Mint oly sokan a nagy és vészterhes idők tanúi közül, ő is nagyon hosszú életű volt. Kilencvennyolc évet élt Irena Sendler (1910-2008), a lengyelországi antifasiszta ellenállás egyik hőse. Ez a baloldali érzelmű, szabad és emancipált nő hihetetlen bátorságról tett tanúságot a náci megszállás idején: közel 2500 zsidó kisgyermeket mentett ki a varsói gettóból, családoknál és kolostorokban rejtette el őket hamis papírokkal.
De még ennél is többet tett. Minden elbujtatott gyermeknek feljegyezte valódi személyi adatait, hogy ha egyszer vége lesz a háborúnak, ismét meglelhessék identitásukat. Nem tartotta magát hősnek, sőt, amikor később a háborús időszakról beszélt, azt mondta: „Többet is tehettem volna.”.
Gyermekmentő tevékenységéről sokáig nem tudott a világ, még saját hazájában sem, pedig már 1965-ben megkapta a Jad Vasem Központtól a Világ Igaza kitüntetést. 1999-ben került a figyelem központjába, amikor egy kansasi középiskola egyik tanára megismerte a lengyel katolikus ápolónő történetét és darabot írt belőle diákjai számára Élet egy üvegben (Life in a Jar) címmel. A darabot több százszor adták elő az Egyesült Államokban és külföldön is, hamarosan tv-film is készült belőle.
Irena, lánykori nevén Krzyzanowska, a Varsó melletti Otwock-ban született, ahol jelentős zsidó közösség élt. Apja orvos volt, sok nagyon szegény zsidó pácienssel. Irena hétéves volt, amikor az apa tifuszban meghalt, betegei fertőzték meg. A hitközség ezután felajánlotta, hogy fizeti a kislány taníttatását, de anyja elutasította. A gesztus azonban megmaradt Irena emlékezetében, amint eszmélni kezdett, minden eszközzel igyekezett harcolni a lengyel középiskolákban és egyetemeken tomboló antiszemitizmus ellen. Két férfibe lett szerelmes. Mieczyslaw Sendler lett a férje, de örökre szívében egy másik, a zsidó Adam Celniker.
Amikor Hitler megszállta Lengyelországot, Mieczyslaw hadifogságba esett és csak a háború után térhetett haza. Adam viszont, amikor létrehozták a varsói gettót, nem volt hajlandó elrejtőzni, identitást változtatni: a családjával maradt a gettó falai mögött.
Irena számára ez kettős tragédia volt. De kihasználva ápolónői hivatását, bejárhatott a gettóba azzal az ürüggyel, hogy felméri az egészségügyi helyzetet. A németek ugyanis rettegtek attól, hogy tifuszjárvány tör ki, és ők is megfertőződnek. Irena így került kapcsolatba a földalatti zsidó ellenállással, ekkor kapta a „Jolanta” fedőnevet. Amikor 1942-ben világossá vált, hogy a nácik a gettó minden lakosát a treblinkai megsemmisítő táborba akarják hurcolni, barátok, kollégák és egy lengyel kamionsofőr segítségével elhatározta, hogy a lehető legtöbb gyermeket megpróbálja kimenteni onnan. A kicsiket jutazsákokba, a sofőr szerszámos ládájába rejtette.
A zsidókat segítő lengyel szervezet neve Zegota volt, vezetője pedig Jan Grobelny. A Zegota tagjai között akadtak jobboldaliak, buzgó katolikusok is. Ez utóbbiak úgy gondolták, hogy ha a zsidó gyerekeket megkeresztelik, a háború után sem szabad visszaadni őket őveéknek. Ezt akarta megakadályozni Irena a maga listájával. 1943-ban azonban letartóztatták, vadállati módon megkínozták, összetörték a lábait, mégsem adta ki védenceit. Halálra ítélték, szerencsére Grobelny le tudta fizetni őreit, így meg tudta Irenát szöktetni.
Irena a háború után visszakapta férjét, de hamarosan elvált tőle, és férjhez ment Adam Celnikerhez. Adam azonban 1961-ben elhunyt, és az asszony ekkor ismét első férjével kötötte össze életét. Már ez a magánélet is elegendő volt ahhoz, hogy Lengyelországban, ahol az antiszemitizmus a felszabadulással sem szűnt meg (sőt, 1968-ban a diáklázadások idején újra mintegy „hivatalos programmá vált”), elhallgassák Irena nemes tetteit. A háborús lengyel hősök akkori felfogás szerint kommunista, fegyveres férfiak volt, és ha mégis akadt közöttük nő, annak szigorúan monogámnak kellett lennie. Ráadásul Irena hű maradt az 1945 után törvényen kívül helyezett Honi Hadsereghez. Bár szakmájában komoly sikereket ért el, részt számos iskolai egészségügyi programban, gyermekotthonok létrehozásában. 1967-ben azonban kényszernyugdíjazták a hatnapos háború idején Izrael mellett tett kijelentései miatt. 1980-ban csatlakozott a Szolidaritáshoz. Hazai elismerésére egészen a rendszerváltásig várnia kellett. 2003-ban II. János Pál pápa levélben méltatta érdemeit, 2006 és 2008 között háromszor is jelölték Nobel-békedíjra.
„Ha látsz egy fuldokló embert, akkor is meg kell próbálnod megmenteni őt, ha nem tudsz úszni” – vallotta Irena Sendler.
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Hórukk 2017.01.30. 23:25:31
szenysor 2017.01.31. 12:32:42
Talán Lengyelországot szállta meg..