GNL911

…Láttam nemzedékem legjobb elméit az őrület romjaiban, hisztérikusan lemeztelenedett éhezőket

a néger utcákon vonszolva magukat hajnalban egy mérges belövés tűjét áhítozva

angyalfejű hipstereket égve az éjszaka gépezetében a csillagos dinamóhoz fűződő hajdani égi kapcsolatért…

(Orbán Ottó fordítása)

A 20. századi irodalom egyik legnagyobb költeményének, Allen Ginsberg Üvöltésének (Howl) kezdő sorai ezek, amelynek első mondatát azóta is világszerte idézik, ha egy reménytelennek látszó pillanathoz ér életük.

Most a Stanford  Libraries a költő 91. születésnapján, június 1-én közzétette digitális formájában egyik legnagyobb kincsét, az Üvöltés kéziratát, vázlataival, jegyzeteivel, javításaival együtt. A megsárgult papírlapon olvasható az odafirkantott ajánlás: Carl Solomonnak. Solomon (1928-1993) írótársa és barátja volt Ginsbergnek. 1949-ben találkoztak a New Jersey-beli Greystone Parc pszichiátriai intézetében. „Mindketten egyformán imádták Dosztojevszkijt és Antonin Artaud-t, akinek üvöltését Solomon hallotta Párizsban jártakor. Az éveken át elmegyógyintézetben kezelt Artaud-n ugyanis éppen egy színházi előadás közben tört ki a roham, teljes sokkot okozva a Vieux Colombier közönségének – mesélte el a történetet a Le Figarónak François Duval francia irodalmár, a beat-nemzedék szakértője – Solomon mindent elmesélt Ginsbergnek: átkelését az Atlanti-óceánon, utazásait Európában, a dadaizmus és a szürrealizmus felfedezését. Minden szava mély benyomást tett Ginsbergre, aki a verssel adósságát akarta törleszteni.”

Az Üvöltés költője 1926-ban született Newarkban, apja, Louis, középiskolai irodalomtanár, anyja, Naomi,  kommunista aktivista volt, amíg súlyos elmebaja el nem hatalmasodott rajta. Ginsberg anyja  1956 nyarán bekövetkezett halála után írta meg emlékére a Káddis című költeményét, amelyet sokan még az Üvöltésnél is jelentősebb műnek tartanak. Allen Walt Whitman verseit olvasva fedezte fel a költészetet, de huszas éveiben legalább ilyen nagy hatással volt rá William Blake vizionárius poézise. Bár a 40-es évektől írt verseket, a nagy kiugrást az 1955-ben született Üvöltés hozta meg neki. Ez az első nagy költeménye szakítás volt a klasszikus metrikus verseléssel, a hagyományos sorokat hosszú, ritmikus mondatok veszik át, amelyeknél az emberi lélegzés a legfőbb mértékegység. Ugyancsak szakítást jelentett a költői nyelvezettel, a maga nyersességével. „A lázadás kiáltása volt, amely megdöbbentően hatott a maga korában erőszakosságával. Kiáltás volt az elgépiesedett, konformista, korlátozó, konzumista civilizáció típusa ellen, amelyet Ginsberg megtelepedni látott Amerikában” – mondta róla Duval.  

Ginsberg San Franciscóban, egy kis lakásban írta meg manifesztumát. Többször is átírta, a végeredmény egy hosszú érési folyamat lezárása lett. El akart szakadni saját korábbi költészetétől is, amelynek bizonyos darabjai, legalábbis formai szempontból, mint például a Leples Bitang (The Shrouded Stranger) még igen konvencionálisak voltak.

A költemény 1956-ban jelent meg Lawrence Ferlinghetti City Lights Books kiadójánál és nem maradt sokáig észrevétlen, mivel minden tekintetben messzebb mint, mint egy egyszerű vers.  Célja a társadalom alapjainak megremegtetése volt. A költő nyíltan beszél saját homoszexualitásának felfedezéséről, ijesztő jövőképéről, saját őrületéről. Ginsberget perbe is fogták obszcenitás vádjával, de ez nem változtatott azon a tényen, hogy a költő a nyers, hiteles valóságot tárja az olvasó elé, lemezteleníti az embert. Egyenes írás, ami nem hazudik: ez volt az egész „beat-nemzedék” filozófiája, akár Jack Kerouacra, akár Gregory Corsóra, akár William S. Borroughs-ra gondolunk. Ginsberg e generáció megkerülhetetlen és talán legfeltűnőbb alakja, nem csupán írásaival, hanem előadásaival, vers-koncertjeivel és közéleti szereplésével is, amely különösen a 60-as évek ellenkultúrája és kontesztációs mozgalmai idején vált fontossá.  

Ez az irodalom, amely vissza akart térni a „spontán ártatlansághoz”, akkor született meg, amikor Kerouac és Ginsberg találkoztak a Columbia egyetemen, és arról álmodtak, hogy írók lesznek és művészetükkel darabokra törik a II.világháború traumájától, majd a hidegháborús félelemtől megmerevedett amerikai társadalmat. A forradalmat bohém élettel kezdték. Ezek a modern dandy-k éjszakáikat jazz-klubokból töltötték, legszívesebben Charlie Parker szaxofon-játékát hallgatták. Egyik haverjuk, John Clellon Holmes cikket írt a New York Times-ban Ez a beat-generáció címmel. A címke pedig rajtuk maradt, lemoshatatlanul, még akkor is, ha maga Ginsberg, a legfőbb szóvivő nem sokkal 1997. április 5-én bekövetkezett halála előtt kijelentette: „A beat-generáció, mint olyan, sohasem létezett.”

Az Üvöltés, amelyről szerencsére számos felvétel fenn maradt Allen Ginsberg előadásában is, sokakat megihletett. A kortárs zene nagyjai közül a Kronos Quartet készített hozzá vonósnégyest, Philip Glass pedig operát írt köréje Hydrogen Jukebox címmel. Patti Smith rendszeresen előadja koncertjein a Footnote To Howl című „imát”. Készült hozzá jazz-kompozíció is, Darrin Archer együttesével. De ne feledkezzünk el Hobóról sem, aki oly sokat tett Ginsberg magyarországi megismertetéséért a közös koncertekkel 1980 és 1993 között,  és nem utolsósorban az Üvöltés lemezre vételével.

„A költők átkozottak – de az angyalok szemeivel látnak” – mondta Allen Ginsberg.