Egy több részes, nagy sikerű film forgatása a végéhez közeledik. Én újságíróként követem az eseményeket, egy kolléganőm pedig, aki soha nem létezett, hanem több hölgyismerősömből áll össze testi, lelki lénye, a produkció PR-menedzsere. Nap, mint nap találkozunk, minden nap össze is veszünk, aztán a végén mégis kibékülünk. Az utolsó forgatási nap végén a hölgy nem kertel: ismerjük egymást évtizedek óta, sosem titkoltuk az egymás iránti vonzalmat, csak hol egyikünk, hol másikunk volt gyáva megtenni az utolsó lépést a másik felé. Itt a soha vissza nem térő alkalom, amikor már elég idősek vagyunk ahhoz, hogy ne akarjunk a másiktól semmit, de még nem is késtünk el semmivel.
Elvonulunk a forgatás helyszínétől a nem messzi hegyekbe, egy falusi templom melletti paplakba. A hölgy azt állítja, hogy gyerekkorában itt volt első áldozó, és vélhetően az öreg plébános is megbocsátja neki a bűnt.
Amikor felébredek, a nőnek hűlt helye van, és nem is emlékszem az éjszakából semmire. Már jó magasan jár fent a nap, amikor belép a pap, aki nem más, mint az én drága jó régi barátom. Rámnéz, megrovóan csóválja a fejét, hogy miért volt erre szükség, ráadásul engem még meg sem tud gyóntatni. Mindenesetre kirója rám a penitenciát: lent a faluban van egy pékség, ott fogok kenyeret sütni egy teljes napon át.
Megadóan elindulok beteljesíteni a büntetést. A pékségben egy ikerpár dolgozik, két jóképű fiatalember, akik a magyar Dallas sebészorvosára emlékeztetnek. „Nem is tudtam, hogy ketten vagytok” – mondom nekik. „Hárman – feleli az egyik – a bátyánk a tulaj.” De nincs idő a fecsegésre, dagasztani kell a kenyeret, vigyázni a kemencét, sőt, egy idő után már az eladó pulthoz állítanak. Óriási a tolongás, a tömegben feltűnik exem, aki először kikéri magának, hogy megcsaltam a kolléganővel, pedig már több mint másfél évtizede nincs közünk egymáshoz, aztán pedig azon elmélkedik hangosan, hogy én, az ismert újságíró, hogyan süllyedhettem idáig, hogy egy pékségben dolgozom. Nem tudja, hogyan kerültem ide, de nem is kötöm az orrára, csupán annyit mondok neki, hogy John Lennonnak sem derogált kenyeret sütni, miután Yoko megtérítette…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.