártanak az emberek

emlékművet emelnek mások

s vannak kik jegyzetelnek

lóg az orra mindenkinek

akár fiú akár lány

de ha Eszkimó Quinn

csak erre téved

mindenki örömtáncot jár

gyertek ide gyertek oda

mert Hatalmas Quinn maga a csoda

 

úgy tennék ahogy mások is jó ha a cukor édes

de füstölögni és rohanni

nekem nagyon vészes

mindenki a fák alatt

galambokat etet

de ha Eszkimó Quinn

csak erre téved

a galambok mind rá repülnek

gyertek ide gyertek oda

mert Hatalmas Quinn maga a csoda

 

utánzok én macskahangot tehénbőgést ha kell

csak mondd meg gyorsan hogy hol fáj édes

s megmondom ki ringat el

senkit sem hagynak békén aludni

taposnak szüntelen

de ha Eskimó Quinn

csak erre téved

elszendergünk hirtelen

gyertek ide gyertek oda

mert Hatalmas Quinn maga a csoda

(1968)

Szólj hozzá!
2018. január 11. 04:17 - Göbölyös N. László

Zarándoklat a Kísértéshez

Mint már oly sokszor, elindulok egy úton, amelyről nem tudom, hová vezet. Egy ideig gyalog megyek, de miután látom kinyílni magam előtt a végtelen teret, és az út mentén áll egy elhagyott, rendszám nélküli autó, úgy gondolom, hogy azt nekem hagyta itt valaki, hogy könnyebbé tegye zarándoklatomat az ismeretlenbe. 

Az út két oldalán szinte csak kietlen sivatagot látok. Időnként trópusi záporok söpörnek előttem végig. Mire azonban odaérek, ahol a hatalmas esőt látni vélem, eltűnik és az út is száraz marad előttem. A levegő párás forróságából, a szél különös dallamaiból mégis úgy érzem, hogy valahol Indiában járhatok.

A monoton tájban váratlanul egy emberalak tűnik fel az út szélén, stopposnak látom. Amikor közelebb érek, egy csupán vékony láncokba öltözött nőt pillantok meg, bár ezek a láncszemek inkább dekorációként hatnak, mint bármiféle ruhaként. Megállok, és még mielőtt egy szót szólnék, a nő feltépi a kocsim ajtaját, bedobja magát mellém az első ülésre és olyan erővel von magára, mintha egy polip szívókorongjai tapadnának rám.

Percekig tart, mire magamhoz térek ettől a lerohanástól, és végre elindulhatok. A nő persze marad, valamit beszél is hozzám, de nem jut el a tudatomig. Nem azért, mert számomra ismeretlen nyelven beszél, hanem mert úgy érzem, hogy kiszívták az agyamat.

Feltűnik egy út baloldalán egy kissé romos építmény, feléje kanyarodom. Egy hippi kommuna települt köré, valaki szitáron játszik, a többiek meditálnak és érkezésünkre sem zökkennek ki belőle. Lefekszem közéjük a forró homokba, hátha le tudom ezzel rázni a nőt magamról, de ő is leheveredik és úgy tesz, mintha szintén meditálna.

Mindössze egy ember nem vesz részt a kollektív tudatmódosításban, egy indiai fiatalember, aki olyan ruhát visel, mint hazája 20. századi elnökei. Egy nagy város terve fekszik előtte, amelyben láthatóan több a zöld övezet, mint a lakóház vagy más épület. Azért vonult ide vissza, mert nyugodtan dolgozhat, és néha még főz is a hippiknek, bár nem tartozik közéjük. Felajánlja, hogy járjam körbe a leendő várost, még terepjáróját is kölcsönadja. Próbálom rábízni a láncos nőt, de elutasítja, mert szerinte a nő, attól a pillanattól kezdve, hogy felvettem őt az út mentén, hozzám tartozik. Mire beszállok a terepjáróba, a nő már bent is ül. Innentől kezdve, bárhol járunk, legyen az nagy szabadtéri múzeum, vagy katonai objektum, mindenütt folyamatosan szexelni akar, mert meggyőződése, hogy még sok olyan helyszín van, amelynek az élményét nem próbáltam ki.

Egyre gyorsabban vezetek, messze még az indiai építész  élhető városa, csak egy közbülső, zsúfolt településig jutunk el, ahol belekeveredünk  - mint utólag megtudom – egy gyilkos autós üldözésébe, és a rendőrök azt hiszik, hogy mi vagyunk az erősítés. A nő ekkor váratlanul kiugrik a mozgó autóból, felpattan, majd fejveszetten rohanni kezd, egyenest a rendőrök karmaiba. A következő pillanatban már körbeveszik kölcsön kapott terepjárómat a szirénázó autók, valaki kiszáll, hozzámlép és ismerteti jogaimat. A vád ellenem emberrablás, autólopás és a hatóság megtévesztése.

 

Szólj hozzá!
2018. január 09. 05:27 - Göbölyös N. László

Több száz éves dokumentumok a kelet-európai zsidók múltjáról

xvm11e182fa-e700-11e7-b1b5-c67a4b247897.jpg

Vilniusban egy templom gyóntató fülkéjében rejtegetett dokumentumok a kelet-európai zsidók életének fontos emlékei.  

A gazdag örökség vallási szövegekből, jiddis irodalmi és költészeti művekből, önéletrajzokból, fotókból áll. Hosszú időszakot fognak át, egyes anyagok a 18. század közepéről valók.

„Ezeknek a dokumentumoknak alapján rekonstruálni lehetne a zsidók holokauszt előtti életét, nem hiányzik belőle egyetlen szempont, egyetlen periódus sem” – mondta a le Figarónak David Fishman, aki a New York-i teológiai szemináriumon zsidó történelmet tanít.

A dokumentumokat a náci megszállás, illetve a szovjet rendszer idején rejtették el, akkor találták meg, amikor a templom archívumát átköltöztették a litván nemzeti könyvtárba. Egy 30 évvel ezelőtt megtalált gyűjteménnyel együtt a zsidó történelem számára a legjelentősebb felfedezés a Holt-tengeri tekercsek megtalálása óta – vélik a szakemberek.

A legértékesebb darabok között tartják számon azokat a kéziratokat, amelyeket Avram Sutzkever, a nagy jiddis költő írt a vilniusi gettóban. Eddig azok a verziók voltak ismertek, amelyeket a költő a II.világháború után emlékezetből írt meg újra. Köztük van egy szerződés, amelyet 1857-ben kötött a híres Ramailes jesiva a zsidó vízhordókkal, betekintést enged az akkori mindennapi életbe: egy Bibliáért és egy Talmudért cserébe az iskola ingyen kölcsönzött a vízhordóknak egy termet, ahol szombaton és a zsidó ünnepeken imádkozhattak.

Zemach Shabad doktor könyvéből megismerhető a Vilniusban pezsgő zsidó vallási és kulturális élet. A szociális és politikai aktivista orvos alapította 1925-ben a YIVO-t, a jiddis tudományos intézetet, amely a közösség egyik legjelentősebb intézménye volt. Egy évvel később megnyílt New York-i fiókja, és ez lett a szervezet központja a náci megszállás után.

1941-ben, miután a hitleristák elfoglalták Vilniust, gyakorlatilag teljesen megsemmisítették a litvániai zsidó közösséget és kifosztották kulturális örökségét. Fishman A könyvcsempészek (The Book Smugglers) című könyvében leírja, hogy a nácik hogyan használták fel a litvániai zsidó költőket és értelmiségieket a legértékesebb javak összegyűjtésére, hogy elküldjék azokat egy tervezett németországi intézménybe, ahol tanulmányozni szándékoztak a kiirtásra szánt népet. Az elrabolt kincsek egy részét elvitték Frankfurtig, de a gettó lakóinak sikerült sok mindent elrejteniük, sokszor az életük kockáztatásával.

A háború után Antanas Ulpis litván könyvtáros a kéziratokat a szovjet hatóságoktól mentette meg, miután meg akarták azokat semmisíteni a sztálini tisztogatások keretében. Egy részüket olyan újsághalom alá dugta, amelyet senki sem olvasott a templom gyóntató fülkéjében. A templomot ugyanis a szovjet időkben könyvtárnak használták. Megtalálásuk után vitték át azokat a nemzeti könyvtár zsidó szekciójába, ahol a gyűjtemény már 170 ezer oldalból áll.

A YIVO 2015-ben kezdte saját gyűjteményét digitalizálni.

1941 és 1945 között közel 200 ezer litvániai zsidót öltek meg a nácik. Ma mindössze 3000-en élnek a 2,8 millió lakosú balti országban.

  

Szólj hozzá!
2018. január 07. 07:46 - Göbölyös N. László

Allen Ginsberg: Lábjegyzet az Üvöltéshez (Footnote to Howl)

Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! Szent! A világ szent! A lélek szent! A br szent! Az orr szent! A nyelv és a farok, a kéz és a segglyuk szent! Minden szent! Mindenki szent! Mindenütt szent! Mindennap, mindörökké! Minden ember angyal! A segg mint a szeráfok szent! Az rült szent mint te miként lelkem szent! Az írógép szent a vers szent a hang szent a hallgató szent az extázis szent! Szent Peter szent Allen szent Solomon szent Lucien szent Kerouac szent Hunckle szent Borroughs szent Cassady Szentek az ismeretlen szenvedő koldusok szentek a szörny emberangyalok! Szent az anyám a diliházban szentek a kansasi nagyapák farkai! Szent a morgó szaxofon szent a bop apokalipszise! Szentek a jazzbandák a marihuana a hipsterek a pejot békepipák és dobok! Szent a felhőkarcolók és a járdák magánya! Szentek a milliókkal teli kávéházak! Szentek a titokzatos könnyfolyók az utcák alatt! Szent a magányos pusztulat! Szent a középosztály báránycombja! Szentek a lázadások őrült pásztorai! Aki bírja Los Angelest, az maga Los Angeles! Szent New York Szent San Francisco Szent Peoria és Seattle Szent Párizs Szent Tanger Szent Moszkva Szent Isztambul! Szent idő mindörökké szent öröklét az időben szentek az órák az időben szent a negyedik dimenzió szent az ötödik Internacionálé szent a Moloch angyala! Szent a tenger szent a sivatag szent a vasút szent a mozdony szentek a látomások szentek a hallucinációk szentek a csodák szent a szemgolyó szent a szakadék! Szent megbocsátás! irgalom! könyörület! hit! Szent! A miénk! testek! szenvedés! nagyság! Szent a lélek természetfeletti extrabrilliáns intelligens kedvessége!

(1955)

Szólj hozzá!
2018. január 05. 07:00 - Göbölyös N. László

Ismétlésre bocsátva

Kapok egy levelet, amelyben felszólítanak, hogy újra le kell tennem a magyar érettségit, mert az előző érvényét veszítette, különben is, néhai magyar tanárom és igazgatóm sportszerűtlen segítséget nyújtott nekem annak idején, mert nem akarták, hogy az évfolyam legjobbja egy nemszeretem tétel miatt kapjon ötösnél rosszabb jegyet.

Kissé furcsállom, hogy 43 év után jut eszébe valakinek ez az ügy, de nem csinálok belőle gondot, hiszen azóta is folyamatosan olvasok, nehezen tudnának megfogni. Ismét el kell mennem a Városba, de egy adminisztrációs hiba folytán nem egykori Alma Materemben, hanem Kékasszony iskolájában, annak is a halljában kell eleget tennem a megismételt érettséginek.

A bizottság még késik, de egy kedves, babaarcú, égszínkék szemű hölgy bíztat, hogy húzzam ki a tételemet. Magabiztosan nyúlok a papírhalmazba balkézzel, és a sorszám szerint legutolsót választom ki.

És jobban lebénulok, mint közel négy és fél évtizeddel korábban.

Az első kérdés a nagy magyar mesemondó egyik nemrég előkerült regényének rövid elemzése, amelynek címe: A mézsüt. Így, egybeírva. Ha külön lenne, érteném, mint jelent, de így valami török kifejezésre gyanakszom, vagy arra, hogy a mesüge szót írták el, de nincs lehetőségem segédeszköz felhasználására. A könyvről pedig soha nem hallottam. A második kérdés a Zabhegyező főhőse öregkorára vonatkozik, amit tudtommal szerzője soha nem írt meg, de állítólag már ez is előkerült, csak még nem publikálták. A hölgy látja elkeseredésemet, szelíd mosollyal nyugtat és megígéri, hogy minden segítséget meg kapok tőle, még akkor is, ha nem kérem. A nyomaték kedvéért mindjárt szájon is csókol, el sem akar engedni. A biztatás megteszi hatását, mindkét tételről folyékonyan beszélni kezdek, miközben a terem legtávolabb eső része benépesül asztal mögött ülő emberekkel, akiknek az arcát képtelen vagyok kivenni és csak valami mormogás-félét hallok az irányukból, lehet, hogy nem is rólam beszélnek.

Miután végeztem a feleletekkel, az égszínkék szemű hölgy elégedetten bólint, bár megjegyzi, hogy a csókom lehetett volna jobb is, de még van egy mentő kérdés, amiért megkaphatom az ötöst. Öt perc gondolkodási idő után el kell sorolnom kedvenc kortárs költő-dalszerzőm, L.C. tíz legrosszabb dalát és meg is kell indokolnom választásomat. Ezen annyira felháborodom, hogy közlöm a hölggyel: csókolja őt meg az ugandai hegyi gorilla és otthagyom az egészet.

Már régen magam mögött hagytam az épületet, amikor eszembe jut: mihez kezdek most, hogyan kapok munkát, ha még egy érvényes érettségim sincsen? 

 

Szólj hozzá!
2018. január 03. 06:35 - Göbölyös N. László

A Halleluja 14 árnyalata

Timothée Vilars esszéje Leonard Cohen lemezeiről

songs.jpg

Az élet tele van rettenetes iróniákkal. Leonard Cohen alig egy hónappal azután halt meg 2016 november 7-én, hogy Bob Dylan megkapta az irodalmi Nobel-díjat – az a dalköltő, akihez annyiszor hasonlították. E hónap alatt jelent meg utolsó, 14. stúdió-albuma, egyik legjobb munkája, amelynek hangvételében sokan hitelt adtak az alkotó egészségi állapotáról szóló híreknek.

A You Want It Darker sötét és megbékélő requiemje, a tökéletes búcsú előtt, amely lezárta költői rögeszméinek 60 évig tartó útkeresését, ezerféle Cohen létezett: québec-i trubadúr, excentrikus regényíró, depressziós szec-szimbólum, kabbalista, akit Krisztus alakja kísértett, fekete sztárénekes, száműzött próféta, buddhista szerzetes, öreg dandy. De 14-féle mindenképpen létezett, ugyanannyi, amennyi albuma jelent meg. 

Az első, a "Songs of Leonard Cohen" (1967) volt a leglíraibb.

Ma csaknem elképzelhetetlen lenne: Leonard Cohen már 33 éves volt, amikor megjelent első albuma a Columbiánál. Addig sem tétlenkedett, mert már 22 évesen publikált, amikor még a montreali McGill egyetemre járt, három, kritikai elismerésben részesített verseskötete jelent meg, amelyekben már keverte a nyers szexualitást a vallással, valamint két bizalmas hangú regénye is. Már születendőben volt a Hydra-szigeti költő legendája – ott bomlott ki szerelme a norvég Marianne Ihlen iránt. Kettejük életéről szól természetesen a So Long Marianne. De a dalvilágban egy másik női keresztnév hozza meg a hírnevet neki.

Miután New York-ba költözött, ahogy egy vidéki fiú felmegy a fővárosba, Cohen megismerkedett a helyi folk-társasággal. Judy Collins, akinek elénekli a telefonba a dalt,  teszi először népszerűvé a Suzanne-t, majd 1967. áprilisában belöki őt a színpadra. Jófiús megjelenése, sírból jövő hangja, és három akkordja (mellesleg remek hangszerelés mellett) szemetszúrnak John Hammond producernek, aki néhány évvel korábban Bob Dylant is felfedezte. Az albumon szerepel több olyan „sláger” is, amelyek egész koncertpályafutását végig kísérik. A kritika már ekkor jól fogadja – így lesz e végig – a lemez sokkal jobban fogy Európában, mint az Egyesült Államokban.

A Suzanne a lemez emblematikus dala, amely a Parasites of Heaven kötetben jelent meg először. E „félbolond”, nagylelkű nő portréjában, aki a Szent Lőrinc folyó partján ül, benne van a csírája mindannak, ami következik: két lélek tökéletes találkozásának ideálja, a bizonytalan határvonal az egybeolvadó szerelem és a vallás között, a vég nélküli vágy, amelyet csak pillanatnyi kegyelmi állapotok szakítanak félbe. A felfedezendő dal a Master Song: enigmatikus szöveg egy szerelmi háromszögről, valamint az úr és foglya közötti távoli rivalizálásról.

A  2., a  "Songs from a Room" (1969) a legpolitikusabb.

„Mint madár a dróton/mint részeg az éjféli áhítaton/megpróbáltam szabaddá lenni/mint egy horogra vetett féreg” -  a country-egyszerűségű Bird on The Wire nyitja meg ezt a politikus hangvételű albumot, amelyet a hóhérok és áldozatok kapcsolatai lengenek be. A The Old Revolution egy ifjú forradalmár csalódásait idézi fel, míg a The Butcher vagy a Story of Isaac azokról a világokról szól, ahol a hatalmasok erőszakkal szereznek érvényt érdekeiknek. Itt hallható Leonard Franciaországban legismertebb dala, a The Partisan, amelyet szinte szó szerint egy, a II.világháborús ellenállásból vett át és az elégikus Seems So Long Ago, Nancy, amely egy barátnőjének, egy montreali bíró lányának öngyilkosságát meséli el.

Az emblematikus dal a Bird on the Wire, amely óriási hatást gyakorolt az utána következő akusztikus dalokra. Később többek között Joe Cocker és Johnny Cash is elénekelte, első két sorát pedig Kris Kristofferson vésette rá leendő sírjára.

A felfedezendő dal a Story of Isaac. Fájdalmas Cohen számára az apa-fiú viszonyról, tekintettel arra, hogy 9 évesen vesztette el az apját. A szöveg az Ábrahám-mítosz újrafogalmazásával kezdődik, és antimilitarista mese lesz, valamint az ideológiákkal szembeni gyanakvásra való felszólítás – a vietnami háború közepén.  „S ha ezután testvérnek mondotok/bocsássatok meg hogy kérdem/honnan-e jogotok?”

A 3.,  "Songs of Love and Hate" (1971), a legkétségbeesettebb

Ezzel ő maga is tréfálkozott a színpadon. Cohennek, aki élete nagy részében harcolt a depresszió ellen, sosem volt „vidám fickó” híre (egy későbbi dalában a „kétségbeesés fűszeresének” nevezte magát). Ez a lemez úgy épül fel, mint egy tükör, minden szöveg válasz egy másikra. Nincs az a metál-dal, amely sötétebb és erőszakosabb lenne, mint az Avalanche. Ami pedig a kifejezetten szuicid hangulatú Dress Rehearsal Rag-et illeti, amely igazi bravúrdarab a kamaszkori szorongásokról, Cohen szinte soha nem énekelte élőben, és „kidobni valónak” tartotta. Ugyanakkor emlékezetes a Lat Year’s Man szép bibliai kóborlása, valamint a Joan of Arc, Jeanne D’Arc és máglyájának szerelmi metaforája.

Emblematikus dal a Famous Blue Raincoat. Egy hideg New York-i éjszakán, Cohen megrázó levelet ír „testvér-ellenségének”, aki kék ballont visel. Ő maga befejezetlennek és nem elég világosnak tartotta ezt a szerelmi háromszög-történetet, amelynek a szcientológia vallása húzódik a hátterében. Minden idők egyik legszebb dala lett belőle.

A felfedezendő dal az Avalanche, amely tele van gyűlölettel, és amelyet oly ragyogóan dolgozott fel Nick Cave.

new_skin.jpg

A 4., a New Skin for the Old Ceremony (1974) a legromantikusabb.

Leonard Cohen, aki 1970-ben a Wight-szigeten lépett fel, ekkor ért először népszerűsége csúcsára. Az 1972-ben forgatott európai koncertfilm, a Bird on The Wire, amelyet Tony Palmer rendezett, olyannak mutatja meg, amilyen valójában: mélynek, mágneses hatásúnak, akarata ellenére is csábítónak, felvilágosultnak, igényesnek és rendkívüli érzékenynek. Hosszú jelenetek láthatók jeruzsálemi koncertjéről, ahol többször is levonul a színpadról, annyira felzaklatja a közönség, a helyszín és nem utolsósorban a kábítószer.

A New Skin for the Old Ceremony visszatérés önmagához. A legszenvedélyesebb albuma, egyike azon keveseknek, amelyen komolyan gondolja a párkapcsolatokat. (Ilyen dala, az Is This What You Wanted és az I Tried To Leave You). A Field Commander Cohen mini-önéletrajz tele öniróniával, mind saját szerelmi elkötelezettségi kísérleteiről, mind pedig az izraeli hadseregről és a Castro-rendszerről.

Az emblematikus dal a Chelsea Hotel N°2. Ebben Leonard Cohen elárulja, hogy megvárattatta limuzinját a Janis Joplintól kapott orális szex miatt. Bár nem volt túl elegáns dolog tőle, de végül ebből az anekdotából mégiscsak egy megható tisztelgés született, a szabadság tere, a mitikus New York-i szálloda iránt is.  

A felfedezendő dal a There is A War. „Háború van gazdag és szegény között/háború a férfi és a nő között”. Kész provokáció a Flower Powerrel szemben, és izgató gondolat az emberi kapcsolatok konfliktus-jellegéről.

Az 5., a Death of A Ladies' Man (1977) a legmondénebb.

Cohen legellentmondásosabb, és egyben legkevésbé szeretett albuma. Valószínűleg azért, mert egy pszichopata zseni, Phil Spector volt a producere, aki pisztollyal a kezében járkált a stúdióban, jelenleg pedig börtönben ül, mert elemésztett egy színésznőt. Technikája, a Wall of Sound, az egymásra halmozott hangszerek áradata éppen Cohen első számú fegyverét, különlegesen távolságtartó hangját fojtja meg.

A kicsit végtelennek tűnő, máskor a csaknem 10 perces címadó dal imázsa által agyonütött albumnak azért vannak szép pillanatai, mint például a nagyon cohen-i Memories, vagy a machiavelikus I Left A Woman Waiting. Cohen, akit két nő között áll a borítón, azt állítja, hogy bordélyból bordélyba járva nőtt fel, mígnem nőbolondnak nevezi el magát – és ez a címke rajta ragad.

Az emblematikus dal a Don't Go Home With Your Hard-On. Tréfás, frenetikus szám, amely egy szépségszalonról szól, és nem értjük meg rögtön a hely valódi természetét. Cohen mániákus hangját ezúttal Bob Dylan és Allen Ginsberg kíséri személyesen a háttérből.

A felfedezendő dal a Paper Thin Hotel. Messze az előbbi őrületéről, Cohen leírja magányát egy papírvékony falu szállodában, ahol kihallgatja álmai hölgyének „csókos ütközetét” egy másik férfival. Vajon mit érez ilyenkor egy „gyönyörű vesztes?”. A lemondás paradox örömét…

A 6,  a Recent Songs" (1979), a leggyökértelenebb

Bár sokkal minimalistább, mint az előző lemez, a Recent Song, ami a maga korában üzleti bukás volt, a legkülönözőbb zenei hatásokat gyűjti be, a jazztől (Came So Far for Beauty) a zsidó zenéig, a hegedű állandó jelenlétével. A lassú és nosztalgikus album kivülállókról és a száműzetés fájdalmáról szól, többek között a québec-i népdal, az Un canadien errant hihetetlen franciaságú előadásával, leöntve mariachi-szósszal…

Az emblematikus dal a The Gypsy's Wife. Egy férfi alkonyi hangulatban keresi eltűnt „cigánylány” párját. Gyakran játszotta élőben is, időnként flamencós vagy keleties kíséretekkel.

A felfedezendő dal a Came So Far for Beauty. Egy férfi először szent lesz, majd tűzbe és vérbe borítja a világot, hogy magára vonja a szeretett nő figyelmét – persze hiába. Gyöngyszem zongorára és énekhangra.

A 7. , a Various Positions" (1984), a legmetafizikusabb.

Radikális fordulat. Ahogyan Dylan felzaklatta híveit, amikor elektromos gitárt vett kezébe, Cohen ugyanezt teszi – szintetizátorral. A mesterséges ritmusgéptől megkapja azt a meztelenséget, amit keres, miközben az arkangyali női kórusok, amelyek mindig is a védjegyei voltak, erőteljesebbek, mint valaha. Leonard Cohen 50 évesen egy éjszakai, misztikus, csaknem elvont lemezt készít. A lemez nem győzi meg a Columbiát, annyira nem, hogy Észak-Amerikában meg sem jelenik. Pedig ezen hallható az a csoda, amely később számtalan koncertjének nyitánya lett, a Dance Me to the End of Love.

Az emblematikus dal pedig mi lehetne más, mint a Hallelujah. Amikor Cohen megkérdezte Dylant, hogy mennyi idő alatt írta meg az I and I című dalt, Bob azt felelte: 15 perc alatt. És Te a Hallelujah-t?- kérdezett vissza Dylan. „Két év alatt” – hazudott Cohen. Valójában nem lehet tudni, hiszen ez a nehezen született dal eredetileg több tucat strófából állt – papíron. Végül Cohen legegyetemesebb dala lett, népszerűsége lassan már ott tart, hogy el is felejtik eredeti szerzőjét. Ebben a szövegben, amely annyiszor változott az évek alatt, s amelynek nem a stúdióváltozata a legjobb, egy állandó van a Hallelujah, egy hívő ember örömteli refrénje, de egyben egy ambivalens, keser-édes „hideg és megtört kiáltás”, amely egyszerre méreg és gyógyír, kín és felszabadulás, egész életművének totem-szava.

A felfedezendő dal a Night Comes On. Szédítő utazás öt versszakban egy ember életén át a születéstől a halálig, az árulás élményétől az apaságig. Altatódal olyan estékre, amikor az ember ki akar lépni a világból.

man.jpg

A 8., az I'm Your Man (1988), a legférfiasabb.

Ezzel tért vissza Leonard Cohen a zene világszínpadára. Bár a szintetizátorok állandó használata a hangzást a 80-as évekbe helyezi, a szövegek konkrétabbá válnak, megspékelve az eddig tőle szokatlan fekete humorral. Hangja férfias, magabiztos. A világ egyszer s mindenkorra baljós lesz, a First We Take Manhattan hatalomért való versenyfutásától a „mindenki rohadt” csipkelődésig, amely az Everybody Knows-t jellemzi, és a Jazz Police torzszülöttjéig. Maga az énekes elbarikádozza magát (Tower of Song), és közben mesteri módon alkalmazza önmagára példaképének, Federico García Lorcának versét a nagyon bécsi Take This Waltz-ban.

Az emblematikus dal az  I'm Your Man. A borítón nagy sötét szemüvegben, csíkos öltönyben, jól fésülten látható, kezében egy félig meghámozott banán, gyengébbek kedvéért…pedig az I'm Your Man inkább az abszolút alávetettség balladája, mintsem az uralkodó férfié.  

A felfedezendő dal a First We Take Manhattan. De ki ez az árnyékember, akinek baljós terve megszerezni a New York-i szigeten, aztán Berlint? Terrorista? Náci vezető? Üzletember? Gengszter? Cohen később azt állította, hogy elfelejtette, mi volt az eredeti ötlet. Ettől még elbűvölő marad a főszereplő „bosszúálló útja”, akit „elítéltek húsz évi unalomra”, különösen azzal a művészi fekete-fehér klippel, amelyet a Trouville-sur-Mer-i tengerparton készített hozzá Leonard francia barátnője, Dominique Isserman fotós. 

A 9.,  The Future" (1992), a legprofetikusabb

A 90-es évek elején, amikor a világ a szovjet blokk bukását ünnepelte, és örvendezett az örök béke és prosperitás eljövetelén, Leonard Cohen elővette görbe tükrét, és amit leszűrt belőle, fölöttébb kellemetlen: „Testvér, a jövőbe látok/gyilkolok”. A címadó dalban nemcsak a geopolitikai egyensúlynak azonnali eltűnését jövendöli meg, hanem a magánélet minden mértékegységének végét is. Még azt is megengedi magát, hogy visszakövetelje a berlini falat. A túlélésre egyetlen eszköz a szerelem – vallja ebben az apokaliptkus szövegben, miközben kifejezetten optimistán nézi választott hazája jövőjét (immár Los Angeles-ben él): „Demokrácia jön az USÁ-ra” – énekli a dalban, amely himnusz „a legrosszabb és a legjobb bölcsőjéhez”. Nehéz ezt a dalt úgy újra hallgatni, hogy tudjuk: Cohen egy nappal Donald Trump megválasztása előtt halt meg.

Az emblematikus dal éppen a The Future, egy prédikáció, amelynek összevisszaságában megjelent Charles Manson, Szent Pál és Hirosima.

A felfedezendő dal az Anthem, amely ugyanolyan fatalista, csak radikálisan különböző az előbbinél. „Valami mindig elreped/hogy a fények/beszűrődjenek”. Egyike azoknak a coheni soroknak, amelyek szállóigévé lettek.

A 10., a Ten New Songs" (2001), a legmélyebb.

Alkohol, spirituális válság: Cohen egészségi állapota megromlik. Az 1993-as turné végén váratlanul visszavonul, a szó minden értelmében. Kiszáll a zene világából, és bevonul a kaliforniai partok felett emelkedő Mount Baldy zen kolostorába. Nem hirtelen elhatározásról van szó, immár 20 éve követi japán mestere és barátja, Roshi tanításait. Cohent 1996 augusztusában szentelik szerzetessé. Fekete ruhát ölt, leborotválja a fejét, hajnali három órakor kell és írni kezdi a Vágyakozás könyvét. Depressziója azonban 1999-ben váratlanul súlyosbodni kezd, és lejön a helyekből. „Végül megértettem, hogy nincs semmi érzékem a spirituális dolgokhoz” – írja öniróniával könyvében. Az év végén behúzódik egy Los Angeles-i privát stúdióba régi alkotótársával, Sharon Robinsonnal, és elkezdi Ten New Songs felvételeit, ami két év múlva jelenik meg. Homogén, lecsendesült és intim lemez lett az eredmény, nagyon más, mint az előzők, mégis sikeres lett.

Az emblematikus dal az A Thousand Kisses Deep, amelyet az utóbbi években oly gyakran felhasznált a mozi. Ez a sűrű és érzéki dal, amely tele van a kudarc képeivel, úgy szól, mint a vereség titokzatos elfogadása. Sosem szólt még ennyire makacsul Cohen szintetizátorának ritmusgépe.

A felfedezendő dal a Boogie Street. Hipnotikus párbeszéd Robinson és Cohen között, az előző dal természetes következménye.

A 11., a Dear Heather (2004), a legintimebb.

Valószínűleg Cohen leggyengébb albuma. Akkori élettársával, Anjani Thomas énekesnővel készítették közösen, kevésbé melodikus, több felesleges ismétlés van rajta, és olyan szövegek is, amelyeket nem ő írt. Cohen már nem igazán énekel, jellemző a New York-i merényletről írt elég unalmas dal, az On That Day.

Az emblematikus dal a The Letters. Egy perverz levelezés története, amelyet Sharon Robinson brilliánsan meghangszerelt.

A felfedezendő dal a There For You, amelynek szintén Sharon volt a társszerzője.

A 12, az Old Ideas (2012), a legbölcsebb.

A történet itt véget is érhetett volna. De amikor Leonard Cohen túllépett 70. életévét, kiderült, hogy pénzsóvár impresszáriója tönkretette: 5 millió dollárt csalt ki tőle. Stábja gyorsan gyűjtést szervez neki, hirtelen összevágnak róla készült dokumentumfilmeket, hogy legyen pénz a kasszában, de ez sem elég. 2008-ban, 74 évesen, Leonard Cohen újra színpadra lép és diadalmas turnét kezd a világ körül. Öt éven át énekel szinte megszakítás nélkül.

Az emblematikus dal a Going Home. Már a nyitódaltól kezdve Leonard Cohen, aki magát „maskarába öltözött nyomorult lustaságnak” írja le egyes szám harmadik személyben, párbeszédet kezd Istennel.  Ennek ürügyén dalt akar írni a szerelemről, egy himnuszt a megbocsátásról, egy kézikönyet azoknak, akiknek együtt kell élniük a kudarccal…

A felfedezendő dal a Darkness, amely egy kicsit olyan, mint egy érett Avalanche, a mérgező szerelem ragozása. „Legyőzni téged könnyű volt/a sötéttel fizettem”.

r-6150357-1463691219-6939_jpeg.jpg

A 13, a  Popular Problems" (2014), a legfelszabadultabb.

Az abum első dalát, a Slow-t kivéve, amelyben adózik saját közmondásos lassúságának, a Popular Problems meglepően üde lemez egy 80. születésnapját ünneplő férfitól. Kevésbé míves, de ritmusos, melodikus és optimista, olyan, mintha Cohen hirtelen megszabadult volna egy egész életen át viselt tehertől. Mi több, még a szexuális vágyra is képes távolságtartóan visszatekinteni.

Az emblematikus dal a Born in Chains. Cohen hihetetlen fontosságot tulajdonított ennek a dalnak, ennek az újabb ótestamentumi hivatkozásnak, amelyről azt állította, hogy 30 évig írta. A fáraó igáját megszabadult zsidó rabszolga maga a depressziótól, a libidótól, metafizikai kételyeitől megszabadult Cohen. Úgy tűnik, végül győztesen kerül ki egy élet harcából.

A felfedezendő dal a Nevermind. A True Detective sorozat tette igazán népszerűvé, ez az ellenállási dal egy felforgató ügynököt idéz fel, aki egy elnyomó rezsimbe épül be. Ez az erőteljes szöveg, amelyet arab nyelvű női vokálok ellenpontoznak, számtalan értelmezést elbír.

A 14, a You Want It Darker" (2016), a leggyászosabb.

Volt benne annyi elegancia, hogy figyelmeztetett minket, mielőtt elment. „Kész vagyok, Uram”, „Felállok az asztalról, a játszmának vége”, „Eloltom a lángot”. Amikor a Cohen-rajongók október 21-én meghallgatták a lemezt, megdöbbentek: kimondottan baljós, egyértelműen végrendeletszerű, és mégis elsőrangú album. Amelyben leteszi a fegyvert (Treaty), búcsút mond a szerelemnek, „ennek a megszelídett mocskos állatnak”. Néhány hónappal korábban, Marianne halála előtt néhány nappal, Cohennek volt ideje írni öreg barátnőjének és szerelmének: „Azt hiszem, hamarosan ismét találkozunk. Annyira közel vagyok hozzád, hogy ha kinyújtanád a kezed, elérnéd az enyémet..” „Készen állok a halálra. Remélem, nem túl kellemetlen” – nyilatkozta a New Yorkernek, néhány nappal az album megjelenése előtt.

Kell egy sajtókonferencia, hogy megnyugtassa a rajongókat: Cohen persze öreg, hangja gyenge, de élvezettel incselkedik az újságírókkal: ugyanolyan sármőr, szellemes mint régen. „Azt hiszem, egy kicsit túldramatizáltam a dolgot, mint mindig. Eltökélt szándékom örökké élni” –mondja, nagy nevetéstől kísérve. Rajtunk nem fog múlni.

Az emblematikus dal a You Want It Darker. Annyira szigorúan sötét, hogy rögtön remixelte a német minimalista elektronikus zene mestere, Paul Kalkbrenner. A 80 éves férfi hangja a montreali Shaar Hashomayim zsinagóga kórusa halálos huhugásán nyugszik. Fiatal korában idejárt. „Hineni, íme itt vagyok, Istenem”. A kör bezárult.

A felfedezendő dal a Steer Your Way. Mérleg-dal a véglegességről, pont egy létezés végén, amelyet „évről évre, hónapról hónapra, napról napra, gondolatról gondolatra” élt.

 

Szólj hozzá!
2017. december 29. 05:55 - Göbölyös N. László

Naplóféle 17/12 (Elmeél 71.)

pizza-napoletana.jpg

Megjött a hó Szent Borbála napján, és ezzel együtt a kitárt kabátok ideje. Nincs annál csodálatosabb, mint amikor az ember, persze ingén keresztül, szinte a testén érzi a hópelyhek verdesését. Csak Édesanyám meg ne lássa, mert ő 3 éves korom óta, amióta a mandulámat kivették, attól retteg, hogy megfázom. Pedig így még sosem fáztam meg. És sálat sem kötök hó ellen.

A buszon futok össze G.B. színész-előadóművésszel, aki többek között arról híresült el, hogy egy nap alatt felolvasta József Attila összes versét, és hogy a kapolcsi kocsma udvarán reggelente fejezeteket adott elő Hrabal Őfelsége pincére voltam című regényéből. Mit tagadjuk, elég rossz bőrben van, tudom, hogy súlyos beteg is volt. Hülye kérdésemre – „hogy vagy?” – így felel: „Nem jól. Nagyon nem tetszik nekem ez a mostani rend. A rendszerváltás előtt a megtűrt kategóriába tartoztam, most sikerült felküzdenem magam a tiltottak közé.” „Egyszer még  büszke leszel rá” – mondom, de G.B. most nem érti a viccet. „Büszkeség? Baszd meg – van egy kilenc és egy tizenegy éves gyerekem. És nincs munkám. Mire legyek büszke?” Ég a pofám. Én még a megtűrtek kategóriában vagyok, munkám is akad. Jobb, ha megbecsülöm a lehetőségeimet…

Egy napon halt meg Johnny Hallyday, a franciák Elvise és Christine Keeler, aki egyszerre volt a brit hadügyminiszter és a londoni szovjet katonai attasé szeretője. Johnny halálát a franciák nemzeti gyászként élték meg, „Meghalt az utolsó bálvány” – írta róla a Le Figaro,  a gyászesemény mínuszos hírré fokozta le az izraeli amerikai nagykövetség tervezett jeruzsálemi költőzését, és Macron francia elnök algériai „baráti” látogatását. Pedig nem volt szent, folyamatosan két végén égette az életét, falta a nőket, a nők is őt, a színpadon majd felrobbant, mégis 74 évet élt. Christine nemcsak Őfelsége Kormányát buktatta meg 54 évvel ezelőtt, hanem beírta magát a színház- és mozitörténetbe, A miniszter félrelép című komédiával, amelyet az ő afférja ihletett. A rossznyelvek szerint két évvel később II. Erzsébet királynő azért tüntette ki a Beatles-t az MBE-vel, hogy feledtesse a Keeler-Profumo blamázst a világ előtt – igaz, a „jejejét” üvöltő gombafejűek birodalmi elismerése is váltott ki némi felháborodást szigetországi konzervatív körökben. Három évtizeddel később egy Monica Lewinsky már kevés volt Bill Clinton megbuktatására, nem is szólva Marilyn Monroe halálának máig homályos körülményeiről vagy arról a meggyilkolt magyar örömlányról, akinek a telefonjában politikusok és más illusztris személyek nevei sorakoztak.

A világörökség része lett a Pizza Napoletana. Néha jó dolgok is történnek a nagyvilágban, két háború és három elmebeteg politikus között.

Láttunk egy szép filmet a szeretetről és az elmúlásról. Ez volt a Kicsi Fa az indiánok között, amely után szomorúság ülte meg a lelkemet, hiszen nekem is fel kell készülnöm arra a napra, amikor Szüleim már nem lesznek. És vajon mi lesz az, amit itt hagynak magukból, és mi lesz, amit belőlem magukkal visznek odaátra?

Kultuszfilmek kíméljenek! Elkezdtük nézni a Boratot és 20 perc után kikapcsoltuk. Ilyen alpári, szellemtelen baromságot már régen láttunk. Mitől lett ez ekkora szám, érthetetlen.

Bababoltos nővel elegyedünk szóba a gyermekvállalás anyagi nehézségeiről, ahonnan már csak egy lépés a jelenlegi kormányzat szidása. A hölgy elmeséli, hogy egy ismerőse előtt csakis áhitattal szabad kiejteni OV nevét, mi több, még hűtőmágnese is van róla. Magát radikálisnak mondja, szerinte a cukisodó szélsőjobbosok (meghatározás tőlem, nem tőle) fogják OV-t elsöpörni. Csendben emlékeztetjük arra, hogy a vörösiszap sújtotta Devecserben e párt azzal nyert önkormányzati választást, hogy előkerítik az ellopott kétmilliárdnyi segélyt, és azóta sem történt semmi. De ezt már a hölgy nem hallja meg…

Egy napon belül kétszer zsidóztak le. Először a Nyugati téren öreg barátommal együtt, miközben a Hanuka-bulit néztük, egy kicsit távolabbról, aztán a buszon, miközben egy, Trump Jeruzsálem-döntését elemző cikket olvastam. Mindkét fazon erősen részeg volt. De jól tudjuk, hogy az ital a legritkább esetben változtatja meg az ember bensőjét, legfeljebb könnyebben kihozza…

„Különbékém, keserű remete,/vállat vont és dolgozott: semmi se/vonzotta már, csak a kivételek/és - mint végső remény - a gyermekek.” – írta Szabó Lőrinc a Tücsökzenében. Effelé közeledem én is, immár Nagyapaként…

25 év után szakítottam a dobókockás taxisokkal. Egyre hanyagabb, egyre udvariatlanabb társaság, többször át is vertek az utóbbi időben bennünket. Az tette be végleg a kaput, hogy nem voltak hajlandók a Flóriántól hazaszállítani a karácsonyfánkat. Pedig valamikor e cég taxisai szinte a barátaim voltak, sokkal többet jártam velük, mint manapság. Még a Kuríros időkből őrzöm jó emlékezetemben Kareszt, a vidám roma srácot, aki egyszer még Szegedre is elvitt, megvárt, hazahozott, úgy, hogy nem volt nálam pénz, de megbízott bennem, vagy Katit, a mindenütt kerek 202-est, aki nyáron mezítláb vezetett, és akitől, ha nagyon lent voltam, még némi lelki segélyre is számíthattam. Ők már régen nincsenek ott, az utódok pedig megértek a feledésre….

Lassan kezdem megérteni, hogy egyre több ismerősöm mond le mindenféle tv-előfizetést. A számtalan csatorna kezdi elérni a békebeli kívánságműsorok kínálati bőségét. Hetek óta adják le sűrítve az összes Indiana Jones-filmet, amelyből ha egyet láttál, mindegyiket láttad, Karácsony előtti utolsó héten többször is megjelenik a Mátrix mindhárom része, miközben több csatornán is belebotlunk a Columbo valamelyik epizódjába. Karácsony három napján pedig – immár harmadik éve egymásután – a főcsatorna Sissi történetét bírja vetíteni. Három részben. „Még mindig jobb, mintha OV-t adnák három részben” – kommentálta javíthatatlanul politikai érdeklődésű Édesapám. „Inkább négy egyenlő darabban” – felelem, ahogy ezt „drága jó Lajosom” tette Örkénynél. Na jó, van egy Legyetek jók, ha tudtok is…Nem véletlen, hogy a műsorújság év végi számait Elvis karácsonyi CD-jével, valamint a tavalyi bécsi újévi koncert lemezével tudják csak eladni. Érdekes, hogy a szintén a Karácsonyra fókuszálható Frank Capra-film, az Ember az utcán (Meet John Doe) senkinek sem jut eszébe. Túlságosan áthallásos lenne ez a 76 évvel ezelőtt készült amerikai film arról, hogy a mindenkori hatalom és média hogyan használja ki gátlástalanul saját céljaira a nyomorultakat.

Háromhetes Unokám közel fél órát aludt békésen a vállamon a délutáni szoptatás után. Amikor a legmélyebbé vált az álma, egyszer csak úgy éreztem, hogy eggyé válik még a lélegzésünk is.

Életemmel betértünk a hideg elől egy pizzeriába egy teára. Külső termében, amelyben legfeljebb két percig tartózkodtunk, lehetett dohányozni. Mégis, amikor hazaértünk, úgy éreztük, hogy teljesen átitatta ruhánkat az áporodott cigarettaszag. És eszembe jutott, hogy volt idő, amikor órákat ültem ilyen helyeken és nem zavart…

Egy tv-beszélgetést le lehet venni a csatorna honlapjáról. Ki lehet tiltani a hivatkozást a FB-ról. És akkor még mindig ott van a YouTube, és ki tudja, milyen fórum. Még gyerekkoromban hallottam egy történetet, amely arról szólt, hogy minden lehető eszközzel próbálnak eltüntetni egy falfeliratot, amely így szól: „Éljen Lenin.” De a felirat csak marad. De már ennek az azóta idejét múlt történetnek írója is plagizált a „Mené tekel ufárszin…”-ról. És az a jóslat nemcsak Nabukodonozornál teljesült be az elmúlt 3000 évben…

Egyre több hírességről derítik ki vagy legalábbis állítják, manapság, hogy valójában gazember. Vajon ha az emberiség minden nagy emberének magánéletét megvizsgálnák, maradna-e köztük egyáltalán néhány makulátlan?  Miközben olvasom, hogy Sade márki műveit Franciaországban a nemzeti örökség részének nyilvánították, tehát nem lehet kéziratait elárverezni és külföldre vinni.. .

Vizuális tolerancia-gyakorlat a villamoson: sísapkás lány terepszínű ruhában, bakancsban, hozzá hatalmas rózsaszínű szatyorral, ugyanilyen telefonnal, és minden ujján más színű műkörmökkel…

Nálam 15 évvel fiatalabb szerkesztő kollégám azt állítja, hogy a Doors-ot már csak a mi nemzedékünk ismeri. Figyelmen kívül hagyta azt az egyszerű tényt, hogy a 60-as, 70-es évek legnagyobbjai már régen túl vannak a rock-on, zenéjük kiállta az idők próbáját és már ugyanúgy a 20. század klasszikusai, mint Bartók, Stravinsky, vagy Penderecki. A Doors is ezek közé tartozik, a Beatles-szel, a Stones-szal, a Led Zeppelinnel, Jimi Hendrix-szel, a Cream-mel és még sorolhatnám egy darabig. És már eljutottunk odáig, hogy nem a mítosz a lényeg, hanem a zene, a szövegek, amiket itthagytak nekünk.

Kétszer láttam annak idején a Mátrixot. Egyszer abszolút újkorában, moziban, és utáltam, de elkönyveltem annak, hogy rossz napom volt. Másodszor a tv-ben láttam, de nem értettem belőle egy kukkot sem. Ez már bő másfél évtizede volt, és Életemmel megpróbáltuk megnézni, majd az első reklámszünetnél kikapcsoltuk. Ez is felkerült arra a listára, amit soha nem fogunk együtt megnézni, mint a Mechanikus narancs vagy A fal, de legalább ezek remekművek. Egyszer Nagyfiam azt mondta nekem, hogy nekik a Mátrix olyan, mint az Easy Rider a mi nemzedékünknek. Ízlésről nem vitatkozunk, de azért nekünk több szerencsénk volt, úgy érzem. Így aztán átkapcsoltunk a D’Artagnan lányára, ami ugyan a sok kiváló színész ellenére is unalmasra sikerült, de legalább nem dúlt benne a tömény testi-lelki erőszak.

És ha már „alapfilmeknél” tartunk: valaki magyarázza meg nekem, hogy mi a pláne a Reszkessetek betörők vagy a Dennis, a komisz már-már brutális, Tom és Jerry-szintű durvaság-áradatában? Még egyiket sem láttam teljesen, és valószínűleg nem is fogom: most az első első részének felét, a második második részét, valamint a Dennis befejező 20 percét csíptem el és elborzadtam rajta. És ezek már állandóan visszatérő filmek a szeretet állítólagos ünnepén. Csodálkozunk-e, hogy ilyen a világ? Szerencsére ezek a mellékzöngéknél is mellékesebbek voltak számunkra az ünnep napjaiban, csak a napi hírek vesztették el jobban addig sem túl nagy jelentőségüket.

Annál többet mondott nekem a Hook: bepótolhatja-e az ember azokat a pillanatokat, amelyeket elmulasztott gyermekeivel, ha annak a pillanatnak a jelentőségét akkor, ott nem fogta fel? És meddig, mennyire tudjuk és akarjuk megőrizni gyermeki lelkünket, könnyít-e, erősít-e mindennapjainkban?

Soha ennyi virslireklám még nem volt a tv-ben, talán csak akkor, amikor a „csíkost” próbálták eladni még a 80-as években. Pedig hol van már az a virsli, amit gyerekkoromban az Állatkertben ettem, és amelynek ízét, melegét ma is a számban érzem?

 A Karácsony számunkra az idén a szokottnál is erősebben a meghitt együttlétről szólt, Életemmel, Szüleimmel, Gyermekeinkkel, és KisGáborral, akinek eljövetelével családunk négygenerációssá vált. Ha ezt az érzést, ezt az összetartozást, ezt a szeretetet továbbvisszük, már megéri megérni 2018-at…

 

Szólj hozzá!
2017. december 27. 05:53 - Göbölyös N. László

Moziról álmodtak az ókori rómaiak

4_enea_curato_dal_medico-kcxf-u110114004232388uf-1024x1220_lastampa_it.jpg

A legújabb régészeti leletek, főleg a Pompeiben találtak, arra utalnak, hogy az ókori rómaiak nemcsak ismerték a szemüveget, hanem megérezték, hogy a lencséket hogyan lehet felhasználni a lézer egyfajta primitív formájaként és mozi előszeleként.

Már Tíroszban, Knosszoszban és az egyiptomi al-Fajúnban is találtak lencse alakú üvegeket és kristályokat, amelyeket korábban amuletteknek, vagy tűzszerszámoknak néztek.  Ugyanakkor régóta ismert, hogy a rómaiak arra használták a többé-kevésbé ellaposított üveggömböket, hogy a napsugarak koncentrálásával tüzet gyűjtsanak. 

1983-ban Kréta szigetén találtak  egy domború-homorú lencsét, amely hétszeresen nagyított. Felszínén mikroszkóppal látni lehet a finom megmunkálás nyomait. A lencsét nagy hozzáértéssel formálták meg. Ezt az iraklioni múzeumban őrzik 23 másik darabbal együtt.

A lencsekészítés technológiája régebbi a római civilizációnál, mint azt a knosszoszi leletekből kiderül. Ezek  Kr.e. 3500 – 1200-ből,  a bronzkorból származnak.

Pompeiben találták meg viszont a rendkívül precízen elkészített kristályprizmákon kívül, amelyet a spektrum színeinek felbontására használtak, azokat a kis kerek, domború üvegeket, amelyekkel tiszta, felnagyított képet kaptak.  Ezzel együtt valódi, a mai értelemben vett szemüveg nem került elő.

Különös módon korabeli irodalmi források nincsenek ezekről a szemüvegként használt tárgyakról. Idősebb Pliniustól tudjuk, hogy a feltehetően rövidlátó Nero császár egy nagy csiszolt smaragdon keresztül szokta nézni az arénában a gladiátorok küzdelmeit. De az is lehet, hogy a napfény megszűrésére használta, vagy arra, hogy tompítsa a vér látványát, amelytől irtózott. Az sem kizárt, hogy a zöld színű kövön keresztül erősítette látását. Nem véletlen, hogy az emberi szem a színek közül először a zöldet veszi észre.

copertina_acciarini_a_lente_romani-kcxf-u11011400423238rzg-1024x576_lastampa_it.jpg

Ugyancsak Plinius írta le, hogyan használták a lencsék által összegyűjtött napsugarakat a római orvostudományban a sebek kiégetésére.  Ezt általában a vérzés megállítására alkalmazták, és sebészeti beavatkozásokat is csináltak így felforrósított fémeszközzel, de kisebb sebek esetében a lencse precízebb és főleg steril módszer volt.

De a meglepetéseknek még nincsen végük. Ugyancsak Pompeiben találták azt a tökéletes kristály ellipszist, amelyet két kis csavar tart egy bronztalapzaton. Erre az átlátszó lencsére egy emberi arcot véstek. Flavio Russo technika-történész szerint ha az ellipszist gyertya fénye elé tették, a figura kivetítődött a fehér falra - a modern diapozitív elve alapján. Ez a tárgy lehetett a laterna magica őse, amelyet 1645-ben talált fel Athanasius Kircher jezsuita szerzetes. Ez lett a kiindulópontja a mozinak.

Különös, hogy ezekről a találmányokról alig tud valamit az utókor. Vélhetően azért, mert a római jog még nem ismerte a szabadalom fogalmát, a feltalálók így nem váltak ismertté, az állam pedig nem ösztönözte e vívmányok terjesztését. Ráadásul a kor uralkodó filozófiája, a platói gondolkodás is „alacsonyabb rendűnek” tekintette a technikát. Éppen ezért a régészet még néhány évtizeddel ezelőtt is csak a művészetekkel és a vallási örökséggel összefüggő leletek iránt tanúsított  érdeklődést és nem foglalkoztak az olyan tárgyakkal, amelyeknek funkciója nem volt világos első látásra. Szerencsére a 20. század vége felé megindult a régészet további szakosodása és ezzel az érdeklődés a római civilizáció technológiai öröksége iránt. Jócskán van még tehát felfedezni és tanulmányozni való.  

 

Szólj hozzá!
2017. december 23. 05:27 - Göbölyös N. László

Nikola Tesla, az elektromosság varázslója

teslathinker.jpg

Nikola Tesla az elektromosság megszállottja volt, aki életének 86 éve alatt több mint 300 találmányát szabadalmaztatta. Ezek a találmányok segítettek a váltóáram, az elektromos motorok, a rádió, a fluoreszkáló fények, a lézer, a távvezérlő tökéletesítésében. Voltak különös elképzelései is, pl. a „halálsugárról”, az „erőfalról” amely megállítja az ellenséges inváziót…

Nikola Tesla, akinek pályáját a Business Insider idézi fel, 1856. július 10-én született Smiljanban. Apja szerb pravoszláv pópa volt, anyja pedig autodidakta módon próbálkozott háztartási gépek feltalálásával.

Az egyetemen Teslát kezdetben a matematika és a fizika érdekelte, később az elektromosság mellett kötött ki. Hallgatója volt a németországi Karlstadban a Realschulénak, a grazi műszaki egyetemnek, végül a prágai egyetemnek. 1881-ben munkát kapott a budapesti telefontársaságnál, mint elektromérnök.

1883-ban már Franciaországban dolgozott. Strasbourgban megépítette egy váltóáramos motor prototípusát. Mivel ez Európában akkor ez senkit sem érdekelt, elment Amerikába, hogy együtt dolgozzon New York-ban Thomas Edisonnal.

Már gyerekkorában arról álmodott, hogy befogja a Niagara-vízesést, és 1895-ben megtervezte az első vízierőművet vízesésre, megerősítve a váltóáram jelentőségét. Később ezért szobrot állítottak neki Goat Islanden.

Tesla excentrikus volt. Lemondott a szilárd ennivalókról, mézet evett, meleg tejet ivott és kitalált egy zellerből és kelkáposztából készített levest.

Azt állította, hogy éjszakánként csak két órát alszik, bár beismerte, hogy időnként szundikál, hogy „feltöltse elemeit”.

1882-ben felfedezte a forgó mágneses mezőt, ami csaknem minden olyan készüléknek az alapja, amely váltóáramot használ. Ebben az időszakban Edison New Jersey-i laboratóriumában dolgozott, és a két feltaláló vetélkedett az elektromos energia legjobb formájának megtalálásáért. Edison az egyenáromat részesítette előnyben, Tesla viszont a váltóáramot. Végül Tesla győzött, mert a váltóáramnak nagyobb a hatékonysága.

Tesla együtt dolgozott George Westinghouse-szal is. Együttműködésük segített abban, hogy egész Amerikában elterjedjen az elektromosság. 1888-ban Tesla írt egy klasszikussá vált esszét, A New System of Alterneating Current Motors and Transformers-t, amelyben  ismertette motorjainak és az elektromos rendszereknek alapkoncepcióját. A dokumentum felkeltette Westinghouse érdeklődését és akkor kezdődött közös munkájuk. Tesla váltóáram-rendszerével működik ma is a villamos energia elosztása.

Ő találta fel a Tesla-tekercset, amelyeket ma is használnak a rádióban és a tv-ben. 1891-ben fejlesztett ki egy indukciós tekercset, amely magas frekvenciájú váltóáramot fejleszt. Ezt nevezték el Tesla-tekercsnek, ő kísérletnek használta villanyfény, Röngten-sugarak előteremtésére, valamint az energia drótnélküli továbbítására.

1896-ban Tesla szabadalmaztatta a rádió működésének alapelvét. A rádió feltalálását gyakran Guglielmo Marconinak tulajdonítják, aki 1901-ben hajtotta végre az első transzatlanti rádió-közvetítést. De Tesla dolgozta ki atokat az alapelemeket, amelyeket később Marconi felhasznált. Az ügy bíróság elé is került.

Az FBI-t is érdekelte Nikola Tesla amerikai tevékenysége. Dossziét nyitott a feltalálóról, a dokumentumok titkosítását 2011-ben oldották fel. Tesla halálakor, 1943-ban, egy villamosmérnök és katonai kutató, bizonyos John G. Trump, aki a jelenlegi amerikai elnök nagybátyja volt, jelentést írt a szövetségi nyomozó irodának, miután megvizsgálta Tesla találmányait. Trump így írt: „Tesla intuíciói és munkássága, legalábbis az utolsó 15 évben, spekulatívak, filozofikusak, és bizonyos értelemben reklámjellegűek voltak, nem jutottak el hatékony elvekig, vagy új, szilárd, felhasználható, megvalósítható eredményekig.”

Tesla soha nem nősült meg. Szeretett a parkban sétálni, galambokat etetni. Ez utóbbiak között volt egy, amelyhez különös vonzalom kötötte. „Szerettem ezt a galambot, ahogy egy férfi szeret egy nőt és ő viszontszeretett. Amíg tartott, ő volt életem egyik értelme” – állította.

 

 

4 komment
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai