GNL911

Egy általam is nagyra becsült zeneszerző-előadóművész magához rendel, mert állítólag részegen levizeltem muzeális értékű autójának bal első kerekét. Büntetésből egy kilométer hosszúságú vörös fonalat kell felgombolyítanom, de már az első métereken belegabalyodom. A zenész és barátai harsány röhögéssel kísérnek ki. „Igaza volt azoknak, akik azt mondták rólad, hogy abszolút kétbalkezes vagy” – kiabálják utánam.

Megnézek egy nagy múzeumban egy nemzetinek nevezett kiállítást, majd hazafelé a villamoson veszem észre, hogy eltűnt a pénztárcám, de valamennyi iratom, bankkártyám hiánytalanul a mellényem belső zsebében lapul. Visszamegyek a múzeumba, ahol pontosan tudják a nevemet, személyi adataimat, még az adószámomat is. Közlik, hogy többen is kerestek ezekre az adatokra hivatkozva egy pénztárcát, és végül valaki el is vitte. Az egészben az a legfurcsább, hogy a pénztárcában az okmányaimon kívül, amelyek nálam vannak, semmi jel nem utalt a tulajdonosára, és amikor a kiállításon jártam, egyetlen jegyszedőn kívül senki nem volt más a múzeumban.

Életemmel hazaérkezünk, és éppen szeretkezni készülünk, de előtte még kimegyek, hogy megnézzem, zárva van-e az ajtó. Legnagyobb meglepetésemre ott kavar az előszobánkban egykori kollégám, aki valamikor vadászrepülő pilóta volt, nem láttam vagy húsz éve, és most sem tudom, mit keres ott, azt állítja, hogy két másik régi kollégánk után jött, alig tudjuk kidobni.

Gyufáért akarok lemenni, de minden zárva, erre becsengetek a szomszédba, ahol a lakást két részre osztották, mindegyikben egy öregember él. Az egyik lelkesen játszik mindenféle kisautókkal az unokájával, míg a másik magányos, embergyűlölő, de ragaszkodik hozzá, hogy végighallgassam, hogy mart el mindenkit maga mellől.

Egy nagy színházteremben kórust toboroznak, ahol mindenki maga dönti el, hogy milyen szólamot fog énekelni, és magunk közül kell kiválasztanunk a karnagyot is. Ez utóbbi nem megy, mert mindenki karnagy akar lenni, kivéve engem.

Elkészítem a népszerű, sokszor ismételt szappanopera egyik szálának felnőtt változatát. A tejbetök erdész végre a sarkára áll a pióca mérnöknő sokadik zaklatása után, télvíz idején kicsalja a legsűrűbb erdőbe, szerelmet mímelve kiköti két fa közé, csíkokra tépi a ruháját, majd egy frissen tört vesszővel ájulásig veri. Aztán otthagyja a mohaszedők és az orvvadászok prédájának. Hacsak ki nem derül a pióca mérnöknőről, hogy látens mazochista és csak erre várt, mert akkor a tejbetök erdész kezdheti az egészet előlről. A vihogó medika lekoptatásának módján még gondolkodom.

És a feldühödött riporter belenyomta a folyamatosan hazudozó politikus fejét egy ták ünnepről visszamaradt ecetes uborkasalátába, majd rágyújtott a „Jég dupla whisky-vel” című slágerre.