Sakkozva nőttem fel. Az első sakktáblámat gyerekként kaptam attól az embertől, aki meséivel és szeretetével irányította az életemet. Vittorio Margucciónak hívják. Mert aki megtanít sakkozni, új utat ajándékoz neked az élethez.

A kopott gyalogok, a kifakult kockák, a fa erezete, a homok vagy a foltok rajta, amelyek arról tanúskodnak, hogy milyen helyeken játszottunk…Mindenre emlékszem.

A sakk heves játék, talán a leghevesebb a sportok közül – bár nekem nem sikerül sportnak tekintenem, inkább valamiféle életmódnak. Lehet élni sakkal és sakk nélkül: két különböző emberfajta. Harmadik nincs.

Ezért találkozni Garri Kaszparovval számomra nagy ünnep volt. Kaszparov geometrikus játékos, ugyanakkor sok más játékossal ellentétben nem kezdi a partit előre meggondolt taktikával. Hogy fogalmunk legyen ennek a játéknak a bonyolultságáról, elég arra gondolni, hogy a lehetséges lépések száma egy partiban 120 nullával követett. És ezzel a végtelenséggel mérhető egy sakkozó lehetősége. Kaszparov sokoldalú játékos. Erős hadseregének felsorakoztatásában, és sikerül neki villámgyors, halálos támadásokat végrehajtani. Játszana vele egyet jelent úgy veszíteni, hogy az ember megízlelheti saját lemészárlását vagy – de csak akkor, ha ő akarja – hagyja magát úgy vezetni, mint ahogy egy profi táncos tanítja tangózni a partnernőjét. Ettől ugyan nem táncol jobban, de legalább élvezi.

Rakjuk fel a figurákat. Nekem hagyja a világost. A parti alatt nem beszélünk, ezért kezdés előtt megmondom neki, hogy elolvastam a Jön a tél című könyvét. Kemény mű, amely bátorsággal mondja el, mit csinál és főleg, mint fog csinálni Putyin.

Jelenleg az Élő-rendszer alapján Kaszparov a történelem abszolút legnagyobb játékosa. Ezért nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg tőle, hogy minden idők legnagyobb sakkozója miért döntött úgy, hogy Putyin ellenzéke lesz. „Mert ezt kell tenni, mert ez elhivatottság” – felelte mosolyogva. Folytatnám: aki bírálja a hatalmat, azt felfalják, a sárba tapossák. Oroszországban abszolút mesterei élnek a delegitimizációnak, sok esetben a rivális fiaiainak delegitimizációjának is. Egyenesen megkérdeztem tőle, miért akarja tönkretenni az életét. Úgy néz rá, mintha a világ legnaívabb kérdését tettem volna fel. Ezt mondja szó szerint: „Ha esik, kinyitom az esernyőmet.”. A sáreső ömlik rá. Ami igazán aggasztja, hogy árthatnak a családjának. Ő New York-ban él, de anyja Moszkvában, és neki felesége és négy gyermeke is van. „Ők megértették, hogy ez az életem, és velem együtt ezt választották”. Majd a sakkot említi metaforaként: „A sakk átlátszó stratégiát igényel. Én tudom, hogy neked mid van, te tudod, hogy nekem mim van. Azt nem tudom, hogy mit akarsz lépni, de azt igen, hogy mire van lehetőséged. Putyin, mint minden diktátor, gyűlöli az átláthatóságot. Inkább letakart kártyákkal játszik, mert csak így lehet, mint a pókerban, blöffölni. A diktátorok lehetnek nagy kártyajátékosok, de sohasem lesznek ügyes sakkozók, mert ahhoz, hogy győzzenek, hazudniuk kell, meg kell félemlíteniük az ellenfelet. Ami a sakkban nem megengedett.”

Kaszparovot tiszta szerelem köti a sakkhoz. „A sakk tölti ki életem 30%-át”. Most a demokrácia áll közelebb a szívéhez és Európa felé tekint. A sebész látásmódjával beszél, „a kompromisszum kultúrájáról, amely 1945 óta védi Európát, és bizonyos garanciát biztosít neki. Biztosak voltak a határai, békés kontinens volt. Ezt az egyensúlyt bontotta fel Vlagyimir Putyin.”

Kaszparov szerint ezt nem megérteni a legnagyobb naívság, amelyet a szabad világ demokráciái elkövethetnek: „Putyin nagyobb veszélyt jelent Európa számára, mint az Iszlám Állam. Európa létét fenyegeti. Putyinnak filozófiailag szüksége van intézményeinek megsemmisülésére. Stratégiája káoszt kreálni és táplálni. Ezért összpontosított a háborúra Szíriában, egy olyan konfliktusra, amely a menekültek impresszionáló mennyiségét indította el, amely nyomást gyakorolt Euróa határaira és kemény próbának teszi ki tartását és stabilitását.”

Míg Putyin Angela Merkelt tekinti fő ellenségének, Kaszparov szerint ő az egyetlen bátor politikus ma Európában. Ezenkívül, miután az NDK-ban született, és nőtt fel, tud valamit arról, hogy milyen a kommunista mentalitás, hogyan dolgozik a KGB és hogyan bánnak a politikai ellenzékkel.

Ránézek a sakktáblára és új szemmel látom. Igaz, hogy a hatalom nem sakkozhat, mert ebben a játékban lehetetlen felmérni, értékelni az ellenfél minden lépését, minden taktikáját. Napóleon szeretett volna nagy sakkjátékos lenni, de nem lett az. A sakkból akart levezetni olyan új stratégiákat, amelyeket alkalmazni lehet katonai síkon, a hadsereg kialakításában. Nem fogta fel, hogy a sakkban még a trükköknek, a cseleknek is a lojalitáson kell alapulnuk.

„Putyin nem azt kérdi magától, hogy miért tegyen meg valamit, hanem azt, hogy miért ne tegye meg – lep meg Kaszparov – Minden alkalommal, amikor engedményt tesznek a diktátornak, a hatalma nő. Nem tiszteli a szabályokat, nincs szüksége arra, hogy motivációt találjon”.

Kaszparov úgy írja le az általa diktátornak nevezett Putyint, mint olyant, akinek nincs semmi koncepciója a jóról, a rosszról, még talán hosszú távú stratégiája sincsen. Egyszerűen megtesz mindent, amit hasznosnak tart hatalma erősítésének szempontjából.

Könyvében olyan lapok vannak, amelyektől nincs visszatérés: „Oroszországnak súlyos gazdasági és pénzügyi nehézségei vannak az olaj árának csökkentése miatt is, ezért a közkiadásokat minden szektorban megkurtítják. Kettő kivételével: ez a biztonság és a propaganda.” Mesél édesanyjáról, aki a Sztálin-érában született, és személyesen élte át a Szovjetunió szétbomlását. Az ő szemén keresztül magyarázza el a múlt és  jelen kommunikációs stratégiája közti nagy különbséget. „A szovjet propaganda-gépezet víziója mindig a jövő volt. A növekedés, a nagyság reményét sugallta az embereknek, és mindig volt egy cél, amellyel igazolták a jelen szenvedéseit, áldozatait, amelyeket egy napon megjutalmaz a kommunista testvériség.  Putyin propagandája viszont ellenségről, konfliktusokról beszél, Oroszországgal szemben ellenséges világról, amely ellen Putyin úgy lép fel, mint az egyetlen védőbástya. Kizárólag jelen időben beszél. A Boss nélkül Oroszország nem létezne.”

Évek óta próbálom megismerni az orosz maffia-szervezetek szerepét, elterjedésüket a világban, New York és London meghódítását, ezek a legkevésbé tanulmányozottak. Az ismert eseteket és főleg a gengszterizmus oldaláról közelítik meg. Kaszparov nyersen fogalmaz: „Putyin Oroszországát bizonyos értelemben a világ legmaffiózóbb országának lehet tekinteni, mert az egész rendszer a hűségen alapul. Elsősorban a Putyin iránti, aztán vertikálisan lefelé. ha hű vagy a Bosshoz, hű vagy a rendszerhez, és csak ez számít. Nem számít, ha bemocskolod magad néhány bűnnel.”

Úgy írja le Putyin Oroszországát, mint egy hatalmas polipot, amely kinyújtja a csápjait a határokon túlra is. A beruházások nagy része nem külföldön valósul meg. Kaszparov szerint az ügynökök legfinomultabb hálózatát építette ki a világban, amely nem az ideológián, hanem a pénzen alapul. Mint volt KGB-s, tudja, hogyan lehet személyes kapcsolatokat építeni a külföldi államfőkkel. A kapcsolatok alapvetően két összefüggő mechanizmuson alapulnak: az első, fenntartani külföldön azt az illúziót, hogy Oroszország betartja a demokrácia játékszabályait, a másik megengedni az orosz bürokráciának, a vállalkozóknak, a milliárdosoknak, az ügynököknek, hogy szabályok nélkül léphessenek kapcsolatba a szabad világ politikájával és gazdaságával.

Hogyan lehet szembefordulni mindezzel egy könyvön, találkozásokon, előadásokon keresztül? Kaszparov Sebestyén Vidor magyar újságíró 1946 című könyvéből idéz. A könyvből kiderül, hogy egy évvel a második világháború után a világ pokol volt, Görögországban polgárháború tört ki, Angliában jegyre adták az élelmiszert, Németországban éhínség dúlt, Kínában nagy belső konfliktus alakult ki, Kalkuttában mészárolták egymást a muzulmánok és a hinduk. Kaszparov azért beszél a könyvről, hogy megértesse velem, hogy a helyzet mindig kétségbeejtőnek tűnhet, akkor is, ha ma kevésbé az, mint a múltban volt. A mi világunk ereje a hosszú távú gondolkodásban van, olyan intézmények és törvények létrehozásában, amelyek tíz év múlva is működhetnek. Ezért hisz a szóban, mint fegyverben.

„A rossz hír, hogy nem tudjuk, mikor bukik meg a diktátor, a jó hír, hogy ő sem tudja. Putyin maradhat sokáig, de nagyon kevés ideig is. Oroszországban jelenleg a helyzet olyan súlyos, hogy nem kizárt a rezsim váratlan bukása. Putyin bukása nagy káoszt okozna az országban, de minél tovább uralkodik, annál nagyobb árat kell fizetnie Európának és Oroszországnak.”

A pszichológiának alapvető szerepe van a sakkban. Capablanca például 1927-ben vesztett Aljechinnel szemben, bár sokkal erősebb volt nála. De annyira biztos volt abban, hogy győz, hogy amikor a kezdeti szakaszaban elveszítette a partit, annyira nyugtalanították az elkövetett hibák, hogy a következő játszmákban nem tudott kellőképpen koncentrálni. „Egy kis vereségre van szükség, nem többre. Ezt a stratégiát kellene alkalmazni Putyinnal szemben.  Váratlanul rákényszeríteni egy kis kapitulációra, és ez elég lesz birodalma megrendüléséhez.”

Végül sakkozunk. Kaszparov feláldoz egy futót. Tudom, hogy ez egy csel, de mivel gyorspartiban állapodtunk meg, olyan kevés időm van gondolkodni, hogy megeszem a futót. Gondolva, hogy így is, úgy is, veszítek, legalább elmondhatom, hogy bevettem minden idők legnagyobb bajnokának egy lépését.

Kevés lépés választ el a vereségtől. Visszarakjuk a figurákat, összecsukjuk a táblát, amelyet Kaszparov dedikálva nyújt át nekem.

Úgy megyek haza, hogy tudom, talán soha nem lehet győzni egy ilyen nagy ellenféllel szemben, de azt is tudom, hogy már a megkísértése is rendkívüli dolog. Megértem így, hogy egy sakkozó miért döntött úgy, hogy Putyin nagy ellenfele lesz.

(ford: Németh Mária Valéria)