GNL911

Figyelmeztet az egyik álláskereső portál, hogy nem tudják aktiválni önéletrajzomat, mert az hiányos és így a munkaadók nem érhetnek el. Megnéztem, nem hiányos, csupán a tapasztalat rovatban szerepel az egész életpályám, a rendszer pedig csak háromféle munkakört tud elfogadni. Nem tehetek róla, hogy ilyen gazdag a múltam, arról pedig még kevésbé, hogy már ez is baj.

A BL-döntő napján jöttem rá, amikor a meccs előtt megnéztük A pénz színe című filmet, hogy miért ellenszenves nekem CR7. Mert hasonlít Tom Cruise-ra.

Ha megtehetném, nemcsak a terroristákat sújtanám a legszigorúbb büntetéssel, hanem a pánik- és gyűlöletkeltőket is.

Sms-ekre riadtunk fel a hajnali órákban. Aznap kivételesen egymástól távol voltunk Párommal és szeretteinktől is, el sem tudtuk képzelni, mi történhetett. Hamar kiderült azonban, hogy csupán szolgáltatónk ajánlott figyelmünkbe olyan új letöltéseket, amelyek nappal sem érdekelnének. Ilyenkor persze nem hívnak fel néhány órával később, hogy elégedettek vagyunk-e velük.

Új fogalmakkal ismerkedünk. Már néhány hete építi újra az üzletközpont pipere-áruházát, és egy plakátról megtudhatjuk, hogy a munkálatok egyik oka a szortiment-bővítés. Erre van néhány jó magyar kifejezés: például áruválaszték, kínálat, stb…Aztán, pedig nem is vagyok újszülött, a minap találkoztam először a „kényelmi ételek” fogalmával. Utánanéztem, és állítólag ugyanebbe a kategóriába tartoznak a hidegkonyhai készítmények és a levesporok. Kár, hogy édes anyanyelvünknek nincsen „türelmi zónája”, mert ezeket oda száműzném, bárcával a nyakukban.

Nyárutón látványosan megnő azoknak az autósoknak a száma, akik hölgyutasuk pucér talpát használják irányjelzőnek.

Pünkösd vasárnap, súlyosbítva a nemzeti össiránkozás napjával. Minden zárva a tejivótól a szupermarketig a csillaghegyi csomópontban. Csupán a nemzeti dohánybolt tart nyitva. Egy találkozóra várva bő 20 percet álltam a diszkont csukott kapuja előtt, legalább ennyien érkeztek vásárlási szándékkal, és ott döbbentek rá, hogy „ünnep” van. Közben szinte lassított felvételben elvonult előttem egy ezüst hajú Jézus, de ő nem akart bemenni. Na, ennyit népünk mélységes vallásos érzületéről.

Valamikor a matematikát egzakt tudománynak tekintették a humán stúdiumokkal szemben, mondván, hogy a számok igazsága állandó és megkérdőjelezhetetlen. A politika azonban kitalálta a számok szubjektív csalhatatlanságát, és aki nem hiszi, még utána sem járhat.

Egy öregasszony a boltban olyan hangokat hallatott, mint szívverését mondogatná, miközben pakolt a szatyrába. Rettenetes volt, úgy éreztem, mintha a halál szele csapott volna meg.

Egy brutális, szado-mazótól sem mentes Carmen-balettelőadás után boldogan állapítottuk meg, hogy fiainkat elkerülték az ilyen ragadozó nők. Én pedig több mint negyedszázaddal ezelőtt túléltem és eljutottam az igazi boldogságig.

A Flórián melletti gödörben nyers csirkefarhátakat csipegetnek a galambok 30 fokos hőségben. És még vannak, akik azt remélik, hogy az emberek egyszer majd odafigyelnek egymásra.

„Kikapcsolok” – mondja csaknem sírva egy fiatal pénztárosnő a szupermarketben a kora esti órákban, amikor körülötte minden vevő keresztül-kasul üvöltözik, pedig nem történt semmi rendkívüli.

Közös képviselőnk, akit a háztömb egy része megválasztása óta próbál megfúrni, továbbra sem nyugszik, hogy valami hasznosat tegyen. Most például felvetette, hogy szereljék fel napelemekkel épületünket, de amikor kiderült, hogy az erre felveendő hitel havi törlesztése lakásonként 1291 forint lett volna – majdnem annyi, mint Magyarország migránskvótája -  a tulajdonostársak elutasították. Pedig a közös költség elkerülhetetlen, átlagosan 1500 forintos emelésében ez is benne lett volna 60%-ban. De a gyanakvás nagy úr, ami felülírja a józan észt is.

Taki bácsi főműsorban, szünetként egy kis Ross doktor, majd ismét megjelenik Budapest legjobb szívű taxisa, ezúttal a Tenkes kapitányaként. Néhány éve még ugyanezen a csatornán délelőtt adták, 6-os karikával, ma este 9 után, 12-essel. Biztosan azért, hogy minél kevesebben lássák, amint győz az igazság a hatalom és az ostobaság felett.

Nem válik be nekem kedvenc kapusóriásom hajsamponja. Valószínűleg neki sem, mert elbukták a BL-t.

A katonaság óta eltelt 41 év alatt 4 centit mentem össze. Apám ellenben alapmagasságából csak egy centit veszített. Hiába, a háborús nemzedéket kemény anyagból gyúrták.

Amikor 1954-ben elvesztettük a berni döntőt, Budapesten és több városban zavargások törtek ki. Most kikaptunk Andorrától és Magyarország csendes, legfeljebb néhány írástudó dühöng vagy ironizál. Már ez is belefér és az ultrákban sem bízhatunk, hogy kirobbantják a forradalmat.

Szállást kerestünk éjszakára egy ismerősnél, aki azt állította, hogy egyedül lakik, aztán a szobában, amit nekünk szánt, egyre többen keltek fel különböző ágyakból – mesélem Életemnek. „Épp ideje lenne, hogy felkeljen a nép” – válaszolja.

Volt egy törzs-zöldségesünk a piacon. Évek óta vásároltunk nála, a lecsó-befőzéshez ő volt az első számú forrásunk, de volt olyan is, hogy a barackot is nála szereztünk be. Egy idő óta úgy vettük észre, mintha kezdene nagyon összeesni, lepusztulni, feleségével együtt. Arra gyanakodtunk, hogy talán isznak, de az árujukra azért nem volt panasz. Egészen az idén tavaszig. Először spárgából sóztak ránk olyant, amit gyakorilatilag ki lehetett dobni, mert teljesen fás volt, aztán pedig elsőre jól kinéző, érett, illatos szamócát adtak el nekünk, amiről már a kipakolásnál kiderült, hogy fele rossz, a maradék pedig néhány óra alatt a frizsiderben is megpenészedett. Szomorú, de a jövőben nagy ívben kerüljük őket. Megint szegényebbek lettünk egy illúzióval.

Két kamasz hangosan taglalja a buszon, hogy ők nem olyanok, mint az egyik haverjuk, aki amint egy félmondattal szidja valaki az anyját, azonnal üt. Náluk fokozatok vannak, az anyázásnak legalább 4-5 percig kell tartani ahhoz, hogy elfogja őket a harctéri. Megnyugtató ilyent hallani ilyen zaklatott időkben.

Belőlem viszont kitört az átok – szerencsére otthon voltam és egyedül – amikor a YouTube nagyszerű összeállítását, a Top 100 Greatest Classic Rock Songs Of The 1970s-t választottam edző zenének, és a Dire Straits Sultans of Swingjének kellős közepén belevágott egy arckrém-reklám.

Sörfesztivál az óbudai Főtéren, remek hangulat, kiváló zenék, Bill különösen. Az esti koncert után még körülnézünk egy korty italra és valami ételre, elvégre buli van, néha fel lehet rúgni az egészséges életmód szabályait. Megtaláljuk, ami nekünk kell: forró szalonnazsíros kenyér, mangalica-kolbásszal. Már éppen elkészül az igazi magyaros melegszendvics, amikor felfigyelek egy nyitott, hatlövetű bicskára, ami a pult mellett hever. „Ezt valaki itt hagyta?” – kérdezem a pultostól. „Nem, ezt azért tettük oda, hogy ha valaki vágni akar egy kis erős paprikát a kenyérre, megtehesse”.   Megint jó esténk volt, találkoztunk olyannal, aki bízik az emberi jóságban.

Bő negyven évvel ezelőtt a gimiben március 15-én rendszerint honvédelmi napot tartottak. Olyankor kimentünk a vásárhelyi népkertbe, ahol valami nyugalmazott katona magyarázta a 48-as kispuskát, meg hogy mikor van „tanálat” és mikor nincs. Aztán volt valami kis akadályverseny, honvédelmi ismeretekkel, amelyben részt vett a tornatanár, a földrajz és a történelemtanár, aztán a nap végeztével betértünk jól megérdemelt sörünkre a legközelebbi törzshelyünkre. Ellenben attól tartok, hogy ha valaki egy levelet küldött volna Igazgatónknak (legyen neki könnyű a föld), hogy lőteret építenének a gimi területén, alighanem levélbombát küldött vissza válaszul az illetékesnek…

Volt egyszer egy kapus Magyarországon. Plattkó Ferencnek hívták. A Vasas első válogatottja volt, már 18 évesen bekerült a nemzeti csapatba. Csodakapusnak tartották, nem is tudták itthon tartani, a Barcelona vette meg. A blau-granákkal többször katalán, majd spanyol bajnok lett, kortársa volt a Real Madrid legendájának, Ricardo Zamorának. Rafael Albertí költő még ódát is írt hozzá. Róla mintázták a Régi idők focija Vallay-át. A minden hájjal megkent játékosügynökök által elcsábított helyi sztár ugyanúgy cserben hagyta felemelkedőben lévő csapatát, ahogyan annak idején Plattkó. Csaknem száz évvel később semmit nem változott ez a világ (sem), csak most az istenített kapuvédőt Gigio Donnarummának hívják. Ferusból félisten lett Barcelonában, Gigio sorsa még a jövő zenéje…

Láttunk egy kitűnő filmet. A gyáva című Sarkadi-novellából 1971-ben készítettek tv-játékot a kor magyar szex-szimbolumával, Tordai Terivel a főszerepben. A filmben, amelynek egyik jelenete egyesen az Édes élet „társasági összejövetelére” emlékeztetett, több olyan korabeli sláger is elhangzott, amely némi múltidézést indított el bennem. Ilyen volt az Aphrodite’s Child Rain And Tears-e, amelyre életemben először csókolóztam 1970. december 12-én a finnországi Kontulában egy Maarita nevű korombéli kislánnyal. Az eredeti kislemezem ma is megvan. Aztán megszólalt egy másik igazi „kindermacher”, a Bee Gees Swan Song-ja, meg a rágógumi-zene egyik „üstököse”, a Soulful Dynamics a Mademoiselle Ninette-el. Azóta biztosan nem hallottam ezt a számot, nem is hiányzott, de most mégis örültem neki…

Láttam már olyan eladót, aki kiszolgálás közben telefonált és összekeverte beszélgető partnerét a vevővel. Láttam a minap olyan vevőt, aki vásárlás közben telefonált, és összekeverte beszélgető partnerét a pénztárossal. A két állatfajtát kéne összeereszteni, vajon mire mennének egymással?

Álmomban egy idegent bántalmaztak, és a védelmére keltem. Azt javasoltam neki, hogy készítsen teniszlabda-nagyságú, citromsárga galacsinokat, mindegy, hogy miből, és ha bárki vegzálni akarja, csak kezdje el hajigálni. Tetszett neki az ötlet, és rögtön társtulajdont ajánlott a büféjében, ha én is beszállok a dobálásba. Elfogadtam az ajánlatát.

Írástudókban és tisztánlátókban ma sincs hiány az országban. De hozzájuk képest a pusztába kiáltott borsónak milliós a tetszési indexe.

A legrövidebb éjszaka estéjén taxival jöttünk haza a MüPából, és a Duna-parton dübörgésre lettünk figyelmesek. „Valami trash-metál” – mondtam, és hamarosan kiderült, hogy az Antrax játszik. „Ön ilyen szakértő?” – kérdezte a taxis. E műfaj sosem volt a szívem csücske, de felismerem. Sokaknak ennyi is elég lenne, hogy szakértőnek, szakírónak kiáltsák ki magukat. Valószínűleg ezért is ódzkodtam mindig e kifejezésektől.

Ugyanez a taxis kifejtette, hogy elege van azokból az utasokból, akik nagy hangon szidják neki út közben a rendszert, aztán legfeljebb a tv előtt, vagy a FB-on nézik a nagyobb tüntetéseket. Arra már nem jutott idő, hogy megkérdezzem: ő volt-e valaha kint egyetlen tüntetésen is?

Máskor oly nyugodalmas környékünket teljesen feltúrták, cserélik a gázcsöveket. A pokoli hőségben a gödröket csak és kizárólag cigányok ássák. Ugyancsak gázfelújításból kifolyólag cserélik az egész háztömbben az egyes lakásokban a házcsapokat és a flexibilis csöveket. Csupán azt nem tudja senki – még a gondnok sem -  hogy melyik lépcsőházba mikor érnek, és mennyibe fog kerülni.

Manapság már annyira nem bízunk az egészséges népfelháborodásban, hogy a legnagyobb tüntetésekről is hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a hatalom szervezte meg azokat önmaga ellen, látványos szelepnek. És ha sokat mondogatjuk magunknak, a végén még el is hisszük, és nem fogjuk észrevenni, amikor tényleg kitör a valódi népfelkelés.

Vajon igazság-e, hogy azoknak fáj a dereka, azoknak kopnak el a csigolyáik, akik egész életüket egyenes gerinccel élték le?

Miért van az, hogy valakinek meg kell halnia ahhoz, hogy régi barátok halljanak egymásról? Most a római francia iskola bandájából halt meg egyikünk, a kamasz években remek foci és kézilabda-kapus, örök Milan-drukker, később bankár, majd digitális képzőművész, aki utolsó éveiben többet volt pszichiátrián, mint odakint. A halála előtti napokban még mindenféléket posztolt a FB-on. Az 1970-es nyárról, amikor Santana Samba Patí-ja szólt, Donnarumma árulásáról, az utolsó beírása a brit tehetetlenséget ostorozta a terrorral szemben. A hírre valósággal megelevenedett az egykori évfolyam tablója. Persze őt is rengetegen szerették. Mi lenne, ha inkább jobban vigyáznánk egymásra?

Újságpapírülés a Nyugati-aluljáróban. Tetején nyitott Biblia. A halom gazdája távozás előtt Jób Könyvének 31. fejezetét olvasta, amelyben Jób „bizonyságo tesz az ő ártatlan életéről.”.

Még mindig a Nyugati, vasúti pénztár. Egy minden ízében reszkező nő könyörög, hogy engedjük előre, csak egy helyjegy kell neki, két perc múlva indul a vonata, de előbb a metró robbant le (naná, hogy a 3-as) és utána a pótlóbusz is. Előre engedjük. „Nem fogja elérni” – mondja neki révetegen a pénztárosnő, majd lassított felvételben gépelni kezdi a jegy koordinátáit.

A néhai főméltóságú kormányzó ÖKU-méltatásán csupán egyetlen parlamenti párt háborodott fel, no meg a két Hitközség-vezető (az egyik némi unszolásra). Vajon a kitántorogtak, az itthon megnyomorítottak és a vágóhídra küldött katonák utódainak többsége már megbocsátott?

Légkondis IC-vel utazom Hódmezővásárhelyre, eredeti tervemmel ellentétben egy órával később, mert a korábbi vonatról kétszer kellett volna átszállni, erről pedig elég csak egyszer. Aztán kiderül, hogy itt is két átszállás lesz, mert az IC csak Kiskundorozsmáig megy, onnan busszal visznek Szeged-Rókusig, és ott lehet átszállni Vásárhely felé. Erről a MÁV honlapján mit sem lehetett olvasni, felszállás után bemondta ugyan a hangos, csak egy szót sem lehetett érteni belőle. Így a kalauz kényszerült minden utasnak egyenként elmondani az utazási feltételeket. Aztán gondoltam, iszom egy kávét. De hiába. Nemhogy büfékocsi, de még egy mozgóárus sincs a vonaton – tájékoztatott a kalauz. Néhány éve még mindenféle italokkal szolgálhattak, sőt, voltak szendvicsek, tojásrántotta, forró virsli is. Most maradt a „magad, Uram” megoldás. Eszembe jut, hogy két évvel ezelőtt a Nápoly-Róma közti „frecciarossán” (a helyi IC, csak egy kicsit gyorsabb), a jegyárban benne volt némi üdítő, kávé, (kívánság szerint) csokoládé és egy válogatás a reggeli lapokból…

Amikor József Attila több mint 80 évvel ezelőtt leírta, hogy „fecseg a felszín és hallgat a mély”, még mit sem sejthetett a közösségi hálókról.

Kissé visszásnak érzem, hogy a június végi búcsúkkal még mindig az oroszok távozására emlékezünk, miközben már régen visszajöttek. Szegény Frank Zappa, aki 1991-ben díszvendég volt az elsőn, szerencsére ezt már nem érhette meg. Majd szóljatok, ha a mostani helytartók is távoznak, akkor megyek mulatni.

Már 10 ezer forintos csekk leadásakor is ellenőrizheti személyazonosságomat a posta. Nehogy pénzmosó legyek. És nehogy a hatóságok meglássák a fától az erdőt.

Új munkát kell keresniük azoknak a középiskolai kollégiumi nevelőknek, akiknek csak tanítói képesítésük van. Még akkor is, ha már évtizedek óta jól végzik munkájukat. Félnek, nehogy olyan emberek maradjanak az oktatásnak, akiknek igazi hivatástudatuk van.

Tisztítják a ház szellőzőit, mert, mint közös képviselőnktől megtudtuk, ez államilag kötelező. Jó lenne egyszer állampolgárilag kötelezővé tenni, hogy az államot egyszer s mindenkorra kiszellőztessék.

A szenteknek akkor jelent meg a Szűzanya, amikor életük és hitük nagy fordulópontra. Napjaink celebjeinek pedig akkor, ha már a kutya sem figyel rájuk.

Életemtől névnapomra egy isteni kis blues-szájharmonikát kaptam. Alig egy perc kellett, hogy rátaláljak az évtizedek óta meg nem fújt hangokra. Lehet, hogy a Zene rejteget még számomra utakat?