Helikopter vette fel a városból ezer okból menekülőket és vitte ki egy nagy pusztaságba, amelynek közepén egy hatalmas, magas, kopár szikla állt. Ennek tetejére tette le valamennyiüket, hogy innentől kezdve oldják meg maguk az életüket.
Miután az első veszély elmúlt, a menekülők szép lassan egymásnak estek, mindenkinek eszébe jutott valami régi valós, vagy vélt sérelem, amelyet most megtorolhatott hozzá hasonlóan kiszolgáltatott helyzetben lévő haragosán. A dulakodók egymás után zuhantak a mélybe, mígnem csak egyetlen pár maradt a falunyi szikla tetején. Hosszú túlélésre azonban már nekik sem volt esélyük a kopár hegytetőn. A férfi ekkor vallotta be a nőnek, hogy gyógyíthatatlan beteg, és a nő is bevallotta a férfinak, hogy hetei vannak csupán hátra. A szívük mélyén régóta tudták már ezt, de amíg lehetett, nem akarták tönkretenni csodálatos harmóniájukat.
Egymást átölelve ugrottak az alattuk elterelő zöld síkságra.
Sok-sok évvel később egy fiatal szerelmespár, akik kivonultak a városból, mert nyugodt életre vágytak, a magas fűben találták meg összefonódott nyakláncaikat. Ők is csak addig bogozták szét őket, amíg felvették, hogy újabb erőt adjanak összetartozásuknak.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.