GNL911

Mint már oly sokszor, elindulok egy úton, amelyről nem tudom, hová vezet. Egy ideig gyalog megyek, de miután látom kinyílni magam előtt a végtelen teret, és az út mentén áll egy elhagyott, rendszám nélküli autó, úgy gondolom, hogy azt nekem hagyta itt valaki, hogy könnyebbé tegye zarándoklatomat az ismeretlenbe. 

Az út két oldalán szinte csak kietlen sivatagot látok. Időnként trópusi záporok söpörnek előttem végig. Mire azonban odaérek, ahol a hatalmas esőt látni vélem, eltűnik és az út is száraz marad előttem. A levegő párás forróságából, a szél különös dallamaiból mégis úgy érzem, hogy valahol Indiában járhatok.

A monoton tájban váratlanul egy emberalak tűnik fel az út szélén, stopposnak látom. Amikor közelebb érek, egy csupán vékony láncokba öltözött nőt pillantok meg, bár ezek a láncszemek inkább dekorációként hatnak, mint bármiféle ruhaként. Megállok, és még mielőtt egy szót szólnék, a nő feltépi a kocsim ajtaját, bedobja magát mellém az első ülésre és olyan erővel von magára, mintha egy polip szívókorongjai tapadnának rám.

Percekig tart, mire magamhoz térek ettől a lerohanástól, és végre elindulhatok. A nő persze marad, valamit beszél is hozzám, de nem jut el a tudatomig. Nem azért, mert számomra ismeretlen nyelven beszél, hanem mert úgy érzem, hogy kiszívták az agyamat.

Feltűnik egy út baloldalán egy kissé romos építmény, feléje kanyarodom. Egy hippi kommuna települt köré, valaki szitáron játszik, a többiek meditálnak és érkezésünkre sem zökkennek ki belőle. Lefekszem közéjük a forró homokba, hátha le tudom ezzel rázni a nőt magamról, de ő is leheveredik és úgy tesz, mintha szintén meditálna.

Mindössze egy ember nem vesz részt a kollektív tudatmódosításban, egy indiai fiatalember, aki olyan ruhát visel, mint hazája 20. századi elnökei. Egy nagy város terve fekszik előtte, amelyben láthatóan több a zöld övezet, mint a lakóház vagy más épület. Azért vonult ide vissza, mert nyugodtan dolgozhat, és néha még főz is a hippiknek, bár nem tartozik közéjük. Felajánlja, hogy járjam körbe a leendő várost, még terepjáróját is kölcsönadja. Próbálom rábízni a láncos nőt, de elutasítja, mert szerinte a nő, attól a pillanattól kezdve, hogy felvettem őt az út mentén, hozzám tartozik. Mire beszállok a terepjáróba, a nő már bent is ül. Innentől kezdve, bárhol járunk, legyen az nagy szabadtéri múzeum, vagy katonai objektum, mindenütt folyamatosan szexelni akar, mert meggyőződése, hogy még sok olyan helyszín van, amelynek az élményét nem próbáltam ki.

Egyre gyorsabban vezetek, messze még az indiai építész  élhető városa, csak egy közbülső, zsúfolt településig jutunk el, ahol belekeveredünk  - mint utólag megtudom – egy gyilkos autós üldözésébe, és a rendőrök azt hiszik, hogy mi vagyunk az erősítés. A nő ekkor váratlanul kiugrik a mozgó autóból, felpattan, majd fejveszetten rohanni kezd, egyenest a rendőrök karmaiba. A következő pillanatban már körbeveszik kölcsön kapott terepjárómat a szirénázó autók, valaki kiszáll, hozzámlép és ismerteti jogaimat. A vád ellenem emberrablás, autólopás és a hatóság megtévesztése.