GNL911

Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

Miért ábrázolják Jézust fehér európaiként?

index_3.jpg

Jézusnak valószínűleg barna szeme és volt sötét bőre, mint a Galileában az I. században élő zsidók többségének – írja Anna Swartwood House, a dél-karolinai egyetem művészettörténész professzora.

Jézusnak  európai fehér emberként való ábrázolása a rasszista örökséggel kapcsolatos viták kapcsán került felszínre amerikai tudományos körökben.

Az egyik olyan tüntetésen, amelyen követelték a polgárháború déli tábornokai szobrainak lebontását, Shaun King polgárjogi aktivista egyenesen azt vetette fel, hogy „elég volt a fehér Krisztust” ábrázoló műalkotásokból. Nem ő az egyedüli, akit foglalkoztat ez az ábrázolás és az a mód, ahogyan felhasználják a fehér felsőbbrendűség hirdetésére. Több neves kutató, sőt, maga a canterbury érsek is e hagyomány újragondolására szólít fel.

Swartwood House mint művészettörténész és a reneszánsz szakértője, tanulmányozta a Jézus-ábrázolás alakulását 1350-től 1600-ig. A legismertebbek, Leonardo Da Vinci Utolsó vacsorája és Michelangelo Utolsó ítélete ebben az időszakban született.

Valójában senki sem tudja, hogy Jézus hogyan nézett ki, nincsen róla olyan ismert kép, amely életében készült volna. És bár az Ótestamentum királyait, Sault és Dávidot nagynak és szépnek írják le, Jézus külső megjelenéséről kevés adat áll rendelkezésünkre. A szövegek maguk is ellentmondásosak. Ésaiás könyve így ír a jövendő megváltóról: „Nem volt alakja és ékessége, és néztünk rá, de nem vala ábrázata kívánatos” (És 53:2).  A 45. zsoltár viszont így ír: „Szebb vagy az ember fiainál” (Zsolt 45:3). Az első képek az I. és III.század között jelentek meg, amikor Jézusnak nem a valóságos külsejét  kellett meghatározni, az uralkodóét és a megváltóét.  Az első keresztény művészek különböző kultúrák vizuális formáit kombinálták. A leghíresebb a Jó Pásztor, amely egy ravennai mozaikon maradt fenn, fiatal, szakáll nélküli férfi, aki inkább emlékeztetett Apollóra, Hermészre vagy Orpheuszra.

Más műveken Jézus tógát és egyéb uralkodói kellékeket visel. Richard Viladesau teológus szerint az érett korú, szakállas, hosszú hajú Jézusban Zeusz és az ótestamentumi Sámson jellemvonásai egyesülnek.

A korai keresztények az első Jézus-portrékat olyan csodás „önarcképeknek” tekintették, amelyeket nem emberi kéz készített. Ez a hiedelem a 7.században keletkezett abból a legendából, hogy Jézus arcképével gyógyította meg Abgar edesszai királyt. Hasonló legenda terjedt el a keresztény Nyugaton a 11.-15.század között Veronika kendőjéről, amellyel a lány letörölte Jézus verítékét a Keresztúton, és rajta maradtak arcvonásai.

A reneszánsz idejében a festők saját kreativitásukat is próbára tették. Albrecht Dürer például saját arcával vegyítette Jézust az 1500-ban készült híres képen. Az AD monogram értelmezhető a festő nevének kezdőbetűiként, de úgy is, hogy „anno domini”. Andrea Mantegna A napkeleti királyok imádása című, 1505-ös festményén a királyok jellegzetes közel-keleti, ázsiai, illetve afrikai figurák, azonban Jézus világos bőrű és kék szemű. Akkoriban már megjelent Európában az antiszemitizmus és számos nagyvárosban, így Itáliában is, a zsidókat gettókba kényszerítették.

Az Amerika gyarmatosítását követő évszázadokban a fehér Krisztus képe arra szolgált, hogy igazolja az őslakosok és a rabszolgaként behurcolt afrikaiak elnyomását. A jezsuita misszionáriusok alapította festőiskolákban is ezt tanították. A 20. századi antiszemita mozgalmak igyekeztek teljesen leválasztani Jézust zsidóságáról. A multikulturális Egyesült Államokban a média is aránytalanul terjesztette a fehér Jézus imázsát. Jellemző, hogy még a Norman Jewison rendezte Jézus Krisztus Szupersztárban is (1973) a címszereplő Ted Neeley szőke és kékszemű, míg Júdást a fekete bőrű Carl Anderson személyesítette meg - a a korabeli Black Power-hívek nem kis dühére.

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr6216132452

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

steery 2020.09.11. 17:43:04

A jelenlegi legnépszerűbb Jézus ábrázolások a torinói lepelről készített arcképen alapulnak. Ezen viszont nem látszik sem a bőrszín, sem a hajszín, sem a szemszín, tehát bármilyenek lehetnek. Talán érdemes volna, ha a fotosop bajnokok fognák a portrét és mindenféle reális szín összeállításban elkészítenék, aztán ebből mindenki kedvére kiválogathatja magának a neki éppen tetsző színű Jézust.
Az, hogy a fehér emberek fehér Jézust ábrázolnak, a feketék meg feketét, arra vezethető vissza, hogy "teremtsünk embert a saját képünkre és hasonlatosságunkra". Tehát a kereszténység antropomorf istenábrázolású. Amikor majd túllépünk a jelenlegi emberi testek használatán és elterjednek a GMO emberek, a kiborgok, nanorgok és más fura emberszerű (transzhumán) testek, minden bizonnyal a Jézus ábrázolások is követni fogják az általános testképet. Amikor majd a mesterséges értelmű robotok vallásosak lesznek, ők minden bizonnyal androidként ábrázolják a maguk Jézusát.

Alick 2020.09.11. 17:43:15

Jézus és környezete minden bizonnyal sémita kinézetű volt.
Mivel személye egyúttal szimbólum is, semmi akadálya hogy a fekete vallási közösségek sötét bőrűként ábrázolják.

De azért remélem, hogy nem jutunk el oda, hogy Jézust filmen csak zsidó színész játszhatja.

Ami a BLM-et illeti, Rosa Parks-nak nem volt szüksége erőszakos megnyilvánulásokra, hogy szilárdan kiálljon az igaza mellett.
A tmaga szélsőségességében a térdelősdi sem különb megnyilvánulás, mint anno a náci sieg heil volt.

2020.09.11. 17:43:17

Az Arvisura is beszámol Jézus alakjáról. Eredeti neve Matariós (Matarius), apját egy római harcos személyében nevezték meg. Azaz simán lehetett fehér európai. Amúgy a Matrjoska babák, amik a tanításai lényegét ábrázolják, érdekes módon egy nőt ábrázolnak. Én pedig nem találtam utalást arra, hogy milyen nemű volt. Idézek párat:

"Mazarehi beavatott aranyasszony tanítványai között szerepelt egy beavatott ifjú, Matariós, akit Jézus néven vettek fel az egyiptomi beavatottak közé. Apját egy római Gandás-féle kasszu harcos személyében jelölték meg Hétvárosban. Hétváros, azaz egyiptomi nyelven Hetevaret a hikszoszok szerint Bothonban volt a Nílus deltája és a mai Kairó között."

"Kr. u. 24-ben Ordoszba mentek a beavatottak képzésére, ahol Jézus az Istenfiak között rangelső lett. Partfikán barát­ságot kötött Neapolis város szülöttjével, Izsboldóval és a Parajd birodalmából küldött Hungár beavatottal. A szabír Jézus a Szent-Láda titkos szabályai szerint elnyerte a Messiás, azaz Istenfia elnevezést. Az Égi-eredetű beavatottak szerint az Egyistenhit társbolygónkon keletkezett, ahol már évezredekkel előbb megszüntették a gyilkos háborúskodásokat és azóta az emberek szeretetben élnek. Ennek az Égi eredetű Sze­retet-vallásnak a megvalósítására esküdtek fel. Utána Töbetben megtekintették az Élet-könyveit a Piros, és Sárga Deszantok rendszerében. Majd Harapi-Indus völgyé­nek Egyistenhitű alkotásai megtekintése után beavatott fejedelemként Nippurban Krisztussá, Urukban, Gilgames szent koronájával királlyá koronázták Jézust. Partfi­kán, Hungár és Izsboldó a hun törzsek nevében biztosította Jézust a támogatásukról. 29-ben megalapították az uruki Egyisten közösséget az “Élet-Temploma" fenntartásá­nak folyamatossága végett."

Azaz Jézus nem volt zsidó és sohasem volt nazarethi. Érdekesség, hogy a Talmud is visszaigazolja ezt, itt van az ezzel kapcsolatos link: youtu.be/jLNPN9qf9jY

Myacis 2020.09.11. 17:43:33

Megkérnék egy időutazót, hogy lőjjön már egy fotót Jézusról, hadd zárjuk le ezt a felesleges vitát.

Almandin 2020.09.11. 17:43:39

Egyébként az se ritka, hogy Jézust és anyját hasonlóan ábrázolják, mint a helyi lakosságot. Itt egy példa:
katolikusokeloforuma.network.hu/kepek/szentkepek____jezusrol/kinai_madonna_a_kis_jezussal

Almandin 2020.09.11. 17:43:47

Érdekes cikk volt, viszont a szerző keveri a fehér és az europid fogalmakat. Jézus közel-keleti ember volt, tehát nagy eséllyel sémita típusú. A sémiták nagy része azonban mindig is europid volt. Az europid típust nevezik leegyszerűsítve fehér embertípusnak. Ebben benne vannak a nordikusak is, meg a mediterrán, a közel-keleti, az indid típusok is (utóbbiba tartozik egyébként a cigányok nagy része is). Dél-Olaszországban, Görögországban, Spanyolországban, stb. az ottani emberek nagy részének van olyan sötét bőre, mint a közel-keletiek egy részének. De attól még fehérek. Az araboknál pl. a szírek és a palesztinok nagy része hasonló bőrszínű, mint az ókori zsidók. A délebbi, észak-afrikai arabok nagy részének már van egy kevés negrid keveredése, tehát ők se egységes típusok. Jézus valószínűleg kreolos bőrű, sötét hajú és szemű, nagy orrú átlagos zsidó külsővel bírt.
Nekem is már feltűnt régebben, hogy nem túl hitelesek a szőke, kék szemű Jézus-ábrázolások. Azonban régen se csak így ábrázolták. Mindenféle hajjal és szemszínnel láttam már Jézus-ábrázolást.

Pal Konstantin 2020.09.11. 17:44:01

Egyébként Istent is nagy ősz szakállú fehér férfinak ábrázolják.

Pal Konstantin 2020.09.11. 17:44:14

A kék szem és szőke haj hatása az emberekben a megbízhatóság, kedvesség, szeretet jegyeit képviseli. Ez így van kódolva az emberekbe és tapasztalatból is mondhatom ezt. De amúgy létezik kék szemű és szőke hajú zsidó is, ahogy szőke cigány. Régen az ókori görögök sem így néztek ki mint most. Ők göndör szőkés vagy barna hajúak voltak ahogy a régi ábrázolásokon is látszódik.

asterisk 2020.09.11. 17:44:25

Ezen a ponton a progresszívek egy tipikusan náci teóriát elevenítenek fel, ami szerint a zsidók azért lennének alacsonyabbrendűek, mert négerekkel keveredtek az egyiptomi fogság alatt. Ez a tisztán náci idea keveredik az amerikai rasszisták abszurd nézeteivel, amely szerint még az olaszok , spanyolok, arabok is színesbőrűnek számítanak. Ha a zsidóság az europid rasszhoz tartozik, akkor miért kellett volna a festőknek fekete vagy indián Jézust festeni? Emögött nem húzódott semmiféle elnyomó ideológia. A középkori Etiópia ikonjain is fehér bőrrel ábrázolták, mert így kellett kinéznie történetileg. Ami Shaun Kinget illeti, egy olyan aktivistáról van szó, akinek a fekete gyökerei abból állnak, hogy állítása szerint az anyja titokban elárulta neki, hogy a biológiai apja egy világosbőrű afro-amerikai volt, és nem az anyakönyv szerinti apja.

Iván Gábor IGe · vilagnezet.blog.hu 2020.09.11. 17:44:41

Zeitgeist: Jézus nem létezett, a Biblia hazugság

Ez a Zeitgeist c. film egyik állítása. Ebben azt állítják - ami sokunknak és persze egyre többünknek nem újdonság - hogy a keresztény vallás teljes egészében plagizálás, tehát egy nagy átverés. Ez sajnos a megdöbbentő igazság.
A film egy az egyben rámutat és be is bizonyítja, hogy a kereszténység egy összeollózott, összehazudott vallás, annak ellenére hogy egyes ezt alátámasztó adatot már elferdítettek egyes egyházak és uralkodó körök történelem hamisítással, és így némelyik már valótlannak hat. A lényege ettől viszont változatlan. Sőt egyre több megerősítő írásmű is születik.

bővebben:
vilagnezet.blog.hu/2008/08/03/zeitgeist_jezus_nem_letezett_a_biblia_hazugsag

Örömhernyó 2020.09.11. 17:44:51

"a Norman Jewison rendezte Jézus Krisztus Szupersztárban is (1973) a címszereplő Ted Neeley szőke és kékszemű, míg Júdást a fekete bőrű Carl Anderson személyesítette meg - a a korabeli Black Power-hívek nem kis dühére"

Szóval a Black Power mozgalom követőinek érzékenységére tisztelettel kellene lennünk.
Játsszunk el a gondolattal, hogy White Power-t hangoztatók lennének felháborodva valamin, akkor milyen gyorsan hurrognák le őket...
Mert a fehér, heteroszexuális, munkahellyel rendelkező férfi korunk négere és zsidója egyben. Ütni kell és elhallgattatni, kirekeszteni, mint minden társadalmi probléma feltételezett forrását.

Kolumbusz szobrait ma ledöntik. Holott egy szoborban ábrázolt történelmi alak nem kell hogy feltétlenül erkölcsi például szolgáljon. A szobrot kapott emberek egyszerűen csak jelentős cselekedetet hajtottak végre. Nem morális etalonok, nem szentek, nem hibátlanok.
Kolumbusz egyébként itáliai migransként megvetett ember volt a spanyol udvarban, rengetegen intrikáltak a jöttment ellen.

Nerevaryne 2020.09.11. 17:45:11

Jézus portréját minden kultúra magának úgy festi le ahogy akarja. A fehérek fehér emberként ábrázolták mindig is, és úgy is fogják mert ezzel tudnak leginkább azonosulni. A feketék nyugodtan lefesthetik feketének, nem lenne áttörés, gyakran megtörténik, például afrikai missziókban. Ázsiában sem fehér emberként ábrázolják, bár a nyugati kulturális dömping miatt az könnyebben hozzáférhető.

Az egész téma egy műbalhé. Senki sem tudja hogyan nézett ki valójában, a fontos pedig nem ez, hanem a tanítása, hogy szeressük egymást. Ha azon veszekszünk egymással, hogy milyen volt a bőrszíne ezt a tanítást hazudtoljuk meg. Mindenki ábrázolja úgy, ahogy azonosulni tud vele.

Bandibacsi34 2020.09.11. 17:45:18

Az egyhaz mindig adaptalta Jezus kinezetet az adott orszaghoz: A Subszaharaban mindig fekete, Del-Amerikaban indian, Indiabaan indiai, Kinaban kinai vonasai vannak a Jezus szobroknak. Europban a deli nepeknel deli tipusu, az eszaki nepeknel eszaki tipusu ferfi, hiszen igy lehetett elfogadtatni a helyi nepekkel es valhatott z. .do szektabol egyetemes vallassa a keresztenyseg. Persze mar akkor voltak keprombolo mozgalmak.

totii 2020.09.11. 17:45:33

Galilea azt jelenti, hogy a nem zsidók (gójok) földje. Persze éltek ott zsidók is abban a korban, de nem kizárólagosan. Származásáról meg nagyjából semmit nem tudunk.

Hegge Balázs 2020.09.11. 17:45:52

Miért minek ábrázolják? Négernek? Vagy kínainak? Ilyenen rugózni??? Hagyjuk már meg a festőknek a szabadságot, hogy annak fessék a "sápadt istenséget" aminek akarják.

clemens 2020.09.11. 17:45:54

Aki Jézus színét vizsgálja, annak legkevésbé sem fontos Jézus, csak álszent módon hivatkozik rá egyéb céljai elérése érdekében.
Egyébként azért fehér mert az elmúlt kétezer évben a Krisztus ábrázolásokat fehér alkotók készítették, akik talán még soha nem láttak más színű embert.
Az ilyen-olyan színű emberek készítsenek maguknak saját képükre Jézus szobrokat, festményeket, de hadd ne kelljen már átfesteni a korábban készített remekeket!

Örömhernyó 2020.09.11. 17:45:55

Mint minden mesebeli alakot, Jézust is kitalálták valamilyennek.
Ez a kérdés olyan, mintha megkérdeznénk, hogy miért nem visel nadrágot Donald kacsa, miért kék színű Gombóc Artúr és miért van fából Pinocchio (Pinokkió), miért éhes folyton a kis Vuk, Pikachu miért sárga és miért csak pár szótagot tud kinyögni. Mert olyanra rajzolták őket!

A bibliai Jézus egy kitalált alak. Még ha létezett is egy történelembeli előképe (egy vagy több kóbor próféta, az 1. században), akkor sem kell a mesebeli, bibliai Jézusnak úgy kinézni, mint egy korabeli zsidónak.

Amúgy Afrikában Jézus simán fekete. Kelet-Ázsiában meg mongolid rasszúnak ábrázolják, de Buddhát is, holott Buddha egy indiai fószer volt, tehát valószínűleg pár árnyalattal sötétebb bőrű, mint a japán vagy kínai képeken, szobrokon.

Az iszlám jól elintézte ezt a kérdést, nem szabad a prófétát ábrázolni. Persze ezalól is vannak kibúvók, olyan életkorában, mielőtt prófétává vált volna, lehet ábrázolni mondjuk Iránban.

@poszt

"Az Amerika gyarmatosítását követő évszázadokban a fehér Krisztus képe arra szolgált, hogy igazolja az őslakosok és a rabszolgaként behurcolt afrikaiak elnyomását" - Ez eléggé tendenciózus, ferdítő állítás. Ha ennyire rasszisták lettek volna a keresztények, akkor miért pont a keresztények kezdeményezték, sőt ezért fegyvert is fogtak (John Brown).

Közben Afrikában máig van rabszolgaság, ahogy mindig is volt. Az persze senkit se zavar. Közben az amerikai feketék a világ feketéi közt a leggazdagabb csoportot alkotják.

Shaun King meg egy ismert szélhámos, aki fehérnek született, de elhatározta, hogy fekete jogvédőként csinál karriert és szerez meg pénzügyi támogatásokat, ösztöndíjakat. Amerikában nevetség tárgya ő. Apja és anyja is fehér, de ő kitalálta, hogy az igazi apja egy világosbarna bőrű fekete férfi... Szóval hazudott, a saját anyját is házassagtöréssrl vádolta, hogy kreálhasson magának fekete identitást.

arthurthedent 2020.09.11. 17:45:58

"A szövegek maguk is ellentmondásosak. Ésaiás könyve így ír a jövendő megváltóról: „Nem volt alakja és ékessége, és néztünk rá, de nem vala ábrázata kívánatos”"

Ézsaiás könyve 520 évvel Krisztus állítólagos születése előtt íródott. Elég vicces történelmi forrásként tekinteni rá. :D

"Swartwood House mint művészettörténész és a reneszánsz szakértője, tanulmányozta a Jézus-ábrázolás alakulását 1350-től 1600-ig."

Az komoly, azok meg cirka 13-16 évszázaddal Krisztus állítólagos születése után készültek. Na, ezeknek is éppen nulla a jelentőségük, ha valaki meg akarja ismerni a valóságot.

"Valójában senki sem tudja, hogy Jézus hogyan nézett ki, nincsen róla olyan ismert kép, amely életében készült volna."

Kép? Egyetlen sornyi feljegyzés sincs Jézusról, ami az életében készült volna. Egyetlen kortársa sem említi, olyan, mintha Jézus alakját cirka 70-100 évvel később találták volna ki. Teljesen olyan...

Örömhernyó 2020.09.12. 07:53:03

Miért ábrázolják az indiai származású Buddhát (egy valószínűleg elég sötét bőrű, valószínűleg jórészt europid rasszú fószert) kelet-ázsiainak Japánban, Kínában, Koreában?
Miért kék és kövér Gombóc Artúr? Mer' olyanra rajzolták. Jézus is egy kitalált karakter, olyanra rajzolod, amilyenre akarod.

kjapp · https://napfenyesblog.wordpress.com/ 2020.10.06. 15:18:56

@Iván Gábor IGe: "...Zeitgeist: Jézus nem létezett, a Biblia hazugság..."

Erre csak egy Sri Aurobindo idézetet tudnék csatolni:

"Azt mondják az Evangéliumok hamisítványok, és Krisna a költők alkotása.
Adj hálát akkor Istennek a hamisítványokért, és hajolj meg az alkotók előtt."

GNL911

Irodalmi, műfordítói, publicisztikai írások, esszék, filmes próbálkozások, bölcsességek és eszmefuttatások.

Friss topikok

Címkék

18+ (39) 1945 (1) 1968 (1) 1969 (1) 1970 (1) 1989 (2) 1991 (1) 1992 (1) 1995 (1) 1996 (1) 1997 (1) 1998 (2) 20.század (4) 20. század (2) 2000 (1) 2018 (1) 21.század (1) 70-es évek (1) 80-as évek (1) 9/11 (1) 90-es évek (1) A.A.Milne (1) abszurd (1) abszurd-szocio (1) afro-amerikai nők (1) Agatha Christie (1) Agrippina (1) agy (1) Alanis Morrisette (1) Alberto Sordi (1) Albert Einstein (2) Alfred Hitchcock (1) Algéria (1) Allen Ginsberg (7) álmok (6) Álmok (3) álom (128) Álom (1) Amedeo Modligliani (1) Amerika (2) amerikai feketék (1) Amosz Oz (1) André Malraux (1) Angelo Roncalli (1) Anglia (13) animáció (1) Anne Frank (1) antiszemitizmus (5) Antoine de Saint-Exupéry (1) Antonio Porta (1) Apocalyptica (1) Arisztotelész (1) arte (1) Art Garfunkel (1) atombomba (2) Auschwitz (5) Ausztrália (4) Ausztria (4) aztékok (1) Balaton (2) ballada (1) Barta Dóra (1) Bartók Béla (1) beat (2) beat-nemzedék (2) Beatles (1) Bécs (1) béke (1) Belgium (1) Belvárosi Színház (1) Berlin (1) Bernáth Zsolt (1) Bessie Smith (1) betegség (1) Billie Holiday (1) Billy Wilder (1) biológia (1) bíró (1) blogregény (1) blues (3) Bob Dylan (11) bölcsesség (1) Bölcsességek (5) Bolero (1) Bonaparte Napóleon (1) bordélyház (1) Boris Vian (3) börleszk (1) Brazília (2) Bródy János (1) Budapest (10) bűntény (1) bűnügy (12) Buster Keaton (1) Carhartt (1) cenzúra (1) Chaplin (1) Charles Baudelaire (1) Charles De Gaulle (1) Charlie Chaplin (1) Christies (1) Cikkek a nagyvilágból (4) cirkusz (1) Clara Royer (1) Cranberries (1) Creed (1) Csehszlovákia (2) Cseh Tamás (1) csendélet (1) csillagászat (1) Damanhur (1) Def Leppard (1) Dél-Amerika (1) diktatúra (1) Dinnyés József (1) divat (2) Djabe (8) Donovan (1) Dream Theater (2) drog (2) Duna (1) e.e.cummings (2) ég (1) Egészség (1) Egon Schiele (1) egyenjogúság (1) Élet (2) élet (2) életkép (1) életmód (1) életrajz (1) Elmeél (10) Élmény (7) élmény (8) élmények (2) élő (1) első világháború (1) El Chapo (1) El Cid (1) emberiség temploma (1) emberi intelligencia (1) emberi kapcsolatok (1) embermentés (3) Emlékek (1) emlékek (22) emlékezés (1) emlékezet (1) én (2) Enya (1) Eric Clapton (1) erkölcs (1) Ernest Hemingway (1) erőszak (1) erotika (6) esszé (17) esszék (8) Észak-Írország (3) Észtország (1) etno-jazz (1) Európa (1) évforduló (16) fák (1) fantázia (4) farkas (1) Federico Fellini (1) fegyverszünet (1) félelem (4) félelmek (2) felfedezések (2) feltalálók (1) féltékenység (1) Ferrari Violetta (1) festészet (3) Fesztbaum Béla (1) film (11) filmzene (1) film noir (1) filoszemitizmus (4) filozófia (5) Finnország (1) fizika (1) földrajz (1) földrengés (1) fotó (12) Fotó (11) Fotók (1) fotóművészet (1) Franciaország (44) Francisco Franco (1) Frankenstein (1) Franz Renggli (1) Frida Kahlo (1) futball (1) Gala (1) Garri Kaszparov (1) gasztró (4) gasztronómia (1) Gasztronómia (1) gazdaság (2) Georges Méliés (1) GGöbölyös N. László (1) Gianluigi Buffon (1) Gideon Greif (1) Göbölyös N. László (336) Godot (1) gondkolkodom (4) gondolatok (3) Gondolkodom (17) gondolkodom (42) Görögország (2) Grateful Dead (1) Greg Lake (1) Grönland (1) Groucho Marx (1) Guillaume Apollinaire (1) Gulli Briem (1) Gustav Klimt (1) gyász (1) gyermek (1) gyilkosok (1) gyilkosság (3) gyógyítás (2) gyógyszer (1) Győr (1) Győri Balett (1) háború (3) Habsburg-birodalom (1) haiku (5) haiku-fűzér (12) haikuk (1) Hair (1) hajléktalanok (2) halak (1) halál (7) Halper László (1) hangosfilm (1) Hanuka (1) harcore punk (1) Hasfelmetsző Jack (1) használati eszközök (1) Hedy Lamarr (1) Henry Rollins (1) Híresség (1) híresség (2) hírességek (4) hírszerzés (1) hírügynökség (1) hit (2) Hitler (3) (1) Hobo (1) Hódmezővásárhely (3) Hofi Géza (1) holokauszt (12) Holokauszt (6) Horn-fok (1) horror (5) Horvátország (1) hősök (1) humor (2) Humphrey Bogart (1) Ian Anderson (1) Ian Curtis (5) II.világháború (9) Illés (1) indián (1) indiánok (2) információ (1) Ingmar Bergman (1) internet. (1) ipar (2) Irak (1) írás (2) Irena Sendler (1) irodalom (259) Írország (4) iskola (1) iszlám (1) Izrael (2) Jack Bruce (1) jack bruce (1) Jack Kerouac (1) Jacques Prévert (1) Jancsó Miklós (1) Jane Austen (1) Janis Joplin (1) Japán (2) járvány (1) jazz (4) Jean Cocteau (1) Jeff Baron (1) Jeruzsálem (1) jezsuiták (1) Jézus Krisztus (1) Jimi Hendrix (5) Jim Morrison (7) Joan Fontaine (1) Joe Cocker (1) jóga (1) Johannes Kepler (1) Johnny Winter (1) John Lennon (5) joint (1) Jom Kipúr (1) Joni Mitchell (1) Joseph Stiglitz (1) jövő (1) Joy Division (1) juke-box (1) Jules Isaac (1) Kanada (52) káosz (1) Karácsony (3) Karthagó (1) kémkedés (1) Kennedy-család (1) Kennedy-gyilkosság (1) Képzelt Riport... (1) képzőművészet (7) kereszténység (4) Kern András (1) kiállítás (3) Kína (4) kincs (1) King Crimson (2) kísértések (1) kocsma (1) kollaboráció (1) kollázs (13) Kollázs (6) kollázsregény (5) kollégium (1) költészet (16) Kolumbia (2) Kolumbusz (1) koncert (3) Kondor Béla (1) Konrád György (4) könyv (12) könyvkiadás (1) Korábbi verseim (9) környezetvédelem (2) koronavirus (1) Koyaanisqatsi (1) közélet (5) középkor (1) közérzet (1) közgazdaságtan (1) közlekedés (1) Közvéleményem (10) krimi (15) kritika (3) kultúra (2) kultúrtörténet (48) Kultúrtörténet (1) Kurír (5) Kurt Gödel (1) kutlúrtörténet (3) kutya (1) Laura Nyro (1) Lawrence Ferlighnetti (2) Lawrence Ferlinghetti (3) lázadás (1) lelkiismeret (1) lemez (6) Lengyelország (3) leonard Cohen (2) Leonard Cohen (34) Leonard Cohen versei és dalai (28) levelek (1) Lev Trockij (1) Litvánia (1) London (2) Loreena McKennit (1) Lou Reed (2) LP (2) Lumiére-fivérek (1) Madách Színház (1) maffia (2) Magellán (2) Magyarorszag (2) Magyarország (96) Magyar Nemzeti Galéria (1) Majnik László (1) Mama képei (21) Mao Ce-tung (1) Marc Chagall (1) Margitsziget (2) Margitsziget. (1) Maria Casarés (1) Mark Sandman (1) Martin Luther King (1) Mary Shelley (1) Másutt (1) matematika (1) Mattei-ügy (1) Matuscsák Tamás (1) Maurice Ravel (1) Mauthausen (1) Max Linder (1) média (20) meditáció (1) Meditációk (1) medve (1) memoár (1) merénylet (2) mese (1) mesterséges intelligencia (1) Metallica (1) Mexikó (1) Michael Caine (1) Michelangelo Antonioni (1) Micimackó (1) mítosz (1) Moby Dick (1) Morphine (1) morpho (1) mozi (52) MTI (3) Müller Péter (1) múlt (2) munkaruha (1) Mussolini (1) művészet (3) Művészet (1) nácizmus (14) nácizmus holokauszt (1) Nagy-Britannia (17) nagy proletár kulturális forradalom (1) napló (4) némafilm (4) Németország (7) New Age (1) New ÍYork (1) New Model Army (1) Nick Cave (5) Nick Drake (1) Nico (1) Nikola Tesla (1) Nirvana (1) nők (2) Normandiai partraszállás (1) Nostradamus (1) novella (2) novellafüzér (3) NSZK (1) nukleáris konfliktus (1) Óbuda (6) Óbudai Társaskör (2) ókor (6) olaj (1) Olaszország (16) olasz konyha (1) olasz western (2) Olivia de Havilland (1) Olof Palme (1) önéletrajz (1) Orbán Viktor (1) ördög (1) Oroszország (3) őrület (1) Oscar Wilde (1) összeesküvés-elmélet (1) Osztrák-Magyar Monarchia (1) P.J.Harvey (1) Palme-gyilkosság (1) pápaság (1) Parma (1) Pasolini (1) Patti Smith (7) Paul Éluard (1) Pészach (1) pete brown (1) Pete Sinfield (1) Philip Glass (2) Pierre Reverdy (3) Pier Paolo Pasolini (1) Pillanatok (5) pillanatok (15) Pink Floyd (1) platánok (1) polgárháború (1) polgárjogi mozgalom (1) politika (6) Portugália (1) Primo Levi (2) Prince (1) próféciák (1) progresszív (1) protest (1) próza (3) pszicho (1) pszichológia (6) Pulp (1) punk (3) purim (1) Purim (1) Putyin (1) R.E.M. (1) Radiohead (1) Ragályi Elemér (1) Ramon Mercader (1) rasszizmus (3) reconquista (1) regény (3) régészet (2) Rejtő Jenő (1) remake (1) rémek (1) rémképek (1) Rettegett Iván (1) Richard Palmer-James (1) Rita-nap (1) Roberto Saviano (2) Robert Desnos (1) Robert Fripp (1) Robert Hunter (1) rock (55) Rock (18) rock-történet (4) rock and roll (1) Rolling Stones (1) Római birodalom (1) Római Birodalom (3) rombolás (1) Roy Harper (3) Rubin Eszter (1) Rudolf Péter (3) Rudolph Valentino (1) sajtó (4) sakk (1) Salinger (1) Salvador Dalí (1) Sándor Pál (1) Saul fia (1) sci-fi (4) Scorpions (1) Seattle (1) Seress Rezső (2) Sergio Leone (2) Séták a sötét oldalon (1) Shakespeare (1) Sidney Lumet (1) Simone Veil (1) Sinéad OConnor (2) sorozatgyilkos (1) Soundgarden (1) Spanyolország (13) spirituálé (1) spirituális (12) sport (4) Sri Lanka (1) Stanley Kubrick (3) Stan és Pan (1) Stefan Zweig (1) Steve Hackett (2) Steve MCurry (1) Stieg Larsson (2) Sting (1) Suzanne Vega (1) Svédország (2) szabadság (2) Szabó Elvira. (1) szado-mazo (3) szakrális zene (1) Szántó T.Gábor (1) szecesszió (1) Székhelyi József (1) szekta (1) Szent Efrém Férfikar (1) szerelem (50) szeretet (1) Szergej Ejzenstejn (1) szeszgyár (1) szex (11) Szicília (1) színek (1) színház (9) Szlovákia (1) szoci (2) szocio (60) szoció (3) szorongás (1) Szovjetunió (4) Sztálin (2) sztárlét (1) sztárvilág (1) Sztehlo Gábor (1) születés (1) születésnap (1) szürreál (2) szürreális (11) szűrreális (1) szürrealizmus (1) SZűrtreáll (2) szűrtreáll (1) Szűrtreáll (9) táj (1) tájkép (10) tánc (3) Táncolnak a kazlak (1) társadalom (15) tea (1) technika (6) tél (1) természet (4) terrorizmus (1) testvérek (1) theme for an imaginary western (1) Therapy? (1) The Cure (1) The Mission (1) Thomas Mann (1) Titanic (1) tojás (1) tömegkultúra (1) Tom Waits (4) Török Ferenc (1) történelem (72) Történelem (5) Tóth Krisztina (1) Totth Benedek (1) Trainspotting (1) tudomány (12) Tudomány (1) túlélő (1) tv (1) Újév (1) újságírás (7) Ulrich Gábor (1) Underground Kiadó (1) ünnep (3) urbanizáció (1) USA (89) utazás (3) üzlet (1) vadászat (1) vallás (7) Van Morrison (1) város (1) Városliget (1) varsói gettó (1) Vas Zoltán (1) Vatikán (2) vers (1) versek (3) Versek 2015 (2) versek 2016 (12) versek 2017 (22) Versek 2018 (12) versek 2019 (8) versek 2020 (10) vészkorszak (1) Victor Hugo (1) vihar (1) vikingek (1) világ (1) világpoénzis (2) világpoézis (73) Világpoézis (57) világzene (2) vilápoézis (1) Vilnius (1) virág (1) vízió (1) world music (3) Yes (1) Zabhegyező (1) Zene (68) zene (7) zsidóság (15) Címkefelhő

https://www.facebook.com/elmehunyor/

süti beállítások módosítása