GNL911

Szerette volna feltalálni az autót, a repülőt, a varrógépet – mivel azonban ezeket már mind feltalálták, szétszedett egy kamerát és színész lett. A mozival együtt született, 1895-ben, 1966-ban halt meg, közben négyszer nősült. Harmincegy filmet készített, 19 rövidet és 12 hosszút. Ő volt a nevetető, aki sosem nevetett. Buster Keatonra emlékezünk.

Karrierje kezdetben meredeken emelkedett. Már 2 hónapos korában statiszta volt szülei mellett, akik artisták voltak. Öt éves korában már szereplő is volt. Apja dobálta a díszletek között. A szociális felügyelet emberei azt hitték, hogy a gyerek megsérült. Levetkőztették, és egyetlen kék foltot sem találtak rajta. Már akkor tudott esni. Sarah Bernhardt, a nagy francia színésznő, aki látta a produkciót, felháborodott, hogy így bánnak egy gyerekkel, ő azonban sugárzott. A legendás szabaduló művész, Houdini lett a „keresztapja”: amikor meglátta, hogy kézen állva megy le a lépcsőn, felkiáltott: „That’s some buster” (Ez szenzációs, arcpirító). Így ragadt rá a kis Joseph Frankre a Buster név, amely rajta maradt egész pályafutása során.

A gyerek hamar megtanult kártya-mutatványokat, bűvésztrükköket, és ukulelén játszani. Iskolába csak egy napig járt. Az I. világháború idején rejtjelző volt az amerikai hadseregben. 1917-ben fedezte fel a mozit, Fatty Arbuckle-lel szerepelt először a vásznon és hamarosan kialakította különleges imázsát. Egy látszólag kifejezéstelen arcú bohóc, aki minden nehézséget némán legyőz, soha nem adja fel, ugyanakkor ez az arc mindig áraszt valami angyali ártatlanságot az őt körülvevő, gyakran ellenséges világgal szemben.

Keaton forgatókönyveket írt, amelyeket filmre vitt és ő lett egyben a főszereplő is. A filmeknek nagy sikerük, neki a forgatások közben számos balesete volt. Az Isten hozta! című filmben (1923) kis híján vízbe fulladt, a Sherlock Holmes jr.-ban (1924) eltörte egy csigolyáját, a Gőzös Billben (1927) orrát törte el. Közben megházasodott, Natalie Talmadge színésznőt vette el, két némafilmsztár, Constance és Norma húgát. Házassága azonban nem sikerült, a költekező, sznob asszony kis híján tönkretette őt. A munkába menekült előle. Ekkor születtek olyan remekművei, mint Navigátor (1924), az Irány a Vadnyugat (1925) és mindenekelőtt A Generális (1926), a némafilm egyik legnagyobb klasszikusa, amelyet az abszurd humor egyik alapművének is tartanak.

De aztán jött a hangosfilm, és az MGM, amellyel szerződésben állt, nem tetszettek újabb munkái. Remekművei a szemétbe kerültek, a kópiákat elégették, a negatívokat megsemmisítették. Az MGM fiatal káderei kigúnyolták, felesége is végleg elhagyta. A neki juttatott forgatókönyveket „szörnyűnek” tartotta, és csodálkozott, hogy azok, amelyekben szerepeltették, mégis sikeresek és pénzt hoznak. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy egész életében tévedett. Miután minden elveszített, az alkoholba menekült. Volt felesége elmegyógyintézetbe záratta, kényszerzubbonyt tettek rá. Szerencsére Houdini annak idején megtanította néhány trükkre, így el tudott menekülni. Csavargó lett és csavargókat szórakoztatott, majd cirkuszhoz szerződött, néha statisztált. Így tengődött vagy húsz évig. „Régen jó filmeket csináltam” – mondogatta a fiatal rendezőknek, de nem hittek neki. A II.világháború után Párizsban a Médrano cirkuszban szórakoztatta bohócként a gyerekeket.

Amikor visszatért Kaliforniába, találkozott egy régi kollégájával, Clyde Bruckmannal, aki kölcsönkért tőle egy pisztolyt, mondván, „gyakorolni akar” majd üzenetet hagyott a feleségének: „Nincs pénz a temetésre” és egy telefonfülkében lőtte főbe magát, hogy ne piszkolja össze az otthoni szönyeget. Halála előtt azt mondta: „Szeretném, ha Buster Keaton és az egész banda visszatérne. De nincsen csodalámpám, amit megdörzsölhetnék.”

1949-ben a híres angol színész, James Mason és felesége, Pamela Kellino írónő Hollywoodba érkeztek. Elhaladtak egy nagy ház előtt, amelyet hajdanán Buster Keaton vásárolt meg Rudolph Valentinótól. Masonék 80 ezer dollárért veszik meg a házat kertjével együtt. Egy napon a színész bement a kis kerti kunyhóba, hogy lerakja szerszámait, amelyekkel megmetszette a rózsákat, és meglátott a falban egy vasajtót. Kinyitotta és a szeme elé tárult egy halom filmtekercs, közülük már nem egy elrohadt állapotban. Keaton filmjei voltak. Pamela rögtön telefonált az amerikai filmszövetségnek, amely átvette és restauráltatta a remekműveket. Mason levelet írt az eseményekről Keatonnak, aki azonban nem válaszolt. „Úgy tűnik, lezárta a múltat. Túl sok keserűséget okozott neki” – emlékezett az asszony.

De Buster Keatont hamarosan újra felfedezték. Az 1953-as velencei filmfesztiválon nagy ovációval fogadták. Tíz évvel később a francia Cinémathéque retrospektív vetítéssorozaton mutatta be legjobb filmjeit.

Keaton hátralévő éveiben több híres filmben feltűnt: kártyázik például az Alkony sugárútban, ő a partnere egy bohócjelenetben Charlie Chaplinnek a Rivaldafényben, megjelent kalauzként a Nyolcvan nap alatt a Föld körül szuperprodukcióban. Egy évvel halála előtt utoljára megcsillantotta igazi művészi képességeit: Samuel Beckett Film című húsz perces alkotásának néma főszereplője volt.