A minap úgy hozta az élet, hogy egyedül kellett ebédelnem, és bár tudok főzni, egyéb dolgaim miatt úgy döntöttem, hogy jó lesz nekem egy gazdag saláta. Ez többnyire úgy szokott készülni, hogy benézek a frizsiderbe, és ami van, abból csinálom.
Most akadt egy jégsaláta, egy uborka, néhány paradicsom, és tojás bőségesen. Nosza máris megfőztem néhány tojást, ehhez már csak egy jó kis olajos halat kellett kitalálni. Éppen aznap reggel voltam piacon, és piac végi kis boltban találtam kamaszkorom kedvenc halkonzervét, a sprotnit. Annak idején a kollégiumi szobából többször is ki akartak vele tiltani penetrája miatt, de ez sem szegte kedvemet. Az már annál inkább, hogy a rendszerváltás után – akárcsak az igazi sztalicsnaja és kubanszkaja vodka – eltűnt a magyar forgalomból. Néhány évvel ezelőtt visszatért, de csak rossz utánzatok voltak, puha, plöttyedt halak valami híg olajban. És éppen a kis piaci boltban találtam rá először újra a sűrű, füstölt olajos, erős állagú apróhalakra. Most is megláttam egy ilyen kör alakú, fekete dobozt, bár nem pont olyan volt, mint amilyent venni szoktam, de bíztam benne.
Eljött az ebédidő, felaprítottam mindent, ami kellett, már előkészítettem a balzsamecetet és salátáim állandó szereplőjét, a fekete szezámmagot. Már csak a sprotnit kellett a tetejére szórni.
A közelmúltbeli lakásfelújításunk során kiszórtunk sok régi, használhatatlan, vagy kiszolgált cuccot, így járt a régi konzervnyitónk is. Vettünk egy újat, kisebbet, dizájnosabbat, többfunkciósat.
Ez a sprotnidoboz volt a tűzkeresztsége.
Már az első vágásnál éreztem, hogy baj lesz. Alig tudtam belenyomni a doboz fémjébe, két-három forgatás után elakadt, és a lyukba ne is akart belemenni. Próbáltam mellette újabb vájatot kezdeni, de ugyanúgy jártam. Ennyire a régi is vitte, minek kellett újat venni, morogtam magamban. No nem baj, elő a nagykést, a kis összekötő részt át lehet ütni vele. Nem lehetett. Egy húsvágó ollót vettem elő, hátha azzal nagyobb sikert érek vele. Több perces próbálkozás után sikerült. De annyira nem, hogy legalább fel lehessen feszíteni a dobozt és kikaparni belőle a halat. Még szerencsétlenkedtem néhány percet a konzervnyitóval, majd feszegetni próbáltam. Késsel, kézzel, kanállal. Legszívesebben kidobtam volna az egészet, már semmi kedvem nem volt hozzá, de nem szeretem, ha egy nyavalyás konzervdoboz erősebb nálam. Végül a legnagyobb késnek és némi kézi erőnek engedelmeskedett és nekiláthattam ebédemnek.
Amúgy a sprotninak árult olajos hal löttyedt vacak volt.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
