Egy, a csók jótékony hatásáról szóló cikkemet néhány óra alatt pontosan 666-an nézték meg. És még mondja valaki, hogy a szerelem nem a Sátántól való.
Láttunk egy filmet, amelyben egy fiatalemberrel minden rossz történik, végül a barátnője is meghal. Kiderül, hogy álmodta az egészet, de másnap minden úgy alakul, mint előző nap, hiába próbál kibújni alóla, de legalább szerelmet vall kedvesének, aki az ő ösztönzésére sikeres énekesnő lesz, feladva hegedűművészi karrierjét. Ha én csináltam volna a filmet, akkor ez a második rész is álom lett volna – amúgy is teljesen hiteltelen – de most a lány álmodta volna végig ugyanezt és a végén minden rendben lesz közöttük. De a könnyzacskós Hollywoodban ez senkinek nem jutott eszébe.
Három népcsoport tagjait gyűjtik össze egy liftben, amely egyenesen egy lágerbe visz valamennyiünket. Egyedül nekem sikerül megszöknöm, mert elterelem az őr figyelmét egy különleges tripla krumplirecepttel, amely ugyan megvalósíthatatlan, de ez első hallásra nem derül ki.
Federico Fellini 1953-ban megcsinálta a Bikaborjakat. George Lucas rá pontosan 20 évre az American Graffitit. Újabb 19 évnek kellett eltelnie, míg Gothár Péter megalkotta a Megáll az időt. Tulajdonképpen ugyanarról a filmről van szó, egy életérzésről három különböző történelmi, földrajzi környezetben.
Alig három éves kislány a vonaton, szájában cumival, videójátékot játszik telefonon. Egy géphang állandóan ugyanazt a tőmondatot ismételgeti. Apja vele szemben nyomkod, de legalább az ő telefonja néma.
„Kevés már a fény a festéshez” - mondta Életem a Balatonra néző erkélyünkön egy augusztusi kora estén, fél 7 tájban. Aztán szép csendben lement a nap és ő még mindig festett. Az ő belső fénye vezette ecsetjét és a sok zöld árnyalatot, amelyek a park fáinak zöldjére rímeltek.
Punk-koncertet rendeznek egy hatalmas disznóóllá átalakított metróaluljáróban, ahol megjelennek a hajdanvolt baboskendősök és szakadtak, köztük néhány exem is, akik közéjük tartoztak. Megjelenik a Nemzet egykori Csótánya, a helyszínt ünnepélyesen Felszabtérnek kereszteli, majd, amikor elkezdődik a zene, szabadon engedi a disznókat, akik ütemre, hangnemben röfögnek.
Retróérzésem volt egy balatoni szállodában. Valószínűleg valamikor vállalati üdülő volt, azoknak volt saját parkjuk, strandjuk, stégjük. Ugyancsak retro a meleg reggeli: emlékszem, Tihanyban előfordult, még a kétféle menü korában, hogy az egyik választék a lecsó volt. Itt is kínáltak ilyesmit, bár ezúttal eszembe sem jutott azt enni. És ezt a retroérzést fokozta, hogy hosszú évek óta nem ettem hagyományos kiflit, amit hosszában ketté lehetett vágni, és megvajazva, a család szörnyülködése közepette belemártani a langyos tejbe. Csak ez a kifli túlságosan vékony volt a kettévégéshoz, így csak a tetejét tudtam megvajazni, némi lekvárral megspékelni. De a tejbe mártogatásról szó sem lehetett, mert már csak nagyon ritkán iszom tejet. Langyosan meg egyáltalán nem.
És J., a Faház örökös lakója, aki 20 éve nem józanodott ki, mentőt hívott egy fiatalemberhez, aki a kocsma előtt esett össze. Mert J.-nek mindig is aranyból volt a szíve, még akkor is, ha egy bizonyos alkoholszint felett már mindenkivel kötözködik.
Bejelentkezik hozzánk vacsorára maga a miniszterelnök és főalvezére. Nem tudjuk, minek köszönhetjük ezt a megtiszteltetést, legfeljebb arra gondolhatunk, hogy a főalvezér ugyanabba a gimnáziumba járt a Városban, mint én, bár erre az Alma Mater sem vág fel, mint ahogyan én sem. Ott vagyok a főhadiszállásukon, hogy megbeszéljem a hivatalos fotóssal a dolgot, már régen el kellene indulniuk, de a miniszterelnök várat magára több mint egy órát. Aztán egyszer csak megérkezik, megvágja magát a kocsiba a főalvezérrel együtt és elszáguldanak anélkül, hogy megkérdeznék, hová kell menni. Én meg ott maradok a városnak egy olyan pontján, ahol nincsen tömegközlekedés. Felhívom Életemet, hogy ne aggódjon, bár ő már mindennel elkészült, ha nem jönnek, legfeljebb mi megesszük az isteni főztjét. Elindulok gyalog, de a főútnál útlezárás van, csak úgy tudok átkelni, hogy egy félig romos felüljárón átmászok. Egyszer csak látom, hogy jön vissza a miniszterelnöki kocsi, nem találják az általam megadott címet. Persze, hogy nem, felelem, miután meg sem kérdezték, pedig nagyon egyszerű, ezen az úton kell végigmenni egyenesen, a legvégén kétszer balra fordulnak és ott vagyunk. Olyan nincs, hogy egyenes út, meg olyan sincs, hogy kétszer balra, mondja a miniszterelnök gőgösen, és ismét nélkülem indulnak el, én pedig összetrombitálom a családot és a közeli barátokat egy nagy lakomára…
Lady B. súlyos betegsége ellenére újra turnézni indul, és férje, J., mint régi barátjukra, rám bízza, hogy vigyázzak rá és a koncertek alatt is, két szólója között masszírozzam a kezét. Így is történik, Lady B. teljes bizalommal van irántam, és masszírozásom használ is, amikor egyszer felém nyújtja szopránszaxofonját, de nem figyelek eléggé, elejtem és a hangszer darabokra törik…
Szűnni nem akaró felhőszakadás, ronggyá ázás minősített esete. Nekem a nagy megázások sokszor Nőkhöz, Lányokhoz kötődtek. Egy hajdani úttörőtáborhoz, amikor este olyan eső kapott el, hogy a farmernadrágom, amikor levetettem, szinte megállt magától. Két csodás lány sátrában szárítkoztam meg, az egyik szőke volt és hófehér bőrű, a másik fekete hajú, kreol bőrű és ugyanilyen szinű volt meleg, bársonyos hangja is. Nem fáztam tovább egy percnél. Aztán néhány évvel később a még kamasz Kékasszonnyal a májusi, napfényes esőben kacagva mentünk végig mezítláb a városon, élveztük, hogy hajunk arcunkra, ingünk testünkre tapad. Újabb évekkel később megismertem egy lányt egy lakásfelújítás kapcsán, aki elárulta, hogy kedvenc szórakozása felmenni a háztetőre, amikor a legjobban szakad az eső, és ott meztelenre vetkőzni, hogy így tisztítsa meg testét-lelkét minden mocsoktól. Egyszer meg is invitált egy ilyen szeánszára, és nem viccelt, de engem nem tudott rávenni, hogy én is nekivetkőzzem. Lehet, hogy nem éreztem magam annyira tisztátalannak….Aztán megjelent Életem, elmentünk Rómába, ahol a Piramidénél nyakunkba kaptuk az év legnagyobb zuhiját. Bemenekültünk egy pizzeriába, esernyőnk persze nem volt, és a pultosoktól némi póteszközként kaptunk két nejlonzsacskót, amit a fejünkre húztunk. Kimentünk, egymásra néztünk és majd megszakadtunk a nevetéstől. Azóta is jókedvvel vagyunk röhejesek egymás előtt…
A Truman-show-ban a nagy machinátor figyelmezteti a kiszállni akaró főhőst: odakint, a valóságos világban sem hazudnak kevesebbet, és idebent legalább védik őt. Lassan a mi valóságos világunknak is festik majd az égboltot, és a mi nagy machinátorunk mondja meg, hogy mikor keljen a nap. De azért még vagyunk, talán nem kevesen, akik nem kérünk a védelméből.
Az antikváriumban a könyvátvétel átmenetileg szünetel. Kivéve, ha valaki Danielle Steel vagy Nora Roberts-könyvet hoz. Ez utóbbihoz az kellene, hogy ilyen könyveket vegyek. Egy másik antikváriumban még a vámpírosokat is szívesen látják...
Néhány óráig közel egymillió font tulajdonosa voltam. Persze biztos voltam benne, hogy átverés, de kíváncsi voltam, hogy hányadik levélben jönnek elő a csekk postázásának költségével. A harmadiknál kiderült, hogy 176 ezer forintot várnak tőlem…
Amatricében 17 órával a földrengés után élve megtaláltak a romok alatt egy 10 éves kislányt, akinek állapota biztatónak mondható. Pescara del Trontóban egy apa, aki Rómából érkezett a nagyszülőknél nyaraló 4 és 6 éves gyerekeihez, a mentőalakulatokkal együtt ásva hozta őket a felszínre. A két kisfiú nagyanyjuknak köszönheti életét, aki egy ágy alá bújtatta, majd testével védte meg őket a kövektől. Két kutyáról is szóltak a hírek, az egyik a ház romjait, a másik a romok mellett kuporgó 97 éves gazdáját védte. Róma észak felé vezető fő útján, a Via Salariának hatalmas dugó alakult ki azoknak a fiataloknak az autóiból és kamionjaiból, akik egyszerre akartak elindulni sebtében összegyűjtött adományaikkal a katasztrófa helyszínére. És akadtak olyan sötét lelkek, akik azzal indokolták a szörnyű tragédiát, hogy az emberek elrugaszkodtak Istentől a polgári házasságkötés törvényesítésével, mások pedig azt állították, hogy a tervezett spagetti-fesztivál húsevése miatt sújtott le rájuk az ég.
A 21. század legszebbnek mondott filmjéből mindössze 12-t láttam. Vagy én távolodtam el a mozitól, vagy a mozi tőlem, vagy egyszerűen rossz a válogatás. Hol vannak belőle olyanok, mint a Viszlát, bajnok, a London River, az Egy makulátlan elme örök ragyogása, A felolvasó, a Benjamin Button különös esete, a Bábel, a Bakancslista, az Ember és kutyája, a Hölgyek levendulában, a Kóristák, az Életrevalók, vagy a Gran Torino? Csak az elmúlt 5 év személyes filmnaplóját lapoztam fel…
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.