Gitárral a kezében még mindig ott áll Winslow-ban (Arizona) a Kinsley Avenue és a Second Street sarkán Jackson Browne bronzszobra. Ő a szerzője az Eagles első sikerdalának, a Take It Easy-nek.  Egyike azoknak, akik az észak-amerikai népi kultúra emlékei között megszemélyesíti a 66-os utat, amely 90 év óta ihlet meg zenészeket, írókat és mindenféle vándorokat. 

A szobor lábához rajongók hordják a virágot és valószínűleg nem tudják, hogy Browne nem itt írta a híres dalt, hanem nyugatabbra, Flagstassban, egy bécsiszelet-hálózat egyik éttermében. Sőt, még az sem számít, hogy a dalban szereplő lány nem egy Ford Mustang volánjánál ült, hanem egy Datsunt vezetett.

Ezúttal a Le Figaro tudósítója a kalauzunk.

A megkövesedett erdő nemzeti parkja és a Colorado folyón átívelő Topock hídja között északkelettől délnyugatig előbukkannak a Vadnyugat emlékei, az aranyásóké, a cowboy-oké, az indiánoké, éppúgy, mint az 50-as, 60-as évek Amerikája a rock and roll-korszaktól, Jack Kerouac világától az Easy Rider hangulatáig.

Winslow-ban van a La posada vendélő, amelyet 1930-ban építettek spanyol stílusban. Vendége volt annak idején Albert Einstein, Shirley Temple, Frank Sinatra, John Wayne, Gary Cooper, később Harrison Ford és Kate Hudson.  93 km-re keletebbre a megkövesedett erdő nemzeti parkjában a 66-os út eltűnik a gaz között, néhány telefonpózna, egy rozsdás 1932-es Studebaker és a Painted Desert vendégfogadó a látványosság. Ez utóbbit a 20-as évek elején építették, 1926 és 1953 között kettős vasúti sín futott itt. Megőrizték az akkori szobák kulcsait, konzervdobozokat, üvegeket, a szobákban talált, a vendégek által ottfelejtett kisebb személyes, divatjamúlt holmikat, de ezek jelentéktelennek tűnnek a történelem 225 millió éve mellett, amelynek során a szilíciummal teli földalatti vizek beszivárogtak a földre dőlt fákba és kővé változtatták azokat.

A 66-os út 1857-ben kezdődött, amikor Edward Beale hadnagy és dromedár-karavánja utat akart vájni Kaliforniához. 1916. július 11-én Woodrow Wilson elnök aláírt egy törvényt, amely egy modern úthálózat létrehozásáról szólt. Tíz évvel később, 1926. november 11-én az eredetileg US 60 számot viselő Chicago-Los Angeles út megkapja a 66-os számot. Összeköti a Nagy Tavakat a Csendes-óceánnal, Illinoist Kaliforniával és érinti Missourit, Arkansast, Oklahomát, Texast, Új-Mexikót és Arizonát.

A II.világháború idején a 66-os úton csapatokat és hadifelszerelést szállítanak, miközben legendák alakulnak ki körülötte.  Bobby Troup színész-zeneszerzőt is megérintette a varázsa. Megírta a Get Your Kicks On Route 66 című dalt, amelyet 1946-ban Nat King Cole vett fel először. A dal mára egyfajta rhythm-and-blues himnusz lett, legismertebb változatát a Rolling Stones adta elő még 1964-ben: ez volt első albumuk nyitódala.

A múlt még tartja magát. Holbrookban például a Joe & Aggie’s Café, amelyet az alapítók unokája vezet, és amelynek kis terme őrzi a régi emlékeket. 

Messze vannak már az 50-es évek, amikor a nagy forgalomból származó balesetek miatt „Bloody 66”-nek nevezték el.

1956-ban elindult az Interstate Highway System építése, amely elkerüli a városokat, a falvakat, és amely a 66-os mentén halad, és helyenként átvágja. 1985. június 2-án használaton kívülinek nyilvánították, de a nosztalgia iránta azóta is tovább él. Két évre rá létrejött a 66-as út társasága is és 10 hónappal később egy szakaszát Seligman és Kingman (Arizona) közöttelnevezték „Historic Route 66”-nek. Itt áll az a Texaco benzinkút, amelyet először 1947-ben örökített meg Andreas Feininger, a Life fotóriportere. Két évtizeddel később itt forgatták az Easy Rider néhány jelenetét, amely jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy háttérbe szoruljanak a stúdióban készült filmfelvételek.

Flagstaff és Williams között az út 2225 méteres magasságba emelkedik és a világ legnagyobb fenyőerdeje között halad. „A szépségben járok, amely körülvesz, a szépségben járok, amely mögöttem van, a szépségben járok, amely előttem van, a szépségben járok, amely átváltoztat” – éneklik a navajo indiánok. A Monument Valley a szent helyük, a természet csodája, 300 kilométerre van Flagstaff-tól. Vörös szikláival, zsályabokraival felejthetetlen látványt nyújt.

Flagstaff, Williams és Kingman azért modernizálódnak, benzinkútjaikat elektromos töltőkre változtatták. Williams a Grand Canyon kapuja, Bill Williams prémvadász (1877-1849) emlékét őrzi, éttermei a környéken talált arany- és türkízrögöket idézik.

Kingmanben a Dunton-család tartja karban a régi autókat, a Shelby Welding Thunfereket, a Ford Crown Victoriákat, a Lincoln Caprikat, nagy, túldimenzionált motorú autókat, amelyek az 50-es, 60-as években az amerikaiak büszkeségei voltak.  Hogyan viselkedtek ezek az autók az arizonai Fekete Hegyek hajtűkanyaraiban?  „Akkoriban senki sem takarékoskodott az idővel – mondja Jim Hinckley történész – a világ ráért.”

Az okkerszínű hegyek között rá lehet látni a Gold Road aranybánya bejáratára, amelyet 1860-ban nyitottak meg, többször bezárták, de újra megnyitották. 2015 áprilisában 203 kg aranyat bányásztak ki belőle. Az aranyat rejtő földet szállító szamarak közül néhány még mindig ott legelészik a magaslaton.  A hely dísze egy 1902-ben épített, jelenleg múzeumként funkcionáló szálloda, amely arról nevezetes, hogy benne töltötte nászéjszakáját Clark Gable és Carole Lombard.

Az út a Topock boltívű hidja felé lejt a Colorado folyó felett, Kalifornia, az Ígéret Földje felé. Tom Joad (Henry Fonda) és családja ment át rajta 1940-ben a John Steinbeck regénye nyomán készült John Ford-filmben.

„A 66-os út a menekülők útja, azoké, akik menekülnek a homok és a zsugorodó földek, a traktorok mennydörgése, a lemorzsolódó birtokok, a sivatag észak felé való terjeszkedése, az üvöltő tornádók, az árvizek elől, amelyek nem termékenyítenek meg semmit, hanem elpusztítják a kevés gazdagságot.  Mindez a 66-ra, a Mother Road-ra ontja az embereket” – írta Steinbeck.

„A 66-os út kedvet ad az elutazásra, az élet útjának követésére. Itt a Colorado partjai és a Szellemek hegye között a természet figyelmeztet bennünket arra, hogy a tavak, a folyók, a rétek, az állatok, előbb léteztek, mint mi, mások pedig túlélnek bennünket. Az ember csak átutazóban van, de útja a büszkeség, a méltóság, a tisztelet és a remény felé hosszú” – mondja Joe Powskey, a hualapai törzs tagja.