Nirvana: a buddhista filozófia szerint a végső megsemmisülés, többszöri reinkarnáció után, amikor az ember lelke már átélte mindazt a Földön, amit át kellett élnie, és eljut a legfőbb megtisztulásig, megbékélésig. Nirvana: bizonyos közegben, szlengben a nihil, a pusztulás jelképe. Aligha hihetjük, hogy Kurt Cobain, a 90-es évek egyik meghatározó együttesének a vezetője a keleti spiritualitásra gondolt volna, mint ahogyan elmúlása is inkább az „élj gyorsan, halj meg fiatalon” eszméjének megvalósítása volt.
A seattle-i Nirvana - Cobain, Krist Novoselic basszusgitáros és Chad Channing - később David Grohl – dobos, amely a hard-rock, a metál, a punk és a hard-core nászából született „grunge” zenének és a „seattle sound” legfontosabb zenekarává vált a Mudhoney, a Soundgarden, a Pearl Jam és az Alice In Chains mellett, nem az első volt ezen a néven: 1967-ben alakult meg egy brit banda, amely The Story of Simon Simopath című lemezével a progresszív rock concept-albumainak egyik előhírnöke volt. Alex Spyorpoulos és Patrick Campbell-Lyons duója azóta is készít szórványosan lemezeket, és 1989-ben be is perelték az amerikaiakat a névhasználat miatt, végül azonban engedtek. Nem sejthették, hogy az akkor még csak alternatív körökben népszerű együttes milyen csúcsokat ér el, üstökös-szerű pályafutásával.
Cobain és Novoselic már 1985-től együtt dolgoztak, de albumhoz csak 1989-ben jutottak. A Bleach még csupán az amerikai egyetemi rádiók egyik kedvence volt, de Kim Gordonnak, a Sonic Youth énekesnőjének ajánlatára egy évvel később David Geffen szerződtette a Nirvanát arra a lemezre, amely ma már egy korszak klasszikusának tekinthető. Az 1991-es Nevermind hárommillió példányban fogyott el, és amikor 1992. januárjában a lemez Michael Jackson Dangerous-át taszította le a Billboard-lista tetejéről, sokan az alternatív zene pop-iparbeli befogadásának szimbólumaként értékelték. Ezen hallható a Smells Like A Teen Spirit című dal, az évtized egyik zenei lenyomata, amelynek címe adta az ötletet a VH1 90-es évekről szóló összeállításához. (Smells Like The 90ies).
A Nirvana sokkoló hatását mindenekelőtt Kurt Cobainnek, a balkezes énekes-gitáros-szerzőnek köszönhette. Cobainnek „halmozottan hátrányos helyzetű” volt a gyerekkora: hét éves korában Ritalin-kúrára ítélték hiperaktivitásból eredő magatartási zavarok miatt – ez volt első drogfüggősége, amely sokak szerint később heroinistává tette. Egy évvel később elváltak a szülei, és ezt később sem tudta feldolgozni magában. Ráadásul a középiskolában, miután egy meleg diáktársával barátkozott, többször vált a homofóbok áldozatává. Érettségi előtt két héttel derült ki, hogy nincs elég pontszáma ahhoz, hogy leérettségizzen. Miután nem volt hajlandó munkába állni, anyja kitette otthonából – egy ideig barátoknál, pincékben, sőt, még híd alatt is lakott. Számára a seattle-i punkok világa, és az olyan dekadens írók munkássága, mint William S. Burroughs vagy Charles Bukowski, lett a menedéke. Mindezek az élmények alapvetőek voltak a későbbi Nirvana-dalokhoz.
Végzetes volt Kurt és későbbi felesége, Courtney Love találkozása 1989-ben. A Nirvana-rajongók a mai napig az énekesnőt tartják Cobain halála okozójának, azzal, hogy erősebb egyéniségével valósággal rátelepedett, és nemhogy ihletője lett volna, mint az időnként hozzá hasonlított Yoko Ono John Lennonnak, hanem tönkretevője, aki, miközben a maga jóval kisebb tehetségét próbálta kedvese hátszelével kamatoztatni saját együttesével, a Hole-lal, nemhogy kivitte volna a kábítószer-pokolból Kurtot, hanem még mélyebbre taszította benne.
Mire a Nirvana eljutott harmadik és egyben utolsó stúdióalbumáig, Kurt és Courtney már házasok voltak, sőt, gyermekük, Frances Bean is megszületett. Az In Utero minden, csak nem egy sikeres, már-már bálvánnyá vált, a magánéleti boldogság révébe jutott 26 éves fiatalember alkotása.
Már maga a lemezborító is riasztó: egy terhes angyal anatómiai rajza látható rajta, a hátlapra pedig többek között egy műanyag-magzatokból, teknősbéka páncélokból, valamint görög termékenység-szimbólumokból álló kollázs került. Ezért és olyan dalok miatt, mint a Rape Me, a Kmart és a Wall-Mart áruházláncok, amelyek főleg kisebb településeken monopolhelyzetben voltak, csak némi „család-barát” módosítás után voltak hajlandók az albumot terjeszteni.
A tömör, legtöbbször fojtogatóan sűrű dalok, amelyben fellelhetők Cobain szinte valamennyi ideálja, Lennon, a Led Zeppelin, a Sex Pistols, a Black Sabbath és Henry Rollins Black Flagje zenéjének hatásai, leginkább Charles Baudelaire: Egy dög című „szerelmes versével” rokoníthatóak. Valószínű, hogy a szerzőt azért is vonzották az orvos-biológiai megközelítések, mert a drogfüggősége és állandósult depressziója mellett krónikus hörghurutban és gyomorbántalmakban szenvedett. Talán azt akarta a címmel kifejezni, hogy utoljára az anyaméhben (latinul In Utero) érezte magát boldognak. Különben miért írt volna le ilyen sorokat: „Hetekre bezártak szívalakú dobozodban…húsevő orchideák csak most az egyszer bocsássatok meg” (Heart Shaped Box), „szívem megtört, de van egy kis ragasztóm, segíts belehelni” (Dumb), „Önmagam élősködője vagyok….nézz a fénybe ott az öngyilkosság” (Milk It), vagy ahogy a „házas” (married) szóra az „eltemetettet” (buried) rímelteti az All Apologies-ban. De velejéig keserűen szól Kurt hangja – kicsit úgy, mint John Lennoné legsötétebb pillanataiban – a bántóan torz gitárhangok felett a Serve The Servants-ben. Nem megnyugtató a Scentless Apprentice kakofóniája és az énekes fájdalomüvöltése sem. A Heart Shaped Box –ban is sírás fojtogatja Cobain hangszálait, miközben pianók és fortissimók váltakoznak a zenében. Ezekhez képest a Rape Me, a brutális befejezést kivéve, egészen „finom” hangzású. A Dumbban, amelyben elringatóan szól a cselló, a Nirvana mintha a korai pszichedelikusokat idézné, akár egy alvajáró mantráját hallgatnánk. Ugyanez a „köztes tudatállapot” árad a Pennyroyal Tea-ból – ha sokáig hagyjuk, hogy bennünk szóljunk, magunk is átitatódunk a bódulattal. A Radio Friendly Unit Shifter szörnyű fricska, hiszen éppen az ilyen csikorgás-püfölés hallatán kapcsolnák ki azonnal a rádiót, már ha egyáltalán eljutna a felvétel odáig. A Tourette jó, hogy csak másfél percig tart – tovább nehéz lenne elviselni Cobain torokszakadását. A záró All Apologies-ban megint visszajön a cselló és vele egy „67-es hang”, amelybe belecsepegtették a Beatles, a Velvet Underground és Pink Floyd „savának” maró maradékait. Curt Cobain mindenkitől bocsánatot kért és már itt sem volt…
Az In Utero az USÁ-ban és Nagy-Britanniában egyaránt listavezető volt, és Grammy-díjra is jelölték, mint a legjobb alternatív rock-lemezt. Akkor még nem a kegyeletnek szólt az elismerés, de egy évvel később már belejátszott a különben a Nirvana csúcspontját jelentő Unplugged In New York díjába az 1994. április 8-án napvilágot látott hír: Kurt Cobaint, aki néhány nappal korábban megszökött egy rehabilitációs intézetből, holtan találták Lake Washington-i otthonában garázsa felett egy eldugott szobában. A hivatalos jelentés szerint a muzsikus főbe lőtte magát és már három napja halott volt. Állítólagos búcsúlevelében Neil Young My My Hey Hey című dalát idézte: „elégni jobb, mint elfonnyadni”. Ugyanakkor a mai napig tartják magukat azok a feltételezések, melyek szerint Cobaint megölték: van, aki azt állítja, hogy a lemezbiznisz hiénái tették el láb alól, mert ki akart szállni az egészből (ilyen híresztelés annak idején Jimi Hendrix halálakor is lábra kapott), de még arra is akadt tanú, aki szerint Kurt végleg szakítani akart Courtney-vel, aki emiatt bérgyilkost fogadott fel…
Cobain halála után megindult természetesen a nekrofil-gépezet, számos addig ki nem adott felvétel, demó-összeállítás, koncert látott napvilágot a Nirvanától, és újabb elmúlás-ikon lett Kurt szomorúan szép roncsarcából.
Az élet persze ment tovább: Novoselic megalakította a Sweet 75 együttest, majd 1999-ben a Kereskedelmi Világszervezet seattle-i csúcsértekezletére, amely elleni tüntetés-sorozat a globalizáció-ellenes mozgalom egyik fontos eseménye lett, Yello Biafrával (Dead Kennedys) és Kim Thayillal (ex-Soundgarden), megalakította a No WTO Bandet. A politika később is foglalkoztatta, 2004-ben fontolóra vette, hogy indul a Demokrata Párt színeiben Washington állam kormányzó-helyettesi tisztségéért. Az utolsó pillanatban visszalépett, de megírta Ragasszuk össze ezt az összetört demokráciát (Let’s Fix That Broken Demokracy) című könyvét. David Grohl számos stúdiómunka mellett megalakította a Foo Fighters együttest, amely 2005-ben az In Your Honour című albumával jutott el pályája zenitjére.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.