Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai

2017. július 08. 05:05 - Göbölyös N. László

Szökések árban

Előre megfontolt gyilkossággal vádolnak, de nem állítanak bíróság elé, egyetlen nyomozó intézkedik az ügyemben.

Azt próbálja bebizonyítani, hogy közel negyven éve fontolgattam egy ember megölését, aki megalázott engem a katonaságnál, de azóta korábban csak egyszer láttam egy színházban és a helyszín nem volt alkalmas a tett elkövetésére. De aztán egy aljas csellel bejutottam a lakásába és interjút kértem tőle, mert közben országosan elismert művész lett, és akkor végeztem vele. Hiába magyarázom neki, hogy az agyamban valóban megszületett sok-sok évvel ezelőtt a gyilkosság terve, és az is igaz, hogy egyszer megláttam egy színházban és legszívesebben ott helyben agyon vertem volna, de azóta eltelt már több évtized, régen megbocsátottam neki, és elismerem a munkásságát is.

A nyomozó nem tágít, mert tudja, hogy a gondolatnak teremtő ereje van. Az a tény sem zavarja, hogy az illető él és köszöni, jól van. Egyetlen esélyem van, hogy elkerüljem a halálbüntetést: ha találok még három olyan embert 24 órán belül, akik hasonló gyilkosságokat fontolgattak, mint én. És akkor ő intézkedik, hogy valamennyien örökre amnesztiát kapjunk.

Megpróbálom a lehetetlent. Először  ismerőseimet veszem számba, de nincsen közülük egy sem, akiből ilyesmit kinéznék. Aztán mentő ötletként azt találom ki, hogy lemegyek reggeli csúcsban a közeli szupermarketbe, és végigkérdezem a vevőket, eladókat. És lássanak csodát, alig egy órán belül találok három olyan embert, akinek régóta elszámolni valója van valakivel és meg is tenné, ha lenne rá módja és bátorsága. A nyomozó gratulál sikeremhez, és az egész társaságot meghívja egy villásreggelire, amelyhez alkoholt is bőségesen kínál. Én nem akarok inni, mert reggel nem szoktam, másrészt éppen Édesanyámhoz készülök, aki biztosan rögtön megérezné rajtam az italszagot, amit utál. De végül szinte belém diktálnak egy kortyot, ami nagyon rosszul esik. A többiek ellenben, a nyomozóval együtt, addig isznak, amíg egy csepp is marad. Már felszabadultan távoznék, amikor a három potenciális gyilkos nekem esik, és agyba-főbe vernek, mert legféltettebb titkukat szedtem ki belőlük. Kétségbeesetten magyarázom, hogy én csak feltettem egy kérdést nekik és ők kapásból válaszoltak, de nem hallgatnak rám.

Ott hagynak vérbe fagyva, úgy érzem, mintha eltörött volna a lábam. Valahogy azért elsántikálok egy szomszédhoz, aki kölcsönad egy fekete csontrögzítőt, hogy eljussak egy orvoshoz. Közben kinézek a folyóra és látom, hogy olyan hullámokat ver mindkét partján, amilyeneket csak tenger szokott. Kivonszolom magam az utcára, felülök egy buszra, amely elindul egy nagy felüljáró rendszeren keresztül. Másutt nem is mehet, mert az ár lassan mindent elönt. Már azt sem tudom, melyik városban vagyok, mert a víz alá került utcák, terek mintha utazásaim emlékei lennének.

Végül megérkezem egy házba, ahol talán már jártam. Találomra becsengetek egy lakásba, ahol régi kedves osztálytársnőm lakik, akivel kapcsolatunk soha nem volt több mély barátságnál. Felajánlja, hogy aludjak ott nála, megbízik bennem, bármi is történt velem. Én megvárom, amíg ő elalszik, csak utána vetkőzöm le, és látom, hogy egész testem feketedik…

Felriadok a rémálomból, és egy panziószerű épületben találom magam. Ránézek az órámra, éppen reggeliidő van. Lemegyek az ebédlőbe, ahol már várnak egy ötszemélyes asztalnál. Csupa olyan arcot látok, akik valamikor nagyon közel álltak hozzám, de régóta nem találkoztam velük. Jön egy merev arcú felszolgálónő, és közli, hogy a négy ember közül egyet most egyszer s mindenkorra ki kell törölnöm az emlékezetemből, a választ egy percen belül várja. Végignézem az arcokat és nem vagyok hajlandó senkit sem megtagadni. Inkább elmegyek étlen-szomjan.

Kilépek az utcára, ahol zajlik a reggeli élet. Az utakat óriásplakátok szegélyezik, amelyek a lakosságot az egészséges, erkölcsös szerelmi életre ösztönzik, az Elfújta a szél, a Titanic, a Szombat esti láz, az Emmanuelle és a Caligula plakátjaival…

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://elmehunyor.blog.hu/api/trackback/id/tr912634719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.
Göbölyös N. László irodalmi alkotásai, esszéi, publicisztikai írásai